Siófok - Egy 25 éves férfi a stégről a Balatonba úgy ugrott fejest, hogy előtte nem ellenőrizte a víz mélységét. A víz mindössze 40 centiméter mély volt, így valószínűleg csigolyatörést szenvedett.
Az Audi év eleji, illetve a Mercedes mai bejelentése egyértelművé teszi, hogy nincs vége Magyarországon az autógyártás felfutásának. A következő években akár 50%-kal is növekedhet a magyar...
A magyarok háromnegyede elutasítja az állam megkárosítását, miközben ugyanennyien tartják jellemzőnek az adókerülést a gazdaságra a Nézőpont Intézet Gazdaságfehérítési Kerekasztalának közvélemény-kutatása szerint.
Tavaly Magyarországon 523 ezer autót gyártottak a Mercedes, a Suzuki és az Audi üzemeiben, ezzel Európában a nyolcadik legnagyobb autógyártó ország volt Magyarország. Ha mindent változatlannak...
Az első fél évben 3420 új lakás épült, az egy évvel korábbinál 11 százalékkal több, a kiadott lakásépítési engedélyek száma, az új lakóépület építésére vonatkozó egyszerű bejelentésekkel együtt 13 236 volt, több mint kétszer annyi, mint egy éve - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) 2016. január 21-én frissítette ajánlását a Zika-vírus fertőzéssel érintett területre utazók számára. Az ECDC ajánlásával egybehangzóan azt javasoljuk valamennyi külföldi utazásra készülő várandós, illetve gyermekvállalást tervező nőnek, hogy utazás előtt tájékozódjanak, érintett-e a célország a Zika-vírus járványban.
Fotó: Bodnár Boglárka / MTI Az akcióval arra akarták felhívni a figyelmet, hogy egy autómosás áráért színház-, múzeum- vagy cirkuszjegyet vásárolhatnának az emberek.
2 csomag réteslap (2x6 lap) étolaj A túrós töltelékhez: 50 dkg tehéntúró 2 ek cukor 1 dl tejföl fél csomag vaníliás cukor fél citrom reszelt héja (elhagyható) 5-10 dkg mazsola 0,1 dl rum vagy 2-3 csepp rumaroma egy csipet só búzadara vagy darált keksz (elhagyható) A meggyes töltelékhez: 1 üveg meggybefőtt 1-2 ek kristálycukor 1 ek darált keksz egy csipet só A káposztás…
Tavaly Magyarországon 523 ezer autót gyártottak a Mercedes, a Suzuki és az Audi üzemeiben, ezzel Európában a nyolcadik legnagyobb autógyártó ország volt Magyarország. Ha mindent változatlannak...
A GT3-as versenysorozatok igencsak népszerűek, így a legtöbb motorsportban érdekelt gyártó elkészíti saját versenygépét ebben a kategóriában, mi pedig ezekről általában be is számolunk Önöknek. A GT4-es szegmens talán már kevésbé ismerős, pedig az utóbbi időben ezt is nagyon megkedvelte a közönség, így nem csodálkoznánk, ha hamarosan ebbe a kategóriába is egyre több márka szállna be. A BMW…
És pont úgy is érzem magam, mint aki végzett: A hétnek viszont még nincs vége, például még velem is találkozhatnak vasárnap reggel, de előtte még élvezzék végig a péntek estét Botos Tamással. Viszlát!
Kiegészítő Brexit-biztosítást kínál az AIG biztosító csoport az Egyesült Királyságban dolgozó európai, illetve az EU-ban dolgozó brit vállalatvezetőknek a tartózkodási engedélyekkel kapcsolatosan esetleg felmerülő jogi eljárások költségeire.
Véget vetettek éhségsztrájkjuknak a szerb-magyar határ közelében, Horgosnál tiltakozó migránsok - mondta el a közmédia helyszíni tudósítója pénteken az MTI-nek
Egy pályázat érkezett a Madách Színház, kettő a Thália Színház és tizenkettő az Újszínház vezetésére szóló kiírásra a csütörtöki határidőig - közölte a Főpolgármesteri Hivatal
Állandóan a Facebookon lógunk, barátokat és lájkokat gyűjtünk, lépten-nyomon kommentelünk, folyton azt figyeljük, hogy a többiek milyen képeket posztolnak? Itt az idő, hogy visszaszorítsuk a szenvedélyünket – írja a Blikk Nők.
Horvátországban a mostani hétvége az egész turistaszezon legforgalmasabbjai közé tartozik, az erős forgalom miatt péntektől vasárnapig torlódásokra kell számítani - figyelmeztetett a Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli szolgálata pénteken közzétett tájékoztatásában.
A Magyar Posta Zrt. együttműködve csekkbefizető automatákat állít üzembe 25 drogériában - közölte a posta és a Rossmann Magyarország Kft. az MTI-vel pénteken.
Nem hozta lázba a befektetőket az amerikai GDP adat 2016.07.29 15:42Eddig nem hozott jelentősebb elmozdulásokat a tőkepiacokon a ma délután közölt második negyedéves amerikai GDP adat. Az amerikai...
Megérkeztek az első magyar sportolók a riói olimpiai faluba - jelentette a MOB Facebook-oldalán. Két úszó, Katinka Hosszu és Verrasztó Dávid, valamint két tornász, Kovács Zsófia és Hidvégi Vid volt a legfrissebb. Katinka a beköltözés után nehány perccel már buszra szállt és este tízkor elment edzeni a vadonatúj versenyhelyszínre. Videón az érkezés!
Óriási az érdeklődés a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) iránt, az idei első fél évben 61 ezren érdeklődtek a bankoknál, hat hónap alatt 11 900 kérelmet nyújtottak be, ezek összértéke 31,9 milliárd forint - jelentette be Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken Nagytarcsán.
A várt 2,6% helyett csak 1,2%-kal nőtt a második negyedévben az Egyesült Államok GDP-je az első negyedévi 0,8%-os ütem után, azaz sokkal kisebb volt az élénkülés, mint ahogy azt a piac gondolta. Az...
Óriási az érdeklődés a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) iránt, az idei első fél évben 61 ezren érdeklődtek a bankoknál, hat hónap alatt 11 900 kérelmet nyújtottak be, ezek összértéke 31,9...
Óriási az érdeklődés a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) iránt, az idei első fél évben 61 ezren érdeklődtek a bankoknál, és 6 hónap alatt 11 900 kérelmet nyújtottak be, amik összértéke 31,9 milliárd forint – közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára Nagytarcsán. (MTI)