A szépségipar fejlődésével párhuzamosan az emberi haj és műhaj, illetve a belőlük készült parókák világkereskedelmi forgalma az elmúlt másfél évtized megsokszorozódott. A legnagyobb exportőrök (és...
Személyautóval ütközött, majd felborult egy mentőautó a főváros VIII. kerületében a Hungária körúton - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-t.
A Facebookon bukkant fel egy fotó, amelyen a Public Enemy veterán rappere, Professor Griff (55) együtt látható a dallasi orvlövésszel, Micah Xavier Johnsonnal (25).
A bíróság úgy döntött, hogy Bill Cosbynak nemi zaklatás vádjával kell bíróság elé állnia annak ellenére, hogy ügyvédei újabb kísérletet tettek arra, hogy ejtsék az ellene felhozott vádakat.
Mintegy 370 millió forintos beruházással, fele részben európai uniós forrásból bővíti termelési kapacitását és telephelyét a pécsi Somapak Csomagolástechnikai Gépgyártó Kft.
Tragikus szerencsétlenség, egy fesztiválvendég halála szakította félbe a negyedik Martosi Szabadegyetemet - közölték a rendezvény szervezői a fesztivál honlapján szombaton, hozzátéve: kegyeleti okból nem tartják meg a rendezvény még hátralévő programjait.
A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy nem mindig a legújabb frizuratrend vagy a legdivatosabb színű rúzs a nyerő egy férfinál, sőt még az sem biztos, hogy beválik, ha állandóan az edzőteremben kínozzák magukat a hölgyek a feszes izmokért.
Az Európai Parlamentben (EP) a baloldali magyar képviselők megszavazták egy olyan javaslatot, amely új adót irányoz elő a migránsválság kezelésére és pénzbüntetést azoknak az államoknak, amelyek elutasítják migránsok kényszerbetelepítését - mondta Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője budapesti sajtótájékoztatóján szombaton
Szörnyű és ritka rendellenességgel kell megküzdenie Chingrung Mro-nak, a 11 hónapos, bangladesi kislánynak. Mro arcának felét ugyanis egy hatalmas tumor takarja el, amely születése óta nő a csöppség agyában.
Dallason kívül az Egyesült Államokban három másik helyen is rálőttek rendőrökre csütörtökön és pénteken, ezen esetek egy részét valószínűleg ugyanúgy a feketék elleni rendőri túlkapások váltották ki, mint a dallasi rendőrgyilkosságokat - közölték a hatóságok.
A Nemzeti Vágta keretében idén negyedik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Futamot, ahol tizenkét ország versenyzője meghívásos alapon lép pályára a budapesti Hősök terén
„A magunk oldalára állítottuk a NATO-t” – jelentette ki azután, hogy a varsói csúcson az eredeti terveknek megfelelően arról is határoztak, hogy a NATO szerepet vállal a dél-európai embercsempészet elleni küzdelemben. Amit Orbán persze az illegális migráció elleni fellépésként értékel, bár valójában a szervezett bűnözői csoportok és az embercsempészet elleni fellépésről van szó. (Via MTI)
A Fidesz szóvivője nagyon egyetért a kormány kezdeményezésével, amit nem kíván kommentálni. És még Kubatov Gáborról és Kocsis Mátéról is sikerült mellébeszélnie.
Folytatódik a július 4-én indult, államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-program, jövő hétfőn a dél-alföldi, kedden az észak magyarországi régióban nyílik meg a jelentkezések benyújtásának lehetősége.
Zamárdi - Steve Aioki, a világ egyik legjobb DJ-je rendesen odatette magát péntek este, a Balaton Sound közönsége akkora porfelhőt csinált, hogy a szaharai homokvihar ahhoz képest kutya füle.
A tojás nemcsak finom és tápláló, hanem tökéletes bőrápoló kozmetikum is, hiszen rendkívül gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban. Magas A-vitamin-tartalma, valamint pórusösszehúzó hatása miatt kiváló ránctalanító, a többi értékes vegyületének köszönhetően pedig üdévé, fiatalossá varázsolja az arcbőrünket és selymessé a hajunkat.
Tízből kilenc magyar még soha nem hallott a Dolgok Internetéről (IoT), pedig európai viszonylatban is kiemelkedően nyitottak vagyunk a technológiai újításokra - derült ki a Samsung felhasználói szokásokat vizsgáló friss kutatásából. Aki viszont ismeri, az szereti is: a tájékozott válaszadók egyötöde az IoT-képes eszközökért többet fizetne.
Kedves Olvasó! Itt a nyár, a nagy melegben könnyebb ételekre vágyik az ember, a sok friss zöldségnek köszönhetően gyakrabban előkerülnek a saláták. A hét végére egy laktató és egészséges főételt ajánlok, amit jól kiegészíthet a hozzá kínált citromos saláta. Az ebéd 640 kcal/fő értéket tartalmaz, az ára pedig 835 Ft/fő.<br></br>Kellemes hétvégét és jó étvágyat kívánok!
Magyarország – Kis hal, nagy hal.. vagy az élmény a lényeg? A Blikk csokorba szedte az öt legkedveltebb hazai horgászparadicsomot, amelyek csakis arra várnak, hogy a pecások bedobják magukat és természetesen csalijukat a vízbe. Akik csak pihenni és nem feltétlen a pikkelyes uszonyosokért mennek, kiválóan tudnak pihenni az alábbi tavaknál.
Párizs — Már a torna előtt sejthető volt, hogy különleges lesz a franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokság, amelyre évtizedek után kvalifikálta magát a magyar válogatott.
Pepe szombaton ismét csapattársaival, a portugál válogatott tagjaival edzett, így minden bizonnyal pályára léphet a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében.
Gyakori probléma, hogy amint a család vízpartra ér, szinte alighogy lepakolt, a gyerek már szinte rohan is a víz felé, hogy hűsítse magát. Erre talált érdekes megoldást az egyik szépségápolási termékeket gyártó ismert cég.
A biztonságiakra látszólag nem vonatkoznak bizonyos szabályok. Pedig nemcsak az aktivistákat verik, videó készült például arról, ahogy a kerítésen át vitatkoznak a rendőrökkel, miután gázsprayt fújtak feléjük.
Az Európai Parlamentben (EP) a baloldali magyar képviselők megszavazták egy olyan javaslatot, amely új adót irányoz elő a migránsválság kezelésére és pénzbüntetést azoknak az államoknak, amelyek elutasítják migránsok kényszerbetelepítését - mondta Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője budapesti sajtótájékoztatóján szombaton
Elképesztő felvétel került nyilvánosságra Nyíregyházáról, ahol a minap néhány részeg fiatalember tombolva verte szét a kukákat és minden egyebet, amit csak értek.