A nyári diákmunka program keretében 26 ezer tanuló vállalt munkát az önkormányzatoknál vagy az önkormányzati fenntartású intézményeknél - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Azok az árfolyamgát rendszerébe belépett devizahiteles ügyfelek, akiknek anyagilag van rá lehetőségük, még 2017 tavasza előtt kezdeményezzék pénzintézeteiknél a jelenlegi rögzített árfolyamon vezetett törlesztőrészleteik emelését, így jelentős összegeket spórolhatnak, és elkerülhetik a futamidő hosszabbítást is – hívta fel a figyelmet csütörtökön az M1 aktuális csatornán a Magyar Nemzeti Bank…
"Egyes emberek olyan messzire mentek, hogy saját magukon ejtettek sebeket, és felgyújtották magukat, hogy Ausztráliába jussanak" - fogalmazott Peter Dutton ausztrál bevándorlási miniszter.
A szórakozóhelyek VIP részlegének élete hétpecsétes titoknak számít az éjszakai életben, nem szokott kiderülni, hogy bent ki mulatozik, milyen ételeket italokat fogyaszt, milyen ellátásban részesül.
A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) csütörtökön közzétett rendszeres havi riportjában visszavágta az olaj iránti keresletbővülésre vonatkozó 2017-es várokozásait, amit elsősorban a reálgazdasági...
Peter Dutton így reagált a Nauru szigetén működtetett ausztrál menekülttábor lakói ellen elkövetett visszaélésekről szóló kiszivárogtatott jelentésekre.
Agyonlőtt egy 14 éves, latin-amerikai származású fiút a kaliforniai Los Angeles rendőrsége. A rendőr lövését döbbenetes események előzték meg: a fiú ugyanis rálőtt a biztonsági erők tagjaira.
Székely László ombudsman szerint a beszédfogyatékossággal élők nem részesülhetnek fogyatékossági támogatásban, ezért a szabályozás diszkriminálja őket.
A humanizmus is azt diktálja, hogy rendezzék a Közel-Kelet, így Szíria helyzetét - jelentette ki Jeszenszky Géza korábbi külügyminiszter az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában. Azt mondta, hogy az emberek nem jószántukból menekülnek el a Közel-Keletről, hanem mert rettegnek, mivel a háború miatt elviselhetetlenek a körülmények.
Budapest - 80 ezren már biztosan lesznek a Sziget nulladik napján csütörtökön, ugyanis a mai napra már júliusban elkelt minden jegy. A legtöbben Rihanna után érdeklődnek, a barbadosi énekesnő mintegy 285 millió forintért látogat el hozzánk.
A mai nap folyamán nincsenek nagyobb elmozdulásokat az európai tőzsdéken, azonban a vállalati jelentések miatt az egyedi részvényeknél láthatunk hektikusabb mozgásokat. A magyar piac se izgalmasabb a...
Az elemzők szerint átrendeződik a magyar építőipar, egyre nagyobb szerepe lesz az épületek építésének. Akár 20 ezer új lakás is épülhet másfél év alatt.
A menedékkérők hazudnak és szándékosan saját magukon ejtenek sebeket, hogy bejussanak Ausztráliába - jelentette ki Peter Dutton ausztrál bevándorlási miniszter csütörtökön az országa által Nauru szigetén működtetett menekülttábor lakói ellen elkövetett visszaélésekről szóló, előző nap kiszivárogtatott jelentésekre reagálva
A menedékkérők hazudnak és szándékosan saját magukon ejtenek sebeket, hogy bejussanak Ausztráliába - jelentette ki Peter Dutton ausztrál bevándorlási miniszter csütörtökön az országa által Nauru szigetén működtetett menekülttábor lakói ellen elkövetett visszaélésekről szóló, előző nap kiszivárogtatott jelentésekre reagálva.
Rióban a kardozó Szilágyi Áron megismételte a négy évvel ezelőtti londoni győzelmét, megvédve ezzel olimpiai bajnoki címét. A magyarok közül Fuchs Jenőnek és Kárpáti Rudolfnak sikerült a címvédés az olimpia kardversenyében. Előbbi 1908-ban és 1912-ben, utóbbi 1956-ban és 1960-ban győzött. Legutóbb ez a bravúr ebben a fegyvernemben a francia Jean-Francois Lamournak jött össze, aki 1984 után…
Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek ki kell rúgnia a Fideszből a korrupciós gyanúba keveredett Mengyi Rolandot, ellenkező esetben alkalmatlanságát bizonyítja és bűnpártolást követ el.
A Liberálisok szerint végveszélyben van a szakgimnazisták jövője, ezért azt követelik a kormánytól, hogy egy évvel halassza el az új rendszer bevezetését - mondta Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Az Ipsos Zrt. által készített nemzetközi tanulmány szerint a magyarok az átlagosnál jobban félnek a migránsoktól: 55 százaléknyian zárnák le a határokat, és 72 százalék aggódik az álcázott terrorizmus miatt. A tömeges bevándorlás miatt a 22 vizsgált állam egyikében sincsenek többségben, akik szerint pozitív lenne a következmény hazájukra nézve.
A Kárpát-medencét átölelő hangversenysorozatot indít útjára Mága Zoltán hegedűművész. A Hangok és Harangok Klasszikus Zenei Fesztivál ünnepélyes megnyitójára a Szent István-bazilikában 2016. augusztus 21-én, 19 órakor kerül sor Kossuth-díjas művészek közreműködésével.
Kifakadt a nagy szaktekintélynek örvendő közgazdász, David Rosenberg, aki 30 éves pályafutása alatt nem látott még akkora bizalmat és magabiztosságot a befektetőknél, mint most. Szerinte ennek a...
4 db csirkemellfilé 1 ek magos mustár 1 ek hagyományos mustár 3 ek zsíros tej cheddar vagy parmezán sajt olaj 1 fürt koktélparadicsom 10 dkg zöldbab 1 kisebb cukkini
Az elmúlt hat hónapban mintegy 10 százalékkal emelkedett a Szíriába indulók száma Franciaországból, ahonnan eddig mintegy 1200-an csatlakoztak az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezethez - írta a fenyegetéseket elemző belga testület (OCAM) adataira hivatkozva internetes oldalán az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati rádió és televízió
A 46 milliárdos börtönépítési program kiemelt nemzetgazdasági státuszt kap. Ennek keretében 9 településen bővülnének a büntetés-végrehajtás férőhelyei 4500 fogvatartottnak jutna hely a börtönökben, és 2500 új munkahely teremtődne, írja a Magyar Idők.
Az Ipsos Zrt. által készített nemzetközi tanulmány szerint a magyarok az átlagosnál jobban félnek a migránsoktól: 55 százaléknyian zárnák le a határokat.
Kutyákat eresztettek a celebre. Berki Krisztián veszélyes feladatot vállalt be az Édes Életben: kutyakiképző iskolában vállalta be a "csibész" szerepét. íme a videó:
Újabb utasforgalmi rekordot ért el a Budapest Airport júliusban, ebben a hónapban 1 millió 152 ezer utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Az eredetileg meghirdetett 30 milliárd forint helyett 25 milliárd forintnyi 12 havi diszkontkincstárjegyet értékesített az Államadósság Kezelő Központ. A két héttel ezelőtti 0,59%-os aukciós...