Komolyzenei koncerteket, operát, operettet, színházi és táncelőadásokat, dzsesszkoncerteket, kirándulásokat, kiállításokat, családi és gasztronómiai programokat kínál a látogatóknak a Zempléni Fesztivál, amelyet 25
A Lurdy Háznál tüntetnek a Quaestor-károsultak. A helyszínen 10 órától a Hrurira felszámolója tájékoztatót tart azok számára, aki bejelentkeztek a hitelezői nyilvántartásba.
Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese beszélt a banknál látható fontosabb tendenciákról. Várakozások Nagyságrendileg 25 bázispont körüli mértékben csökkenhet idén a nettó kamatmarzs,...
Csaknem 19 millió forint értékű segélyszállítmányt indított útjára az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) pénteken a vihar sújtotta Macedónia fővárosába, Szkopjébe - tájékoztatta az OKF helyettes szóvivője az MTI-t
Második alkalommal rendeznek szabadtéri koncertet Cseh Tamás tiszteletére Énekmondók Emlékezete címmel szombaton Bakonybélben - tájékoztatták a szervezők az MTI-t
Hét embert lőtt le és kettőt sebesített meg eddig az amerikai Phoenix városban egy feltételezett sorozatgyilkos, akit nagy erőkkel keresnek a hatóságok.
A kormányzati intézkedések nyomán többet tudnak költeni a gyerekekre a családok, mint két évvel korábban - jelentette ki a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökhelyettese az M1 aktuális csatorna műsorában pénteken
A Fidzsi-szigetek férfi rögbicsapata csütörtökön aranyérmes lett Rióban, ami az ország első aranya az olimpiák történetében. A miniszterelnök a győzelem tiszteletére munkaszüneti napot hirdetett.
A világban zajló digitális forradalom a Telenor vállalati kultúrájára is kihat, az eddigieknél is sokszínűbbé téve azt. Németh Zoltán, a cég HR vezérigazgató-helyettese a HR Portálnak arról számolt be, hogy a virtuális mobilitástól kezdve egy vadonatúj szervezeti kultúra meghonosításáig milyen sokféle módszerrel tudják felvenni a versenyt a tehetséges munkavállalók felkutatásáért és megtartásért.…
Bangkok - Egy thai nő egyik este korábban ért haza és mivel sejtette, hogy férje már nem hűséges hozzá, videóra vette az eseményeket. A gyanú igaznak bizonyult , kedvese még az ágyban fetrengett egy meztelen nőcskével akit a feldúlt asszony ki is küldött a folyosóra, úgy ahogy volt.
0,5 dl sötét szójaszósz 1 gerezd fokhagyma 3-4 ek méz csilipor 50 dkg sertéshús (karaj, tarja vagy comb) 2 ek olaj 1-1 db piros, sárga és zöld kaliforniai paprika 2 db zsenge sárgarépa 20 dkg ananász (konzerv) 3 dkg friss gyömbér 1 csokor újhagyma A rizshez: 2 ek olaj 25 dkg rizs 1 fej vöröshagyma só
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter péntek reggel értékelte a második negyedéves GDP-adatokat. Várakozása szerint a második félévben tovább gyorsulhat a magyar gazdaság és jó esély van arra, hogy...
Gesztesi Károlyról furcsa pletykák keringtek, miszerint egyetlen fillérje sincs, s megélhetési gondokkal küzd. A színész most tiszta vizet öntött a pohárba, s elárulta, szó sincs erről, sőt, annál több is van neki, mint amennyire szüksége volna!
Az EKB igazgatósági tanácstagja július végén még azt mondta, nem kell aggódni amiatt, hogy a negatív betéti kamatok miatt az emberek elkezdik kihordani a pénzt a bankokból, mivel a jegybankok még...
A kormányzati intézkedések nyomán többet tudnak költeni a gyerekekre a családok, mint két évvel korábban - jelentette ki a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökhelyettese az M1 aktuális csatorna műsorában pénteken.
Gazdasági elképzeléseinek csütörtöki átfogó felvázolásakor Hillary Clinton, az amerikai demokraták elnökjelöltje mindenekelőtt munkahelyteremtést ígért, és támadta republikánus vetélytársa, Donald Trump gazdasági programját
A Lurdy Háznál tüntettek a Quaestor-károsultak. A helyszínen 10 órától a Hrurira felszámolója tájékoztatót tartott azok számára, aki bejelentkeztek a hitelezői nyilvántartásba.
Fürdőzés és vízi közlekedés szempontjából is biztonságos, kiegyensúlyozott a balatoni szezon, a nagyobb terhelés ellenére a tavalyihoz hasonlóan alakult a vízi rendőrök mentéseinek száma, akik eddig több mint kétszáz embert mentettek ki a vízből - számolt be Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője az MTI-nek csütörtökön
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatót adott ki az ellenőrzött tőkepiaci ügyletből származó jövedelemre, valamint az értékpapír formájában megszerzett vagyoni érték adózására vonatkozó szabályok évközi változásáról.
Átmeneti erősödést hozott csak a vártnál jobb magyar gazdasági növekedési adat, a 310-es szinttel birkózik továbbra is az euróval szembeni árfolyam.Eddig tartott 2016.08.12 10:15Megrántották az...
Budapest - Vádat emelt az ügyészség azokkal az „unokázó” csalókkal szemben akik egy éve idős sértettektől csaltak ki esetenként több millió forintot, vagy a féltve őrzött családi ékszereiket.
Nagyon munkaerő-igényes a málna termelése, elsősorban a leszedése, amivel már nem éri meg foglalkozni. Így hamarosan csak néhány hobbiültetvény maradhat az országban, írja a Magyar Idők.
Hillary Clinton, az amerikai demokraták elnökjelöltje mindenekelőtt munkahelyteremtést és a minimálbér emelését ígérte, valamint támadta republikánus vetélytársa, Donald Trump gazdasági programját.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter péntek reggel értékelte a második negyedéves GDP-adatokat. Várakozása szerint a második félévben tovább gyorsulhat a magyar gazdaság és jó esély van arra, hogy...
Távozik a The Huffington Post című hírportáltól a társalapító Arianna Huffington, akit a digitális média nagyasszonyaként tisztelnek az Egyesült Államokban.
Habár a nyersadat a várakozásoknál kedvezőbb lett, az elemzők nem voltak teljesen elragadtatva a friss számok láttán. Németh Dávid, K&H A vártnál jóval tempósabb növekedés elsősorban a...
A világ legnagyobb kerékpároscsapatai úgy döntöttek, hogy bojkottálják az októberi, dohai országúti világbajnokság csapatidőfutam-versenyét, ezzel is tiltakozva a nemzetközi szövetség (UCI) döntései ellen.
Vastag gipsz helyett 3D-s technológiával rögzíthetik a töréseket egy magyar informatikus ötletének köszönhetően, aki finanszírozót keres a megvalósításhoz - írta csütörtökön a Népszabadság. Molnár Miklós a napilap cikke szerint egy szoftver segítségével 12 óra alatt nyomtatta ki a csuklójára megfelelő szorítót.