Brazíliáról most az egész világon mindenkinek az olimpia ugrik be, pedig vannak ott más fontos dolgok is. Például az, hogy senki nem tud úgy küzdeni a jogaiért, mint a brazil nők. Legalábbis azért, hogy a strandra kimehessenek félmeztelenül is. Galériánkban 18 év felettieknek való képek vannak.
Beperelte az ExpressJet légitársaságot az a muszlim vallású amerikai stewardess, akit tavaly júliusban azért küldtek fizetés nélküli szabadságra, mert nem volt hajlandó alkoholt felszolgálni a repülőút alatt
Szigetvár — Bár sorsuk haláluk ideje és helyszíne miatt teljesen összefonódott, a legújabb kutatások szerint Zrínyi Miklós és I. Szulejmán végzete egy kicsit mégis különbözött – a magyar hadvezér néhány órával túlélte a hírhedt török szultánt.
Az amerikai igazságügyi minisztérium megtagadta a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) kérését, hogy vizsgálatot indítson a Clinton Alapítvány vitatott ügyeiben - jelentette pénteken a CNN hírtelevízió.
Sidi Péter négy napja ötödik lett légpuskában. Most nem sikerült a döntőbe jutás, 1,5 kör hiányzott. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt Se a másik magyar, Szabián Norbert. Ő 42. lett a kisöbű szabadpuska ötven méteres fekvő számának selejtezőjében. Sidi 10., vagyis alig maradt le a döntőről, 1,5 körrel kellett volna csak jobbat lőnie a nyolc közé jutáshoz.
A svéd kormány tiltakozik amiatt, hogy Magyarország nem hajlandó fogadni Svédországból azokat a menedékkérőket, akiket Magyarországon regisztráltak. Stockholm pénteken bejelentette, hogy evégett a jövő héten bekéretik a külügyminisztériumba a magyar nagykövetet. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elfogadhatatlannak tartja a bírálatot.
A 100+ kilós magyar cselgáncsozó húsz másodperces leszorítás után ipponnal győzte le tunéziai ellenfelét, Fajcel Dzsaballah-t. Előtte már egy jukóval pontot szerzett, magabiztos győzelem volt. Bor nyolcaddöntője előtt még 15 összecsapást rendeznek, ez alapján úgy egy óra múlva meccselhet a nyolc közé jutásért.
Budapest — Levettette tetoválásait Fásy Ádám! A szépségguru felesége, Marika miatt döntött úgy, hogy megszabadul a karját beborító tetkóktól. Az eltávolítás nem volt fájdalommentes, de legalább megérte.
Krizsán Xénia 13.66 másodpercet futott a női hétpróba első számában, a százméteres gátfutásban. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt a hétpróbázók első versenyszámában. Krizsán csak hetedig lett a futamában, de így is jobb időt futott az első futamot egyéni csúccsal nyerő Zsivoczky-Farkasnál. Az utóbbi 1008, az előbbi 1027 pontot szerzett az első versenyszámban. Egy szám után a brit Jessica Ennis-Hill vezet…
Márton Anita az olimpia előtt, a székesfehérvári Gyulai István Memorial nemzetközi atléktikai versenyen. MTI Fotó: Bodnár Boglárka 18,51 méteres dobásával egyből megdobta a szintet, mára már meg is pihenhet, a döntőben folytathatja.
A leggyakoribb fogászati panaszok közé sorolható a fogíny gyulladása (gingivitis), amelyet élete során szinte mindenki megtapasztal. A kellemetlen tüneteket azonban nem szabad elbagatellizálni, mert kezeletlen formában súlyos panaszokat is okozhat.
Megszerezte első győzelmét a magyar férfi vízilabda-válogatott a riói olimpián: Benedek Tibor együttese a csoportkör negyedik fordulójában 17-7-re nyert a japán csapat ellen
Az építőipar teljesítménye júniusban 16,2 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva a májusi 26,6 százalékos visszaesés után. Az épületek építése 7,4 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké 36,8 százalékkal csökkent.
Megszerezte első győzelmét a magyar férfi vízilabda-válogatott a riói olimpián: Benedek Tibor együttese a csoportkör negyedik fordulójában 17-7-re nyert a japán csapat ellen.
Az amerikai igazságügyi minisztérium megtagadta a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) kérését, hogy vizsgálatot indítson a Clinton Alapítvány vitatott ügyeiben – jelentette pénteken a CNN hírtelevízió
Diana hercegnőről mindenki jól tudta, hogy semmi sem volt fontosabb az életében, mint a gyermekei. Bár Vilmossal is nagyon szoros viszonyt ápolt, egy közeli ismerőse most az állítja, hogy Harryvel igazán különleges kötelék volt köztük.
Minden embernek szüksége van néhány barátra élete során, amelyek közül mind más és más tulajdonsággal bírnak. Lássuk azt az öt baráttípust, amivel mindenki találkozott már!
Vannak szuperautók, luxusmodellek, amelyek világába nem csupán az autószalonokon vagy épp valamelyik európai nagyváros utcáján csöppenhetünk bele, hanem mozivászon előtt ülve is átélhetjük, még ha csak minimálisan is azt az élményt, amelyet vágyaink tárgya képes nyújtani. Ilyen az Aston Martin, sok más film mellett a James Bond sorozat főszereplőjeként – ezúttal a márka legújabb modelljéről…
Szijjártó Péter furcsának és egyben elfogadhatatlannak tartja, hogy Morgan Johansson svéd miniszter ahelyett, hogy a valódi megoldást keresné, egy olyan országot bírál, amely betartja a szabályokat
Hófehér urnában temették el Gödöllőn, pénteken Zsófit, aki tragikus körülmények között hunyt el: autóját próbálta védeni a tolvajtól, aki azonban megpróbált elhajtani a kocsival, de az árokba borult, maga alá temetve a lányt.
Hároméves szerződést írt alá Stieber Zoltán a német másodosztályban szereplő Kaiserslautern együttesével. A válogatott szélsője a kevés lehetőség miatt távozott Hamburgból.
1 db csirkemell kifilézve csili (ízlés szerint) 1/2 citrom leve só őrölt színes bors szerecsendió (elhagyható) 3 ek olívaolaj A párolt zöldség hozzávalói: 1 db zsenge cukkini 2 db sárgarépa 2 db lila hagyma 4-5 db nagyobb gomba só őrölt színes bors 1 tk ételízesítő 0,5 dl fehérbor 2 ek olívaolaj
Nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazza a múlt havi, törökországi puccskísérlet kivizsgálására az önkéntes száműzetésben élő Fethullah Gülen török hitszónok, akit Ankara a hatalomátvételi kísérlet fő felelősének tart
Sarka Kata, ahogy a Blikk megírta, nem utazott Hajdú Péterrel és a gyerekekkel Ciprusra, ellenben Budapesten araszol épp a dugóban egy kocsiban, oldalán a "titokzatos férfival", akiről korábban a Story magazin is írt.
A Pebble Beach Concours d’Elegance rendezvény minden évben egyre nagyobb port kavar az autózás világában – persze leginkább a prémium és luxusmárkák körében. A gyártók általában koncepciókkal, vagy éppen egy limitált szériával készülnek az eseményre. A Mercedes-Benz ezúttal előbbit választotta, és a közösségi médiában nemrég egy sejtelmes fotót is közzétettek a jövő héten bemutatkozó autóról.
Az őszödi beszéd kiszivárgásának tízedik évfordulójára készülnek az egykori „Kossuth tériek” – értesült az atv.hu. Az egyik főszervező elárulta lapunknak, hogy még nem indították el a riadóláncot, viszont olyan kiadvánnyal térnek vissza amelynek igazságtartalma megfelelő muníció lehet egy rövidesen hatalomra kerülő, valódi nemzeti kormány kezében.
Lewis Hamilton kétségtelenül az egyik legnagyobb nőcsábász jelenleg, aki gyakorlatilag bárkit megkaphat, akit csak szeretne. A sportolónak az ízlésével sincs baj, hiszen gyakorlatilag csak gyönyörű modellekkel kezd ki és most egy újabb szépség tűnt fel a színen.
Jól érezted magad a tengerparti apartmanban? Akkor miért nem veszed meg? A gondolat szép, de vajon érdemes komolyan fontolóra venni? Mik a veszélyei ennek a projektnek? Megéri külföldi nyaralót vásárolni? Hogyan szerezhetünk érvényt jogainknak külföldön? Balla Ákos elemez.
Rio de Janeiro – Érem nélkül fejezték be a magyar cselgáncsozók a riói olimpiát. A +100 kilogrammos Bor Barna ugyanis kikapott második mérkőzésén, több magyar dzsúdós pedig már nem lép tatamira az ötkarikás játékokon.