Legkevesebb 252 tüntető bányász megsérült, amikor összecsapott az ellenük kivezényelt rendőrökkel pénteken a bolíviai La Paz megyében - ismertette a bányászszövetkezetek szövetsége.
Évről évre egyre több fiatal vehet részt gyakornoki programokban, vagy kap állás-, illetve vállalkozási lehetőséget Magyarországon - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek. Rétvári Bence azt hangoztatta: a kormányzati intézkedések egyre több előrelépési lehetőséget biztosítanak a korosztály számára.
Olaszország — Snowboard helyett gördeszkájával szeretné meghódítani a Mont Blanc-t Fekti Gergely (21). A magyar gördeszkás és társa, Gazdag Martin (21) fotós egyre merészebb kunsztokkal rukkol elő.
A szokásosnál több rendőr lesz az utcákon az augusztus 20-ai ünnep alatt - mondta az állami ünnepi rendezvények biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője.
Virágszőnyegbe öltöztették Brüsszel főterét, a világhírű Grand-Place-t: a téren mintegy 600 ezer begóniából és dáliából raktak ki egy óriási, japán motívumokat ábrázoló képet
Több mint négymilliárd forintos támogatás révén a Semmelweis Egyetem kilenc épülete - közte több klinika és kollégium - újul meg energetikai szempontból - közölte az egyetem.
Legalább 1300-1400 szegregált településrész van Magyarországon, amelyek lakói hátrányos helyzetűnek számítanak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára vasárnap az M1 aktuális csatornán
A Jobbik arra kéri a kormányt, hogy engedje el Farkas Flórián miniszterelnöki biztos kezét. Az ellenzéki párt szerint normális esetben a Gyorskocsi utcai fogdában kellene fellelniük a fideszes képviselőt, monda az ATV Egyenes Beszéd Ráadás című műsorában Mirkóczki Ádám a Jobbik szóvivője.
Életének 87. évében meghalt Rada Adzsubej, Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja egykori első titkárának a lánya - közölte szombaton a családra hivatkozva az Eho Moszkvi orosz rádióadó
Csak a leállósávot használhatják az autók az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 36. kilométernél, ahol négy gépkocsi rohant egymásba szombaton délelőtt - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
Összetett intézkedéssorozaton dolgozik a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), a lépések a gazdaságnak adnának újabb lökést - írta a Magyar Idők szombati számában. Varga Mihály nemzetgazdasági...
Moszkva - Életének 87. évében meghalt Rada Adzsubej, Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja egykori első titkárának a lánya – közölte szombaton a családra hivatkozva az Eho Moszkvi orosz rádióadó.
Az elmúlt hetekben ismét felpörögtek a hírek a hazai kiskereskedelem háza táján, kiderült ugyanis, hogy a kormány nagyon készül valamire. A Népszabadság a szombati számában elég konkrét értesüléseket...
Három kilométeren torlódnak a személyautók és az autóbuszok az M1-es autópályán, a hegyeshalmi határátlépési pontnál az osztrák hatóságok szúrópróbaszerű ellenőrzése miatt - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Rio de Janeiro – Az amerikai Michael Phelps szerint szimbolikus, hogy Cseh Lászlóval és a dél-afrikai Chad le Clos-val holtversenyben lett ezüstérmes a nyári olimpia 100 méteres pillangóúszásában.
Budapest - Csak a leállósávot használhatják az autók az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 36. kilométernél, ahol négy gépkocsi rohant egymásba szombaton délelőtt - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
Több mint négymilliárd forintos támogatás révén a Semmelweis Egyetem kilenc épülete - közte több klinika és kollégium - újul meg energetikai szempontból - közölte az egyetem az MTI-vel.
Pár héttel azután, hogy az elveszített Copa América-döntőt követően azt mondta, nem szerepel többet a válogatottban, Messi most úgy tűnik, meggondolta magát.
Csak a leállósávot használhatják az autók az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 36. kilométernél, ahol négy gépkocsi rohant egymásba szombaton délelőtt. Az Inárcs térségében történt balesetben többen könnyebben megsérültek. A sérülteket a mentők ellátták, a műszaki mentés folyamatban. (MTI)
Rio de Janeiro - Történelmi pillanatnak lehettünk szemtanúi a riói olimpián. A női 100 méteres síkfutás versenyében először indult szaúd-arábiai és afgán versenyző.
Ajándékkoncertre várja a közönséget a Szegedi Szabadtéri Játékok szerdán, a Dóm téren a Szegedi Szimfonikus Zenekart Pál Tamás, Liszt Ferenc-díjas karmester dirigálja, az esten fellép Bogányi Gergely zongoraművész is