2016. augusztus 15. hétfő

aug. 15
7:45
Elvándorlás: Havi 1,2 milliót keres egy magyar szakápoló külföldön (ATV)
A Brexit óta megháromszorozódott az Angliából és Németországból hazánk felé irányuló nővérelcsábítás mértéke – mondta el lapunknak egy érdekképviseleti vezető, azt is hozzátéve, hogy ma már az egészségügyi képzésben résztvevők többsége külföldre készül. A szakember szerint a nővérhiány olyan méreteket kezd ölteni, hogy a fővárosi kórházak között nemtelennek nevezhető verseny bontakozott ki a…
aug. 15
7:48
OTP részvény - mit csináljunk most a jó eredményközlés után? (ProfitLine)
Pénteken fény derült a bank második negyedéves számaira, brutális 10 milliárd forinttal haladta meg a vállalat az elemzők által várt konszolidált adózás utáni nyereséget.
aug. 15
7:48
Vízben Risztov Éva, indul a kajak-kenu, vízilabda-negyeddöntő – mai program (Sport365)
A riói olimpia tízedik napján megkezdődnek a kajak-kenuban is a versenyek, Risztov Évának és a pólós lányoknak is szurkolhatunk.
aug. 15
7:51
Ellepték a kártevők az országot (Privátbankár)
Rengetek a poloska, a lepkekabóca és harlekin katica.
aug. 15
7:54
Siófokon szokott nyaralni? Nagyon rossz hírünk van! (Blikk)
Siófok – Ha Siófokon van nyaralója, jobb, ha még időben ügyel a biztonságra: tucatnyi Balaton-parti nyaralóba törtek be az elmúlt időszakban. A készenléti zsaruk pedig a határon vannak, így a biztonságra megyei rendőrök ügyelnek – vagyis próbálnak.
aug. 15
7:54
Büntetőadó jöhet a vasárnapi nyitvatartásért (Alternatív Energia)
Egy adott időpont után már nem érné meg a dolgozókat az áruházakban tartani.
aug. 15
7:56
Micsoda lánykérés! Ezüstérme után kérték meg az olimpikon kezét! (Blikk)
Nem sokkal azt követően, hogy a kínai műugró, He Zi nyakába akasztották az ezüstérmet a riói olimpián, egy újabb meglepetés érte a hölgyet: párja több ezer ember előtt kérte meg a kezét.
aug. 15
7:56
Pánik! - Kiürítették a Kennedy repülőtér egyik terminálját (Alternatív Energia)
A zárlat után két óra hosszáig nem fogadták az érkező járatokat.
aug. 15
7:58
Tragédia! Addig cikizték, míg felakasztotta magát a 13 éves fiú (Blikk)
New York - "Feladtam" - így kezdte búcsúlevelét az a 13 éves amerikai iskolás fiú, aki nem bírta tovább, hogy osztálytársai megállás nélkül cikizik és felakasztotta magát.
aug. 15
8:03
Időjárás: mire számíthatunk ma? (2016.08.15) (Pénzcentrum)
Itt a Pénzcentrum 2016.08.15-i időjárásjelentése....
aug. 15
8:06
A Boko Haram újabb videóján a 2014-ben elrabolt lányok (444.hu)
A kétszáz iskolás közül negyvenet már férjhez adtak, állítja az iszlamista szervezet szóvivője.
aug. 15
8:12
Sokkoló! Tankolás közben robbant fel egy autó - videó! (Blikk)
Elképesztő felvételt készült egy benzinkúton: egy autó tankolás közben robbant fel! A férfi rögzítette a pisztolycsövet, majd a csomagtartóhoz sétált. Aztán jött a hatalmas robbanás, a felvételt csak erős idegzetűeknek ajánljuk!
aug. 15
8:12
Zabpelyhes pohárkrém eperzselével (Mindmegette)
20 dkg zabpehely 5 dl tej 15 dkg kristálycukor (vagy édesítőszer) 2 csomag vaníliás cukor 1 citrom reszelt héja Az eperzseléhez: 40 dkg eper 4 ek barnacukor 2 csomag vaníliás cukor 1 mokkáskanál őrölt fahéj reszelt narancshéj (elhagyható) 1 dl víz 2 púpozott tk étkezési keményítő kevés víz
aug. 15
8:12
Szivárvány ragyog Miskolc felett - Fotó (Alternatív Energia)
A lenyűgöző, és tűnékeny égi képződmény látványa általában örömmel tölti el az érzékelőjét.
aug. 15
8:14
Sarka Kata ezért nem utazott el Hajdúval Ciprusra (Blikk)
Mégsem utazott Ciprusra férjével és két gyermekükkel Sarka Kata. A modell békülés helyetti inkább egyedül maradt Budapesten.
aug. 15
8:14
Támadásra készülnek a kurdok (Alternatív Energia)
A pesmerga harcosok az iraki Moszult vennék vissza az Iszlám Államtól.
aug. 15
8:16
A brit pártvezető veresége (Alternatív Energia)
A 67 éves Jeremy Corbynt a párttagság egy része leváltaná.
aug. 15
8:18
Német-orosz külügyminiszteri csúcs (Alternatív Energia)
Porosenko ukrán elnök harckészültségbe helyezte a Krímnél szolgáló ukrán erőket.
aug. 15
8:20
Az angol tisztek „túlságosan kockáztatják az életüket" (Alternatív Energia)
Tisztekben hihetetlen nagy a veszteség. Az angol tiszt mindenütt elől van a rohamokban
aug. 15
8:21
Így mozgott ma a forint (ProfitLine)
Nem változott lényegesen a forint árfolyama hétfőre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.
aug. 15
8:21
8500 forintos célár az OTP-re (Portfolio)
Az OTP negyedéves jelentését követően érkeznek az elemzői reakciók is, az HSBC a korábbi 7900 forintról 8500 forintra emelte a részvényekre adott célárát. Az ajánlás vétel. Az HSBC elemzői az OTP...
aug. 15
8:21
"Ami Trumpot illeti" ultimátumot kapott az elnökjelölt (ATV)
A The Wall Street Journal című amerikai lap szerkesztőségi állásfoglalása szerint Donald Trump republikánus párti elnökjelöltnek változtatnia kell, vagy visszalépnie és átadnia az elnökjelöltséget Mike Pence alelnökjelöltnek.
aug. 15
8:22
Ezért menekülnek - Folytatódik a szíriai vérfürdő (Alternatív Energia)
Gyászolják a halott gyermekeket, akiket nem tudtak megvédeni.
aug. 15
8:23
Varga kimondta: csökkenhetne a járulék (Portfolio)
A nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek adott nyilatkozatában előrevetítette a járulékcsökkentés lehetőségét. Varga Mihály szólt arról is, hogy az ország foglalkoztatási gondjainak egy...
aug. 15
8:24
Ezért éri meg bevezetni a háromnapos munkahetet (HR Portál)
A mexikói milliárdos Carlos Slim szerint az mentené meg a világgazdaságot, ha bevezetnék a háromnapos munkarendet. A borsodi Szegiben már több mint egy éve öt nap helyett, csak négyet dolgoznak - adja hírül a Világgazdaság.
aug. 15
8:24
Pánik! - Kiürítették a Kennedy repülőtér két terminálját (Alternatív Energia)
A zárlat után két óra hosszáig nem fogadták az érkező járatokat.
aug. 15
8:26
Délben bezárhatnak a boltok vasárnap (HR Portál)
A kormány tervei szerint vasárnap csak délig tarthatnának nyitva a boltok. Abban az esetben, ha a hipermarket ezután is ki akarja szolgálni a vevőit, a délutáni forgalmának meghatározott részét befizettetnék vele pluszadóként - írja a Népszabadság.
aug. 15
8:30
Kapás Boglárka ma is csodaszép - Fotó! (Blikk)
Olimpiai bronzéremmel a tarsolyában utazhat haza Rio de Janeiróból a szépséges Kapás Boglárka.
aug. 15
8:30
Borúval, esővel indul a hét (Alternatív Energia)
Az előrejelzésből már azt is tudni lehet, milyen idő lesz augusztus 20-án.
aug. 15
8:32
Gyanakvóak a német tartományok (Alternatív Energia)
A Németországban működő szervezet vezetői Törökországból kapják a fizetésüket.
aug. 15
8:34
Roman Brecely a Háló elnöke (Alternatív Energia)
Roman Brecely megválasztásával befejeződött Radoslav Procházka szerepe a poszton.
aug. 15
8:36
Megállapodás a haladók és a VMSZ között (Alternatív Energia)
A tervezett együttműködés kiterjed a korrupció és a bűnözés elleni harc erősítésére.
aug. 15
8:38
Hétfő reggel 309,80 forinton az euró (Alternatív Energia)
Nem változott lényegesen az árfolyam a nemzetközi devizakereskedelemben.
aug. 15
8:39
Varga kimondta: csökkenhet a járulék (Portfolio)
A járulékok fokozatos csökkentése megoldást jelenthetne a hazai foglalkoztatási nehézségek bizonyos részére, a szaktárca ezért vizsgálja, mikor és milyen arányban mérsékelhetnék ezt a közterhet -...
aug. 15
8:39
Nesze neked CSOK: nem túl bevállalósak a magyarok (Pénzcentrum)
Idén az első fél évben csaknem 12 ezer kérelmet nyújtottak be....
aug. 15
8:39
Szélsőjobboldali tüntetők arabnak öltöztek és megszálltak egy templomot Ausztráliában (444.hu)
Mert szerintük a templom vezetése túl nyitott a menekültek felé. Pár percig zavarogtak, majd távoztak.
aug. 15
8:39
Hatalmas szivárvány Miskolc felett (képek) (ATV)
Gyönyörű égi jelenségnek lehettek szemtanúi a miskolciak hétfőn kora reggel. A város felett ugyanis szivárvány tündökölt.
aug. 15
8:41
Egy ausztrál tollaslabdázó megmutatja Kenderesinek, milyen bekapni a verseny után pár sajtbureszt (444.hu)
Az olimpiai faluban ingyen mekis kaja jár a sportolóknak, mostanra nagyon durva sorok alakultak ki.
aug. 15
8:45
Minket is érint Putyin legújabb hatalmi játszmája (Privátbankár)
Moszkva, Teherán és Baku tartanak az amerikai "színes forradalmaktól", ezért szorosabbra fűzik katonai és energetikai együttműködésüket. Hazánkat is érinti a tervezett óriási vasúti projekt terve, amely összekötné Észak- és Kelet-Európát a Perzsa-Öböllel, valamint a Török Áramlat gázvezeték újjáéledése is.
aug. 15
8:47
Tudta? Ennyi menekült akart bejutni az országba (Privátbankár)
Megjött a rendőrség hétvégi országos összesítője.
aug. 15
8:48
Atyaég! Mi történt az egykor gyönyörű színésznővel? - Fotó (Blikk)
Felpuffadt arc, elhízott test, eltorzult mosoly - vajon mi történt Heather Locklearrel?
aug. 15
8:48
Fűszeres csirkeszárnyak corn flakes bundában (Mindmegette)
Hozzávalók: 12 db csirkeszárny 20 dkg natúr corn flakes 1/2 csomag kentucky csirkeszárnyak fűszerkeverék 1 kávéskanál chilipor 1 kávéskanál fehérbors 2 evőkanál zsemlemorzsa só liszt tojás ételízesítő olaj
aug. 15
8:50
Szívás! Üldözésben lévő rendőrautót borított fel a vétlen sofőr - Videó (Blikk)
Egyesült Államok - Épp csak elkezdődött volna izgalmas rendőrségi akció, aminek aztán gyorsan vége is lett egy szerencsétlen baleset miatt az Egyesült Államokban.
aug. 15
8:52
Egyszerű, de nagyszerű citromos piterecept! (Blikk)
Szeretne összedobni egy mennyei süteményt, de nincs sok ideje? Íme egy egyszerű, de annál nagyszerűbb pite receptje!
aug. 15
8:54
Állítólagos lövöldözés a Kennedy reptéren (ProfitLine)
Állítólagos lövöldözés miatt kiürítették vasárnap késő este a New York-i Kennedy repülőtér egyik terminálját, de a repülőtéri rendőrség később közölte, hogy vaklárma volt, nem találtak semmilyen, lövésekre utaló tárgyat.
aug. 15
8:57
Mától lehet pályázni a családi házak épületenergetikai felújítására (Portfolio)
Ma reggel 8 órától lehet elektronikusan pályázni az Otthon Melege Program vissza nem térítendő 5 milliárd forintos támogatására, amely családi házak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésre...
aug. 15
8:57
Heti műsor: A héten véget ér az olimpia (Agroinform)
A héten befejeződik a riói olimpia, dupla fordulót rendeznek az NB I-ben, folytatódik a BL és az EL. Heti előzetes.
aug. 15
8:59
310 alatt indítja a hetet a forint (Portfolio)
Hétfő reggel a 310-es lélektani határ alatt kicsivel indítja a hetet a forint az euróval szemben. Alapvetően a feltörekvő piacokon is kedvező a hangulat, míg a fejlett devizák közül a dollár egyelőre...
aug. 15
9:01
Nagyon mély gödörben Japán, egyelőre nem látszik a kiút (Portfolio)
Az előzetes adatok alapján a második negyedévben negyedéves alapon stagnált a japán GDP, az évesített negyedéves növekedés pedig nagyon gyenge, 0,2%-os lett. A tényleges adatok elmaradtak az...
aug. 15
9:03
Drágább a zöldség és a gyümölcs – mi lett a hússal? (Privátbankár)
1,5 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak.

Keresés