Kiállt Christian Kern osztrák kancellár a szükségállapot esetleges bevezetése mellett az APA osztrák hírügynökség hétfőn közölt interjújában, azonban reményét fejezte ki, hogy Ausztria rendkívüli intézkedés nélkül is tartani tudja a befogadás idei évre meghatározott felső korlátját
Nőtt a foglalkoztatottak száma az idén júniusban a német feldolgozóiparban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfőn közzétett kimutatása szerint.
Elég eseménytelenül indul a hét a tőzsdéken, a főbb európai indexekben nem láthatunk nagyobb elmozdulásokat. A nyersanyagoknál izgalmasabb dolgokat láthatunk, az olaj árfolyama már több mint 12...
A BMW i3 és i8 már jó ideje köztünk vannak, de mind a mai napig hihetetlen, hogy a bajorok bevállalták a sorozatgyártásukat. Sőt, mi több: a két elektromotorokkal operáló modell kifejezetten nagy népszerűségnek örvend, és bár egyelőre még a félidei frissítés is arrébb van, a hírek szerint a gyáriak már a következő generációk alapjait fektetik le, és ha hihetünk a híreknek, azok még a mostaniaknál…
Pártunk segítséget szeretne nyújtani a kormánynak, mert a plakát-kampányukról sok minden lemaradt. Például tudják-e vajon az emberek, hogy hányan halnak meg a banánhéjtól Mongóliában, vagy a XVI. században hány medvetámadás történt? – tette fel releváns kérdéseit Kovács Gergely, a Kétfarkú Kutyapárt vezetője az ATV Start című reggeli műsorában.
Hiába jók a lakossági állampapírhozamok, a kötvényekbe fektető befektetési alapok egy része ezeket is messze felülteljesítette az elmúlt években, persze nem teljesen kockázatmentesen. Megnéztük,...
Két kábítószer-kereskedőt fogtak el a rendőrök vasárnap a Sziget Fesztivál területén és annak közelében. további másik 11 embert azért kaptak el, mert drog volt náluk. Az egyik díler gyömrői, a másik pedig, nagy meglepetésre, Svájcból érkezett hozzánk, hogy kábítószert adjon el.
Hiába jók a lakossági állampapírhozamok, a kötvényekbe fektető befektetési alapok egy része ezeket is messze felülteljesítette az elmúlt években, persze nem teljesen kockázatmentesen. Megnéztük,...
Ötven indok az euróból való kilépésre címmel közölt mellékletet a Libero című olasz ellenzéki napilap hétfőn, Olaszországnak a monetáris unióból és az Európai Unióból való távozását is szorgalmazva.
Három hét alatt 850 főről hirtelen 3600 fölé ugrott azok száma, akik elkezdtek beregisztrálni az állami projektértékelői rendszerbe, a hullámszerű érdeklődés mögött azonban nem a megemelt fizetés,...
A Miskolci Járásbíróság becsületsértésért jogerősen elítélte Kriza Ákos volt kabinetvezető-helyettesét, aki a miskolci városháza előtt 2015 őszén verekedésbe keveredett, majd rendőröket, ápolókat szidalmazott. Kovács Zsolt félmilliós pénzbüntetést kapott - írta közleményében hétfőn a Jobbik.
Emeli bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. – értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
Júniusban 218 millió euróval nőtt a fizetési mérleg többlete az előző hónaphoz képest és 729 millió eurót tett ki. A folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlegéből számolt és az ország külső pénzügyi pozíciójának alakulását jelző úgynevezett finanszírozási képesség 780 millió euró volt, miután a tőkemérleg többletét az uniós átutalások 51 millió eurós összege határozta meg - derül ki…
Kisteherautóba rejtett pokolgép robbant hétfőn a főként kurdok lakta délkelet-törökországi Diyarbakir tartomány egyik főútjának rendőrségi forgalomellenőrző állomásánál, Sükürlü falu közelében, 2 rendőr és 1 civil meghalt, 25 embert megsebesült - jelentette a Dogan török hírügynökség.
Csak nem akar visszatérni az igazi nyár, most épp vihar csap le a Balatonon keleti végében Tihanytól Balatonvilágosig és a Velencei-tónál nyaralók sem ússzák meg szárazon. Szombathelyen már csak esernyővel lehet kimerészkedni az utcára.
Két hónappal 90. születésnapja után elhunyt vasárnap Hermann Kant, az egykori Német Demokratikus Köztársaság (NDK) egyik legismertebb és legsikeresebb írója, a keletnémet kommunista rendszer egyik legbefolyásosabb kultúrpolitikusa.
Nehezen követhető, relatíve könnyen beszerezhető és borzalmasan sokat ér – nem csoda, hogy a bitcoin nem csak az alvilágot, hanem számos befektetőt is megnyert magának. Mit tehet az ember, ha ebből a drága, de megfoghatatlan valutából hirtelen eltűnik 120 ezer darab? A Bitfinex most egy újabb húzással borzolja a kedélyeket, és megpróbálja behajtani az ellopott összeget – a többi ügyfelen.
Hétfőn jelenik meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) elektromos töltőállomások létesítésére kiírt pályázata; az 1,25 milliárd forintos keretösszegű vissza nem térítendő támogatásra a 15 ezernél...
Önvédelmi képzés lehetőségét kínálták fel a brit parlament tagjainak, hogy így kerüljék el a jövőben az ellenzéki Munkáspárt képviselője, Jo Cox meggyilkolásához hasonló eseteket.
Három hét alatt 850 főről hirtelen 3600 fölé ugrott azok száma, akik elkezdtek beregisztrálni az állami projektértékelői rendszerbe, a hullámszerű érdeklődés mögött azonban nem a megemelt fizetés,...
A női kajakosok 200 méteres versenyében az előfutam tulajdonképpen csak bemelegítés, hiszen az utolsó leszámítva mindenki megy tovább az elődöntőbe. Dusev-Janics egyébként harmadik lett a futamában, de ennek tényleg semmi jelentősége.