A selejtezőből főtáblára kerülő Babos Tímea 6:4, 6.4-re győzött az amerikai Louisa Chirico ellen a Cincinnatiben zajló kemény pályás tenisztorna első fordulójában.
Lengyelország - A jóslatok talán mégis igazak? Már Lengyelországban is két zikavírus fertőzöttet diagnosztizálták: két turistánál mutatták ki a fertőzést vérminta alapján.
A világ legjobb birkózóbírójának megválasztott Péteri László szerint nem véletlen hibák sújtották Lőrincz Viktort a kötöttfogásúak 85 kilogrammos súlycsoportjának hétfői bronzmérkőzésén a Rio de Janeiró-i olimpián.
Rio de Janiero - Kerékpározás közben elütötte egy autó Qëndrim Gurit, a koszovói olimpiai csapat tagját kedden az Olimpiai Park közelében - közölte az MTI.
A világ legjobb birkózóbírójának megválasztott Péteri László szerint nem véletlen hibák sújtották Lőrincz Viktort a kötöttfogásúak 85 kilogrammos súlycsoportjának hétfői bronzmérkőzésén a Rio de Janeiró-i olimpián.
Az ázsiai és az európai piacokon tapasztalt rossz hangulat az amerikai tőzsdékre is átragadt kedden, azután, hogy hétfőn a vezető Wall Street-i részvényindexek újabb történelmi csúcsra értek....
A világ legjobb birkózóbírójának megválasztott Péteri László szerint nem véletlen hibák sújtották Lőrincz Viktort a kötöttfogásúak 85 kilogrammos súlycsoportjának hétfői bronzmérkőzésén a Rio de Janeiró-i olimpián.
Az új-zélandi Nikki Hamblin és az amerikai Abbey D'Agostino összeütköztek. D'Agostino felsegítette az új-zélandit, aztán ő maga is összeesett. Mire Hamblin visszafutott, hogy segítsen neki. És itt még nem is ért véget meghatóan sportszerű történetük.
Az általános szakértői várakozásokat meghaladó mértékben nőtt a fogyasztói árindex júliusban Nagy-Britanniában: a júniusi 0,5 százalék után júliusban 0,6 százalékos inflációt mértek éves összevetésben a brit statisztikai hivatal (ONS) kedden ismertetett adatai szerint.
Kedden elsőként a 66 kg-os súlycsoport döntőjét rendezték meg a kötöttfogású birkózóknál Rióban. Az aranyérmet a szerb Davor Stefanek szerezte meg az örmény Migran Arutyunjan előtt, míg a bronz az azeri Rasul Chunayev és a grúz Smagi Bolkvadze nyakába került.
Utolsóként az olasz férfi vízilabda-válogatott csatlakozott a riói olimpiai torna legjobb négy csapata közé, 9–5-re legyőzve Görögországot. Az olaszok a Spanyolországot kiejtő Szerbiával küzdhetnek meg a fináléba jutásért.
Kedden játszották a labdarúgó Bajnokok Ligája 4. selejtezőkörének, a rájátszásnak az első mérkőzéseit. A mezőny nagyágyúja, a Manchester City és a német Borussia Mönchengladbach gyakorlatilag már továbbjutott idegenbeli sikerével, ellenben nem bírt odahaza az Ajax a Rosztovval, a Dinamo Zagreb pedig az osztrák Salzburggal. Visszavágók a jövő héten.
AFP PHOTO / NIKLAS HALLE'N A londoni német nagykövetségen látták a brexitért kampányoló brit politikust, akinek felesége, Kirsten Mehr, amúgy német állampolgárságú. A Facebookon terjedő pletykáról a Buzzfeed kérdezte meg az UKIP volt vezetőjét, aki csak annyit válaszolt: semmi közük hozzá. (Politico.eu)
A japánok egészen a döntőig meneteltek a riói olimpián az asztaliteniszezők csapatversenyében, köszönhetően többek közt Josimura Maharunak, aki a németek ellen bemutatta az alábbi ütést.
a külföldön munkát vállaló magyar orvosok és ápolók száma (2009-2015); a külföldi munkavállaláshoz hatósági bizonyítványt kérő orvosok és ápolók száma Magyarországon (az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal nyilvántartása szerint)
Kötelező lesz a tápértékadatok feltüntetése az előrecsomagolt élelmiszereken december 13-tól - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
A magyar súlyemelést a riói olimpián egyedül képviselő Nagy Péter 420 kilogrammos összesített eredménnyel (193 kg szakítás + 227 kg lökés) a második helyen zárt a férfi súlyemelők +105 kg-os súlycsoportjának B-csoportjában.
A Wigan labdarúgócsapata Bogdám Ádámmal a kapujában hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Birmingham Cityvel az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság 3. fordulójában.
Az Európai Bizottság szigorúbb szabályokat írna elő a Skype-hoz vagy a WhatsApp-hoz hasonló, internet-alapú telekommunikációs szolgáltatók számára, hogy egyenlő versenyfeltételeket teremtsen a nagy távközlési szolgáltató cégekkel. A Dow Jones által idézett, Wall Street Journal üzleti napilap szerint a bizottság a magánadatok védelmét és a biztonságot szolgáló előírások szigorítását tervezi,…
Eddig nem volt, de Laura Trott személyében immár van négyszeres olimpiai bajnoknője Nagy-Britanniának: a 24 éves essexi pályakerékpáros megnyerte a nők omniumversenyét a riói ötkarikás játékok keddi versenynapján.
Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) ősszel megkezdi az M1, M2, M3, Duna és Duna World csatornákon 2015-ben ismételten sugárzott televíziós műsorok után járó jogdíjak felosztását. A kifizetendő jogdíjak nagyságrendje meghaladja a 300 millió forintot.
48 éves korában meghalt Dalian Atkinson. Az angol labdarúgó, aki karrierje során játszott többek között az Aston Villában, a Real Sociedadban és a Manchester Cityben is, rendőrségi sokkoló használata után bekövetkezett szívrohamban hunyt el.
A 98 kg-os súlycsoportban is döntőt rendeztek kedden, a kötöttfogású birkózóknál. Az aranyérmet az örmény Artur Alekszanjan szerezte meg, miután a fináléban 3–0-ra győzött a kubai Lugo Cabrera ellen, míg a bronzok a török Ildemnek és az iráni Rezaeinek jutottak.
Kemény Dénes szerint az ötméterespárbaj nem orosz rulett, vagyis a montenegrói férfi vízilabda-válogatott nem a szerencsének köszönhetően búcsúztatta a magyar csapatot a Rio de Janeiró-i olimpia negyeddöntőjében.
Folytatódik a cégfelszámolások számának csökkenése, az első fél évben, a tavalyi hasonló időszakhoz képest 20 százalékkal kevesebb, 4333 céget számoltak fel, a tendencia oka elsősorban a jogszabályváltozások, a kényszertörlés intézményének bevezetésével, kiterjesztésével magyarázható - közölte a feketelista.hu kedden az MTI-vel.