Magyar aranyéremmel indult a nap, amelynek során férfi pólósainknak, és birkózóinknak jut majd a főszerep közvetítésünkben! Usain Bolt megkezdi szereplését 200-on, ahol rámegy a világcsúcsra! Kövesd élőben a fejleményeket velünk!
Rióban találkoztunk az új magyar úszócsodával, Kenderesi Tamással. Megtudtunk pár dolgot a sajtbureszről, meg most már azt is sejthetjük, talán pénz is lehet a teljesen ártatlan elszólásból. Az is kiderült, hogy 26 ezerre szaporodott a követői száma az instagramon és még Phelpsről is beszélt kollégánknak. Nézze meg a fenit videón az új magyar hőst!
Munkagéppel kutatnak egy erdős területen a legenda szerint a második világháború végén a nácik által elásott, arannyal, ékszerekkel és műkincsekkel teli páncélvonat feltételezett búvóhelyén, a délnyugat-lengyelországi Walbrzych (régi német nevén Waldenburg) bányászváros közelében.
Hétfőn négyhavi csúcsra erősödött a forint az euróval és kéthavi csúcsra a dollárral szemben, azonban még korai lenne kijelenteni, hogy tartósan 310 alatt tud maradni az euróval szembeni jegyzés. Ma...
Noha már több ízben is felütötte a fejét a hír, miszerint a 8-as sorozat formájában minden eddigit felülmúló csúcsmodellt mutat be a BMW, a bajorok végül mégsem frissítették fel a típuskódot a ’90-es évek óta. A 8-as széria újjáélesztésének utolsó nagy hírverése óta már 2 év eltelt, immáron azonban komolyabb alapokra építkező információk támasztják alá az újdonság érkezését.
MTI Fotó: Kovács Tamás Hétfőn épp csak lemaradt az A döntőről, most a B döntőben 2. lett . AZ első 500 méteren a negyedik helyen utazott, 750-nél feljött harmadiknak, majd az utolsó 250 méteren nagy hajrával második helyre hozta be a hajóját. A remeteként, édesanyjával, magányosan készülő Kopasz nemcsak nagyon tehetséges, hanem nagyon fiatal is még, fogjuk még látni olimpiai futamban.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere felkérte Mártai Istvánt, az Országos Mentőszolgálat korábbi vezetőjét, hogy készítsen koncepciót a mentőszolgálat szervezeti megújítására - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden az MTI-vel.
Magyar aranyéremmel indult a nap, amelynek során férfi pólósainknak, és birkózóinknak jut majd a főszerep közvetítésünkben! Usain Bolt megkezdi szereplését 200-on, ahol rámegy a világcsúcsra! Kövesd élőben a fejleményeket velünk!
Magyarország - Jobb, ha még időben felkészül: az előrejelzések szerint pár órán belül hatalmas vihar csap le az országra! Rövid időn belül 20-30 mm eső is eshet, és az éjszakai órákra még jégesőt is jósolnak.
Victoria Beckham az elmúlt években focistafeleségből igazi divatikonná nőtte ki magát, aki jelenleg az egyik legmenőbb divattervezőnek számít a sztárvilágban. Victoria általában visszafogottan és elegánsan jelenik meg a rajongói előtt, most azonban olyan fotó készült róla, ami sokaknál kiverte a biztosítékot.
Dortmund - Sokáig illegálisan ült a volán mögé és többször megbüntették a német labdarúgó-bajnokságban szereplő (Bundesliga) Dortmund sztárját, Marco Reust (27).
Ohio — Josh Bowmar (26) nem is gondolta, hogy egy szempillantás alatt emberek milliói fogják gyűlölni, miután feltöltött egy általa jópofának vélt videót az egyik közösségi oldalra. Az amerikai vadász lefilmezte, amint egy házi készítésű lándzsával halálosan megsebez egy fekete medvét, majd hagyja, hogy az állat elvérezzen a fák között. A 213 centiméteres dárda végére még egy kamera is rá volt…
Szinte hihetetlen, de 25 éve nyitotta meg először kapuit a Budapest Borfesztivál. Együtt nőtt fel a rendszerváltás után újjáéledő borkultúrával: támogatta a kilencvenes évek nagyjait, kihagyhatatlan és nemzetközi tömegrendezvénnyé vált a kétezres évek elején, és rendületlenül segíti a generációváltást napjainkban is. Ünnepeljünk együtt a 25. Budapest Borfesztivállal!
Rio de Janeiro — Csodálatos sikerek, három arany- és egy ezüstérem a riói oimpián, Hosszú Katinka (26) önfeledten ünnepelhetne. Boldog is a sikerek miatt, de máris készül, edz a következő versenyre.
Hatalmas a hype a júliusban tőzsdére lépett cég, a Twilio körül, a vállalat árfolyama a kibocsátást követő napokban háromszorosára emelkedett, majd egy kisebb lejtmenet után jelenleg 35 százalékkal...
Összeütközött egy kisebb turistahajó és egy motorcsónak a görög Éjina sziget vonalában, délnyugatra Athéntól, a balesetben hárman meghaltak és további hárman megsérültek - közölte a kikötői rendőrség kedden.
Vachó Ildikó – aki az OTP Bank budapesti, Fehérvári úti fiókjában dolgozik – lakossági megtakarításokkal, lakossági fogyasztási hitelekkel- és számlavezetéssel foglalkozik. Ha segítségre van szükségünk az eligazodáshoz a hitelek, személyi kölcsönök szerteágazó világában, vagy a számlavezetés feltételeiről szeretnénk tájékozódni, bátran forduljunk hozzá szakértő tanácsért!
A nagycsaládosok, a tartósan beteg vagy fogyatékkal élő bölcsődéseknek és óvodásoknak már tavaly sem kellett fizetni a menzáért, azóta viszont bővült a keret, illetve azoknak a köre, akik igénybe vehetik az ingyenes étkeztetést.
A magyar lakosság jelentős többsége támogatja a szürke- és feketegazdaság elleni kormányzati akciókat, de az ehhez szükséges infrastruktúrát nem tartja minden területen kellően kiépítettnek - derül ki a Nézőpont Intézet Gazdaságfehérítési Kerekasztalának legfrissebb közvélemény-kutatásából
London – Joseph Goebbels egykori titkárnője nem érez bűntudatot, és azt mondja, bár biztosan nem hisznek neki, nem tudott a náci Németország által elkövetett szörnyűségekről.