Ellenőrzési csoportot hoz létre a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), amely célzottan ellenőrzi az engedély és fuvarokmány meglétéhez kötött belföldi vagy nemzetközi közúti közlekedési szolgáltatásokat, közúti árufuvarozási és személyszállítási tevékenységeket végzőket, a megtett úttal arányos útdíjra vonatkozó szabályok betartását - közölte a szaktárca.
Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt volt pártbeli vetélytársa, Bernie Sanders kampányfőnöke szerint a republikánus Donald Trump megnyerheti az amerikai elnökválasztást
Az MNB is engedélyezte az Axa Bank magyarországi üzletágának átruházását az OTP-re - közölte utóbbi. Az OTP Bank Nyrt. közölte, hogy a Gazdasági Versenyhivatalt követően a Magyar Nemzeti Bank is...
Kedden ismét 311 alatt kezdi a napot a forint az euróval szemben azok után, hogy tegnap csak átmenetileg ingott meg az utóbbi napok erősödése. Ha ma egy kicsit több szerencsénk lesz, akkor talán...
Az amerikai országos járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) hétfőn figyelmeztette a Floridába utazókat, hogy Miami környékén zikaláz-veszély van
Az újépítésű lakások átlagos négyzetméterára 31 százalékkal, 441 ezer forintra emelkedett júliusban az előző év azonos időszakához képest, a második negyedévben a kínálat jelentős bővülése miatt megállt a drágulás – derül ki az Ingatlan.com több mint 10 ezer hirdetés alapján készített elemzéséből.
Eddig sem haladtak a szíriai, háború utáni rendezést elősegíteni hivatott tárgyalások, de volt remény, hogy Oroszország és Amerika össze tudja hangolni. Az Iszlám Állam elleni légicsapásokat, ahogy fogy annak területe. Most olyan események történtek, ami az együttműködést megnehezíti.
Magyarország - Ki nem találja, milyen idő lesz ma! Bár az elmúlt napokban sem lehetett okunk a panaszra – már ami a hőmérsékletet illeti – ma gyönyörű napsütésre és felhőmentes napra ébredt az ország.
A kormány által támogatott autóbuszgyártási stratégiával összhangban, évi háromezer járműre építi ki kapacitását az Ikarus - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Széles Gábor, a vállalatcsoport tulajdonosa
Donald Trump republikánus elnökjelölt hétfőn a kongresszus republikánus politikusainak támogatását kérte az Irakban tizenkét évvel ezelőtt meghalt amerikai katona családjával folytatott vitájában.
Warren Buffett, az Egyesült Államok egyik legelismertebb befektetési szakembere Hillary Clinton demokrata elnökjelölttel kampányolt hétfőn a nebraskai Omahában.
Bocsánatot kért a londoni kereskedő, aki 1,4 milliárd angol fontnyi veszteséget okozott a UBS-es karrierje alatt. Hozzátette, hogy a bankok még nem tettek eleget ahhoz, hogy bízni tudjanak bennük az...
Elhunyt hétfőn André Hajdu Izrael-díjjal kitüntetett, magyar származású zeneszerző, zenetudós és zenepedagógus, Kodály Zoltán egykori tanítványa - értesült az izraeli média.
Rekordok jönnek-mennek: ha minden csúcsdöntést megírnánk az autózás világában valószínűleg napi több alkalommal is be kellene számolnunk valamiről. Vannak azonban kiemelt témák, melyeket valóban érdemes figyelemmel követni. Ilyen például az elektromos technológia, aminek fejlődése az elmúlt években igencsak felgyorsult. Ezúttal egy sebességrekordról adhatunk számot, mely a közúton is legálisan…
Kizárólagos licenc-megállapodást írt alá a Richter, valamint a Recordati a cariprazine, egy innovatív atípusos antipszichotikum, a nyugat-európai régióban, valamint Algériában, Tunéziában és...
Ittas vezetés és drogfogyasztás miatt többször is elítélték azt a férfit, akinek hőlégballonja nagyfeszültségű vezetéknek ütközött, és lezuhant az egyesült államokbeli Texasban, 16 ember halálát okozva - jelentette hétfőn az amerikai média.
Csak júliusban több mint félmillióan vettek igénybe egészségügyi ellátást úgy, hogy elvileg nem lettek volna rá jogosultak, mert ők vagy a munkáltatójuk nem fizetett járulékot - írja a Magyar Idők. ...
Ahogy a bank július végi közleménye már utalt rá, az elemzői várakozásnak megfelelő, 209 millió eurós adózott eredményt ért el a Commerzbank a második negyedévben. Ez harmadával kisebb, mint az egy...
Texasban életbe lépett az a törvény, amely engedélyezi, hogy a 21 évesnél idősebb diákok az egyetemeken rejtve viselhessék fegyverüket. A diákok eddig semmilyen módon nem viselhettek és vihettek be fegyvert a felsőoktatási intézményekbe - írja az MTI.
A napokban ismét fellángolt a két amerikai énekes, Kanye West és Taylor Swift közötti, már-már jogi útra terelődő ellentét, miután Kim Kardashian, Kanye West felesége nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amelyen férje és Taylor Swift telefonbeszélgetése hallható. A felvétellel, amely állítólagosan az énekesnő tudta és hozzájárulása nélkül készült, azt kívánták bizonyítani, hogy Taylor Swift…
Kedden ismét 311 alatt kezdte a napot a forint az euróval szemben azok után, hogy tegnap csak átmenetileg ingott meg az utóbbi napok erősödése. Délelőtt azonban megint a gyengülés felé mozdult a...