Indulhat a riói olimpia vasárnapi mezőnyversenyében a szám világbajnoka, a brit Elizabeth Mary Armitstead, miután a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elfogadta fellebbezését.
A Premier League-ben szereplő Manchester City a hivatalos honlapján jelentette be, hogy megvásárolta a Schalke német válogatott támadóját, Leroy Sanét. A 20 esztendős játékos ötéves szerződést kötött az angol csapattal, amely a hírek szerint 45 millió eurót fizetett érte.
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United spanyol kapusa, David de Gea szerint Zlatan Ibrahimovic érkezése az egész csapatot lázba hozta.
Mint ismert, José Mourinho a tartalékok közé irányította német játékosát, Bastian Schweinsteigert, akitől minden bizonnyal még ezen a nyáron megválik a Manchester United.
Hatalmas vihar miatt egy időre félbeszakadt az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) rendezett New York City–Colorado Rapids mérkőzés a 30. percben. A két csapat Twitter-oldala azonban feltalálta magát, és amíg várakoztak, lejátszottak egy partit a népszerű stratégiai játékkal, a tic-tac-toe-val.
Kevin Prince-Boateng a Las Palmas labdarúgócsapatához igazolt át. A 29 éves, korábbi ghánai válogatott középpályás egyéves szerződést írt alá a bajnokságban legutóbb 11. helyen végző együttessel.
Lengyelországból származó sajtóhírek szerint az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) újonca, a Pescara érdeklődik Guzmics Richárd, a Wisla Kraków magyar válogatott középhátvédje iránt.
Bár van probléma bőven a Pokémon Góval, ráadásul Rióban nem is mindenhol megengedett a használata, így is döbbenetes népszerűségnek örvend a játék, sőt, az egyik olimpikont már kis híján csődbe vitte a Pikachu-vadászat.
Laosz hat versenyzővel képviselteti magát a riói olimpián. Köztük szerepel a mindössze 14 éves úszólány, Sziri Arun Budcsarern, aki nem mindennapi körülmények között készült Brazíliába.
Babos Tímea nem egészen egy óra alatt, csupán egy játékot veszítve nyerte meg a francia Alizé Lim elleni mérkőzését a brazíliai női tenisztorna nyolcaddöntőjében.
Cristiano Ronaldo dolgos hónapokat tudhat maga mögött, ezért még mindig szabadságát tölti. A pihenőidő alatt Real Madrid portugál Európa-bajnok labdarúgójára ragadnak a nők (mondjuk mikor nem?). CR ezúttal egy Cassandre Davis nevű fitneszmodellel jött össze az Instagram-képek tanúsága szerint. Ha a hölgy felkeltette az érdeklődését, ide kattintva további képeket nézhet meg róla.
A legfrissebb ATP-világranglistán negyedik helyen álló Stan Wawrinka is lemondta az olimpiai részvételt. A svájci teniszező hátsérülésére hivatkozva nem utazik Rióba.
A Walesi Labdarúgó-szövetség (FAW) visszautasította a Hull City ajánlatát: az angol élvonalbeli klub a megüresedett a vezetőedzői posztra szerette volna szerződtetni Chris Coleman szövetségi kapitányt.
Óriási tömegverekedés tört ki az Egyesült Államok és Bahrein U19-es válogatottjának mérkőzésén. 3–1-es bahreini vezetésnél az egyik bahreini játékos labdával fejbe rúgta az egyik földön fekvő amerikait. Nem is kellett több, hatalmas balhé kerekedett, volt olyan pillanat, hogy legalább 35-en voltak érintettek a két csapatból.
A Török Labdarúgó-szövetség (TFF) kedden bejelentette, hogy kizárta 94 tagját – köztük bírókat –, akiket azzal gyanúsítanak, hogy érintettek a Recep Tayyip Erdogan elnök megdöntését célzó meghiúsult július 15-i államcsínykísérletben.
Felkészülési mérkőzésen a Bologna labdarúgócsapata egygólos (1–0) vereséget szenvedett a Kölntől. Az olasz élvonalbeli együttes friss szerzeménye, Nagy Ádám a 64. percben csereként, még gól nélküli állásnál lépett pályára.
A MÁV szimfonikus zenekara a MOB megkeresésére még 2013 nyarán, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ide vonatkozó szabályainak megfelelően készítette el a magyar himnusznak azt a kilencven másodperces zenekari változatát, melyet az olimpiai játékokon és az olimpiai eseményeken fognak játszani. Az ötkarikás játékok történetében először Rióban csendül fel a dallam.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, Szabó Bence megkapta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) hétfői elnökségi határozatát, az abban foglaltakat tudomásul véve a MOB riói csapatvezetője, Fábián László megteszi a szükséges intézkedéseket.
Egyre közeledik a riói olimpia megnyitója, a problémák azonban továbbra is jelen vannak, sőt, néhol egyre rosszabb a helyzet: elég, ha csak a fertőző vízre, vagy az összedőlő építményekre gondolunk. Egy lelkes Reddit-felhasználó úgy érezte, itt az ideje új logót adni az ötkarikás játékoknak. Egyszerre fájdalmas és szórakoztató.
Áll a bál Vácon. Az NB II-es csapat tulajdonosa, John Marshall nem nyújtotta be a TAO-kérelem hiánypótlását, mert nem tartja biztonságosnak a klub jövőjét. Ez jelen esetben azt jelenti, hogy a stadionfelújításra még várni kell a városban. Pedig Pető Tibor alpolgármester szerint a városvezetés mindent megtett, ami a feladata.
Tudja, ki az a Darrell Hill? Nem? Sokan vannak ezzel így, most azonban néhány nap alatt mindenki megismerte az olimpiára készülő sportoló, és édesapja történetét.
A The Daily Telegraph értesülései szerint a Chelsea kész Loic Rémyt is bevonni a Lukaku-transzferbe. Az Everton támadója 70 millió fontos (kb. 82.7 millió euró) üzlet keretében térne vissza volt klubjához.
Király Gábor, a Haladás labdarúgója saját honlapján jelentette be, hogy lemondta a válogatottságot. A 40 éves magyar rekorder karrierje során 107 alkalommal lépett pályára a nemzeti együttesben.
A 2–2-es első meccs után a visszavágón idegenben, hosszabbításban vívta ki a továbbjutást a Ludogorec a Crvena zvezda ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében. A Dundalk hazai pályán három góllal terhelte meg az odavágón győző BATE Boriszovot.
A női labdarúgók csoportmérkőzéseivel kezdetét veszi a 2016-os, riói olimpia, két nappal a hivatalos megnyitót megelőzően. A labdarúgó Bajnokok Ligájában tíz párharc visszavágója maradt hátra a selejtező harmadik fordulójából, a Nikolics Nemanját is soraiban tudó Legia Warszawa egygólos előnnyel várja a szlovák Trencín elleni hazai visszavágót.