2016. augusztus 24. szerda

aug. 24
0:39
Szerdai sportműsor: kialakul a Bajnokok Ligája főtáblája (She)
Szerdán újabb öt csapat jut fel a férfi labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblájára, amivel teljessé válik a legrangosabb európai kupasorozat csoportkörének mezőnye. Folytatódik a kerékpáros körverseny, a Vuelta. Az eddig hibátlan magyar labdarúgó-válogatott Szerbiával csap össze a csoportelsőségért a Székesfehérváron zajló minifutball Európa-bajnokságon.
aug. 24
6:54
U17: Wales nem bírt velünk, de mi sem velük (She)
Az U17-es labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen 2–2-es döntetlent ért el a házigazda Wales ellen.
aug. 24
7:48
BL: Nikolics tervez a csoportkörre, a Barcára és a Realra vágyik (She)
Nikolics Nemanja közelgő távozása a Legiától hetek – de inkább hónapok – óta napirenden van, a sors azonban úgy hozta, hogy a lengyel bajnokcsapat ott lesz a BL csoportkörében. A magyar válogatottnál is számításban vett támadónak pedig vannak BL-álmai, és a csoportkörről is érintettként, többes szám egyes személyben nyilatkozott.
aug. 24
8:39
Rio 2016: magyar földön az aranygép, itthon olimpikonjaink (She)
Nyolc óra után néhány perccel, a tervezetthez képest mintegy félórás késéssel földet ért a magyar olimpikonokat szállító Rio de Janeiró-ból Budapestre szállító úgynevezett aranygép, amellyel többek között Szász Emese, Hosszú Katinka, Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina és Csipes Tamara is hazaérkezett.
aug. 24
8:41
Tokió 2020: megérkezett az olimpiai zászló a Japánba (She)
Az olimpiai zászló szerdán megérkezett Tokióba, a 2020-as ötkarikás játékok helyszínére.
aug. 24
9:03
Bajnokok Ligája: Több nagyágyú is kieshet szerdán (Agroinform)
Szerda estére kialakul a Bajnokok Ligája főtáblájának végleges mezőnye. Már csak öt hely kiadó.
aug. 24
9:15
US Open: Babos Tímea kiemelt lesz a tornán! (She)
Babos Tímea kiemeltként lép pályára az amerikai nyílt teniszbajnokság hétfőn kezdődő főtáblás küzdelmeiben.
aug. 24
9:17
U21-es válogatott: a Videoton támadója először kerettag (She)
Michael Boris, a magyar U19-es labdarúgó-válogatott szövetségi edzője kihirdette az U21-es válogatott keretét a Liechtenstein elleni Európa-bajnoki selejtezőre, valamint a Lengyelország elleni felkészülési mérkőzésre. A Videoton támadója, Géresi Krisztián először kapott meghívót, míg a Vasas védője, a súlyos sérüléséből felépülő Osváth Attila hosszú kihagyás után tagja ismét a keretnek.
aug. 24
9:33
UEFA: mindhárom elnökjelölt Budapestre érkezik (She)
Ötödik alkalommal rendezik meg a visegrádi országok labdarúgó-szövetségeinek találkozóját. A rangos szakmai konferencián mindhárom UEFA-elnökjelölt ismerteti programját augusztus 24-én, Budapesten.
aug. 24
9:35
NB II: végre csapatot talált a korábbi NB I-es középpályás (She)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Szeged 2011-ben folytatja pályafutását a 29 éves Ivancsics Gellért – számolt be róla a szegedma.hu.
aug. 24
9:37
Videó: csak egy épület maradt meg a Puskás-stadionból (She)
Gyakorlatilag csak a főépület áll már a teljesen lebontott Puskás Ferenc Stadionból. Az 1953-ban átadott stadion bontása több hónapig tart. Az új aréna építése decemberben kezdődhet el, és 2019-ben fejeződik be.
aug. 24
9:51
Peking 2008: három kínai súlyemelőtől elvették az aranyát (She)
Doppingvétség miatt megfosztották a 2008-as pekingi olimpián szerzett aranyérmétől Cao Lej, Liu Csun-hung és Csen Hszie-Hszia kínai női súlyemelőt.
aug. 24
10:09
Rio 2016: Kenderesi a nyilatkozatairól, Cseh László Tokióról (She)
A Rióban olimpiai ezüstérmet szerző úszó, a 30 éves Cseh László nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a 2020-as tokiói olimpiáig versenyez. Igaz, biztosra sem mondta. A bronzérmes Kenderesi Tamás jövőre aranyérmes lenne a budapesti vb-n.
aug. 24
10:11
Válogatott: „Amikor Király visszavonult, eltöprengtem…” (She)
A Videoton kapusa, Kovácsik Ádám is tagja a magyar labdarúgó-válogatott Telkiben edzőtáborozó keretének, amelyet egyelőre csak a Magyarországon szereplő játékosok alkotnak. A székesfehérvári csapat 25 esztendős futballistája elmondta, tavaly nyáron még álmodni sem mert arról, hogy egy évvel később a nemzeti csapattal készülhet.
aug. 24
10:12
Átigazolás: Még a héten aláírhat Bravo utódja a Barcelonához (Agroinform)
Ronald de Boer szerint honfitársa akár ki is szoríthatja Ter Stegent a katalán csapat kapujából.
aug. 24
10:13
Rio 2016: Hosszú „halhatatlan” – ő is a legjobb hétben (She)
A riói olimpiai végével sorra készülnek az összeállítások, amelyek az olimpia nagy pillanatait és egyéniségeit veszik számba. Legfrissebben a portugál Record című lap közölt egy gyűjtést az olimpia legnagyobb sztárjairól, akik „történelmi eredményt értek el és léptek a halhatatlanok közé”.
aug. 24
10:27
Videó: a Pool támadója látványos és egyszerű megoldást választott (She)
A Liverpool labdarúgócsapata 5–0-s győzelmet aratott a Burton Albion otthonában az angol Ligakupa első fordulójában. A Pool vezető gólját szerző Divock Origi látványos sarkazással talált a kapuba.
aug. 24
10:29
PL: a Milan és a Juventus csatárát is Londonból csábítják (She)
A Premier League-ben szereplő West Ham United ajánlatot tett az AC Milan játékosáért, Carlos Baccáért – ezt az olasz klub hivatalos televíziós csatornája erősítette meg.
aug. 24
10:31
Rio 2016: „Sokan tettek javaslatot, mit lehetne csinálni Ledeckyvel...” (She)
A magyar olimpiai csapat legnagyobb küldöttségét szállító repülőgép 8.10 órakor landolt Ferihegyen. A sportolók, sportvezetők a repülőtérről azonnal a Syma-csarnokba mentek, ahol köszönthették őket a családtagok, barátok és persze a szurkolók.
aug. 24
10:45
Kép: CR is „olimpiai bajnok” lett, igaz, kicsit másként (She)
A riói olimpia alatt megközelítőleg 288 millióan posztoltak az eseményről a Facebookon. Köztük voltak az aranyérmes sztársportolók, színészek, országok vezetői. Az angol napilap, a Metro internetes kiadása összeállította a legkedveltebb riói Facebook-posztok listáját.
aug. 24
10:47
Rio 2016: A következő napokban a járás is nehéz volt – Szilágyi (She)
Szilágyi Áron megvédte olimpiai bajnoki címét Rióban. A Syma-csarnokban az olimpikonok köszöntésén elmondta, fizikailag sokat kivett belőle az újabb aranyérem megszerzése.
aug. 24
10:49
Rio 2016: így vágott vissza az olimpiai bajnok Szabó Gabriella! (She)
Siklós Erik, a Magyar Olimpiai Bizottság marketing és kommunikációs igazgatója feltette Szabó Gabriellának a kérdést, Kozák Danuta másik két aranyérme simán született meg, a kettesben miért volt ilyen szoros a vége.
aug. 24
11:03
Rio 2016: Ezt nézni is fájt – Hosszú a 200 hát hajrájáról (She)
A riói olimpia legeredményesebb magyar versenyzőjeként Hosszú Katinka három arannyal és egy ezüsttel zárt.
aug. 24
11:06
Tipp: Na, ebben az oddsban van érték! (Agroinform)
Szinte érthetetlen, miért fogadhatunk több, mint háromszoros oddson a Kansasre.
aug. 24
11:18
NB I: szerződést bontott a Vasas támadója, Debrecenbe tart (She)
A Nemzeti Sport információi szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas közös megegyezéssel szerződést bontott Könyves Norberttel, aki a DVSC-nél folytatja a pályafutását.
aug. 24
11:36
Bundesliga: a válogatott védőért rekordösszeget fizetett a Bayer (She)
Az osztrák válogatott Aleksandar Dragovicot a német élvonalban szereplő Bayer Leverkusen szerződtette. A 25 éves középhátvéd ötéves szerződést írt alá a leverkuseni egyesülettel.
aug. 24
12:16
Bajnokok Ligája: Erre nem tudtunk felkészülni - Spalletti (Agroinform)
A Roma szezonja csődbe ment, a Farkasok hatalmasat égtek hazai pályán. Spalletti magát mentegette.
aug. 24
12:30
NB I: a Debrecen tízéves tehetsége a Barcánál folytatja! (She)
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a Debreceni Labdarúgó Akadémia U10-es csapatának játékosa, Szabó Csongor a Barcelona utánpótlásában folytatja a pályafutását.
aug. 24
12:51
US Open: Babos kiemelt lesz (Agroinform)
Babos Tímea kiemeltként lép pályára az amerikai nyílt teniszbajnokság hétfőn kezdődő főtáblás küzdelmeiben.
aug. 24
13:21
NFL: megtizedelt Patriots és Bills, meglepő Titans-csere (She)
Véget ért az olimpia, elkezdődött az előszezon az NFL-ben, gyorsan összefoglaljuk, mi történt az elmúlt két hétben a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban.
aug. 24
13:39
Hertha: az Augsburgtól érkezik szélső Dárdaiékhoz (She)
Német sajtóértesülés szerint a Hertha BSC-ben folytatja pályafutását Alexander Esswein, az FC Augsburg labdarúgója.
aug. 24
13:41
Rio 2016: az aranyérmes német keményen bírálta Bachot (She)
Az orosz doppingügy kezelése miatt Fabian Hambüchen, a nyújtó német aranyérmese élesen bírálta honfitársát, Thomas Bachot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökét a riói olimpia után.
aug. 24
13:45
Foci-vb 2018: Messi segget csinált a szájából (Agroinform)
Ahogy azt sejteni lehetett, Lionel Messi visszatér az argentin válogatottba. Agüero is vele tart.
aug. 24
13:57
Rio 2016: nem volt zika-vírusos megbetegedés (She)
Egyetlen zika-vírusos megbetegedés sem történt a Rio de Janeiró-i olimpia idején a város polgármesterének bejelentése szerint.
aug. 24
14:22
Sportfogadás: Mourinho az új kedvenc, a Fradi és a Pool volt a hóhér (Agroinform)
A fogadókat csúnyán rászedte a Fradi, a Liverpool és az Atlético Madrid is.
aug. 24
14:33
Rio 2016: „Maffia irányítja az egészet, gyűlölet van bennem” (She)
Szerda reggel landolt Ferihegyen a magyar olimpiai csapat legnagyobb küldöttségét szállító repülőgép. Az érkezés után Sike András, a kötöttfogású birkózók szövetségi kapitánya a FradiMédiának értékelte az ötkarikás játékokat. A szakember még mindig nem tudta túltenni magát azon, hogy a bírók vitatható ítéletei miatt több tanítványa sem szerzett érmet Rióban.
aug. 24
14:35
Rio 2016: „Ő volt az, aki megmondta...” – Hosszú Katinka meghatódott (She)
Az olimpikonok szerdai fogadásán az NSO Tv is részt vett a Syma-csarnokban. A háromszoros olimpiai bajnok úszónő, Hosszú Katinka meghatódva mesélt stábunknak első edzőjéről, a nagyapjáról, akit az olimpia alatt mi is meglátogattunk. Világklasszisunk azt is elmondta, hogy versenyprogramja mellett mikor jut el legközelebb a nagyszülőkhöz, illetve hogy találkozhat-e még vele a világ a…
aug. 24
14:51
Ajax: Angliából érkezik a Barca-kiszemelt kapus utódja (She)
Angol lapértesülések szerint az Ajax egy évre kölcsönvette a Newcastle United holland kapusát, Tim Krult. Mint ismert, az amszterdamiak kapusa, Jasper Cillessen minden bizonnyal a Barcelonához szerződik, a katalánoknál a várhatóan a Manchester Cityhez igazoló Claudio Bravót pótolhatja.
aug. 24
14:53
Ligue 1: a nyolcszoros francia bajnoknak ajánlották Balotellit (She)
A francia L'Équipe információi szerint a Liverpool labdarúgója, Mario Balotelli Franciaországban is kiköthet, miután állítólag ügynöke, Mino Raiola beajánlotta az egyik élvonalbeli klubnak.
aug. 24
15:27
PL: a West Ham 6.5 millióért viszi Vanczák volt csapattársát (She)
A Sky Sports értesülése szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő West Ham United 5.5 millió fontért, mintegy 6.5 millió euróért szerződteti Edimilson Fernandest a Siontól.
aug. 24
15:33
Bajnokok Ligája: Ha ezt eltalálod, jó pénzt keresel (Agroinform)
1-1-es állásról folytatódik az orosz Rosztov és a holland Ajax párharc a Bajnokok Ligája selejtezőjének rájátszásában.
aug. 24
16:03
Rio 2016: „Aki nem szerzett érmet, elárulta az országát!” (She)
A rendkívül hangzatos nevű Gurbanguly Berdimuhamedow, Türkenisztán miniszterelnöke nehezen viselte országa szereplését a riói olimpián. És nem félt hangot adni elégedetlenségének, amiből aztán egészen furcsa nyilatkozatok születtek.
aug. 24
16:05
Man. City: Törökország lehet a kiút a mellőzött franciának (She)
Elképzelhető, hogy Samir Nasri a török élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Süper Lig) szereplő Besiktasnál folytatja pályafutását.
aug. 24
16:07
NB II: élő eredménykövetés a 6. forduló mérkőzéseiről (She)
A labdarúgó NB II teljes 6. fordulóját szerdán rendezik meg. A kör rangadóján – 16 órától – az előző szezonban az élvonaltól búcsúzó Békéscsaba és Puskás Akadémia találkozik egymással. 17.30 órától pályára lép a többek között az éllovas Balmazújváros és a második helyezett Nyíregyháza, 19 órától pedig további négy összecsapást rendeznek meg. Kísérje figyelemmel a mérkőzéseket a Nemzeti Sport…
aug. 24
16:21
Futsal: „évek óta várt” eseményre kerül sor a hétvégén (She)
Találkozót tartanak a hétvégén a futsaledzők Tápiószentmártonban, ezzel akarnak elindítani egy olyan folyamatot, amire a szakmai társadalom már évek óta várt.
aug. 24
16:23
Videoton: Varga József újra képben – közel az egyezség (She)
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a debreceni Varga József továbbra is szerepel a Videoton kiszemeltjei között, előrehaladott egyeztetések folynak a klubok között.
aug. 24
16:25
Vasas: Könyves nem bontott szerződést, de távozhat (She)
A Nemzeti Sport információ szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas közös megegyezéssel szerződést bontott Könyves Norberttel, aki a DVSC-nél folytatja pályafutását. Az angyalföldi egyesület ügyvezető igazgatója, Vancsa Miklós a klub hivatalos honlapján tagadta, hogy elvált volna a klub és Könyves útja, azt viszont elismerte, hogy tárgyalnak a játékos eladásáról.
aug. 24
16:27
DVTK: vírusfertőzés okozta Ugrai izomfájdalmait (She)
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK a hivatalos honlapján számolt be a sérültek állapotairól. Ugrai Rolandnak vírusfertőzés miatt vannak izomfájdalmai, de remélik, az antibiotikumos kezeléseknek köszönhetően hamarosan visszatérhet a csapathoz.
aug. 24
16:39
Barcelona: hosszabbítanának Ter Stegennel, alapos emeléssel (She)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona két évvel meghosszabbítaná kapusa, Marc-André ter Stegen szerződését.
aug. 24
16:45
Magyar foci: Nem reagáltak a bukik az NB II sztárigazolására (Agroinform)
Nem egyebet, mint a bajnoki cím megszerzését várják Nyíregyházán Tisza Tibor leigazolásától.

Keresés