Jelentős fordulat után nyereséges volt 2015-ben a magyarországi Tesco. Az eredményesség javulása két fontos, elszámolási tényezőnek volt köszönhető, de ez kapóra is jött a kiskereskedelmi...
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) közzétette a Stratégiai K+F műhelyek kiválósága és a K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések pályázatok nyerteseit, melyek...
Rouenben, a Notre Dame székesegyházban tartották kedden az iszlám terroristák által meggyilkolt Jacques Hamel francia katolikus pap temetési szertartását. A szertartáson rengeteg gyászoló jelent meg, a legtöbben be sem jutottak a templomba, az eseményeket kivetítőkön lehetett követni.
A személyi kölcsönhöz viszonylag gyorsan hozzáférhetünk, és szabadon, bármely célra felhasználhatjuk. A Bankmonitor.hu szakemberei elárulják, mire figyeljünk, hogy ne fizessünk rá.
Megerősített rendőri jelenlét mellett vettek ünnepélyesen végső búcsút kedden a roueni székesegyházban az egy hete két dzsihadista által meggyilkolt francia katolikus paptól.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) a különböző háztartás-vegyipari termékek címkéjén feltüntetett összetevők valóságtartalmát vizsgálta. Az ellenőrzés során 30-féle termékből történt mintavétel, 4-féle termék esetén merült fel kifogás.
Törőcsik Mari hazánk egyik legkiemelkedőbb színésze, aki még nyolcan évesen is úgy áll színpadra, mintha húsz esztendős lenne. Életerejét állítása szerint a közönség szeretetéből nyeri, s hálás a sornak azért, amiért még most is játszhat.
Hihetetlen az a hozzáállás, ahogy a hatalom által befolyásolt intézmények, mint a választási bizottság, válaszolnak egy-egy ellenzék által felvetett kérdésre – ezt Ujhelyi István mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Rio de Janeiro - Arannyal kelünk, arannyal fekszünk? A magyar sportolóknak késő este és hajnalban szurkolhatunk majd, hogy minél sikeresebben szerepeljenek a riói olimpián.
Pályakezdőként vagy két munkahely között – az álláskeresés egy hosszú és nehéz folyamat, kiváltképp, ha egyik beadott jelentkezésünkre sem érkezik válasz. Telnek a napok, lassan elemészt a pánik, a hó vége pedig egyre csak közeledik? Nem kell beletörődni a helyzetbe – összeszedtünk néhány dolgot, ami megkönnyíti az álláskeresést.
Kedden a bankpapírok vezetésével tovább esnek az európai tőzsdék, úgy tűnik, a befektetőket az európai banki stresszteszt eredményén kívül az is nyomasztja, hogy a japán kormány által elfogadott...
Kalifornia - Hamarosan kezdetét veszi az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) idei kiírása, azonban addig a csapatok már javában készülnek az új idényre, ahogy a játékosok is.
Rio de Janiero - Az utóbbi időben egyre népszerűbb az okostelefonokon a Pokémon Go alkalmazás a fiatal és az idősebb korosztály körében, sőt már a sportolók is rákapnak a játék "szépségére".
Sörhas. Ez a szó sok mindent elárul arról, hogy a sörfogyasztás igen könnyen zsírképződést is okozhat. A sörök között óriási különbség lehet energiatartalmukat tekintve, de ha csak az alkoholért isszuk, akkor úgy látszik, majdnem mindegy.
Kedden a bankpapírok vezetésével tovább estek az európai tőzsdék. A befektetőket az európai banki stresszteszt eredményén kívül az is nyomasztotta, hogy a japán kormány által elfogadott...
Összesen öt csatornán a SportVerda, avagy a Sport1 (HD), Sport2 (HD), SportM és Spektrum (HD) televíziók mellett, nyártól a szabadon fogható C8 tévécsatornán is látható a rendhagyó hangvételű autós műsor.
Rég jelentkeztünk már bemutatóval a veterán rovatban, de higgyék el, nem feledkeztünk meg az izgalmas oldtimerek világáról. Ezt bizonyítva, most egy igazán izgalmas típust szeretnénk megismertetni Önökkel a Fiat Dino képében, mely gyönyörű olasz vonásai és V6-os erőforrásai mellett lehengerlő történetet tudhat magáénak – utóbbiról pedig sokat árulkodik a neve is.
Olaszország kész csatlakozni az Iszlám Állam terrorszervezet líbiai állásai ellen indított amerikai hadművelethez, első lépésben az olaszországi légi támaszpontok rendelkezésére bocsátásával - jelentette kedden a Corriere della Sera című olasz napilap.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke szerint jó döntést hoztak akkor, amikor annak ellenére kitettek két férfi kajakost a riói olimpiára készülő csapatból, hogy nem történt doppingvétség.