Szabadon engedték Jésus Guzmánt, Joaquín Guzmán, a ragadványnevén El Chapóként (a Köpcös) is emlegetett hírhedett drogbáró fiát, akit fegyveresek hurcoltak el a hét elején a mexikói Puerto Vallarta városának egyik felkapott étterméből öt másik emberrel együtt - közölte Jésus családja.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 27 599,77 ponton zárt pénteken, az előző hetinél 213 ponttal, 0,77 százalékkal alacsonyabban, jelentősen kisebb forgalom, "nyári uborkaszezon" mellett. A részvénypiac forgalma 29,3 milliárd forintot ért el az előző heti 41,4 milliárd forinttal szemben. A vezető részvények árfolyama gyengült a héten a BÉT-en.
Tíz éven belül robotot tervez kifejleszteni a Roszatom a nyomottvizes (VVER) és a csatorna-típusú, nagy energiakimenetű (RBMK) reaktorokkal felszerelt atomerőművek bontására és sugármentesítésre.
Tíz éven belül robotot tervez kifejleszteni a Roszatom a nyomottvizes (VVER) és a csatorna-típusú, nagy energiakimenetű (RBMK) reaktorokkal felszerelt atomerőművek bontására és sugármentesítésre
Ismét ellenzéki kezdeményezésre tart rendkívüli ülést hétfőn az Országgyűlés, amelyen a Fidesz-KDNP ezúttal sem biztosítja majd a határozatképességet, így a Ház nem tárgyalhat és nem szavazhat a Jobbik azon javaslatáról, amely kiterjesztené a levélben történő szavazás lehetőségét.
Mert az arra költött milliárdokból úgyis csak a Fideszhez közeli vállalkozók járnának jól, azt a sok pénzt meg érdemesebb lenne egészségügyre és oktatásra költeni.
A Reuters adatközlése alapján a héten a benzin ára a mediterrán piacon, heti átlagban 7,7 százalékkal lett drágább, a gázolaj ára 9,9 százalékkal nőtt. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt, heti átlagban 1,4 százalékkal erősödött a dollárhoz viszonyítva. Az üzemanyagárak a héten folyamatosan drágultak. Péneteken már volt áremelés a magyar kutakon, akkor 2 forinttal lett drágább a benzin és 4…
Rio de Janiero - Nem kíván többé a brazil válogatott csapatkapitányaként pályára lépni Neymar, aki szombaton aranyéremre vezette a nemzeti csapatot a riói olimpián.
Emelkedhetnek a cukorárak, és várhatóan egy ideig magasak is maradnak annak hatására, hogy a cukor termelése világszinten csökken, emiatt a globális cukorkészletek a következő két szezonban több mint 22 millió tonnával eshetnek vissza - közölte az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt
Bemutatták vasárnap Irán új Bavar-373 típusú, saját fejlesztésű rakétavédelmi rendszerét az iráni nemzeti hadiipari nap alkalmából rendezett teheráni kiállításon, amelyen Haszan Róháni iráni elnök és Hoszein Dehgán védelmi miniszter is részt vett.
„Számomra vállalhatatlan, hogy e személlyel összefüggésbe hozható legyek, ezért kitüntetésemet visszaküldöm.” Írja a professzor a köztársasági elnöknek küldött levelében .
Leitner Olga írónő, a Bakker, anya lettem! és a Bakker, azok a csodddálatos férfiak! című sikerkönyvek szerzője. Olga újabb kötettel jelentkezik ősszel. Az alábbi exkluzív részlet ennek a könyvnek az egyik darabja.
Még másfél hét van augusztus végéig, a mongol tugrik azonban már így is közel 9%-ot gyengült az amerikai dollárral szemben, amivel a világ legrosszabbul teljesítő devizája. Június végi csúcsa óta már...
Ismét ellenzéki kezdeményezésre tart rendkívüli ülést hétfőn az Országgyűlés, amelyen a Fidesz-KDNP ezúttal sem biztosítja majd a határozatképességet, így a Ház nem tárgyalhat és nem szavazhat a Jobbik azon javaslatáról, amely kiterjesztené a levélben történő szavazás lehetőségét.
Csődbe ment a georgiai The Woodbury Banking Company, ezzel négyre nőtt az idei bankcsődök száma az Amerikai Egyesült Államokban. A bajba került társaság mindössze 21 milliós eszközállományából 17,8...
Legkevesebb tíz ember életét vesztette egy kettős öngyilkos merényletben, amelyet a közép-szomáliai Galkayo város önkormányzati épülete ellen követtek el - közölték vasárnap a szomáliai hatóságok.
Bemutatták vasárnap Irán új Bavar-373 típusú, saját fejlesztésű rakétavédelmi rendszerét az iráni nemzeti hadiipari nap alkalmából rendezett teheráni kiállításon, amelyen Haszan Róháni iráni elnök és Hoszein Dehgán védelmi miniszter is részt vett
Miért ismétlődnek meg időről időre a bevándorlók zaklatásai az európai nők, sokszor gyermekek ellen? Szükségszerűen bekövetkeznek-e az elfogadhatatlan zaklatások?
A Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság magyar társelnöke szerint jobban meg kell hallani a külföldi, nem magyar származású kollégák hangját a magyarországi ügyekről: a történeti és a szociológiai kérdésekről.
Hét és fél kilométeresre nőtt a torlódás az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál, ahol az osztrák hatóságok szúrópróbaszerűen ellenőrzik az Ausztriába belépő járműveket - tájékoztatta vasárnap kora délután a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t
A Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság magyar társelnöke szerint jobban meg kell hallani a külföldi, nem magyar származású kollégák hangját a magyarországi ügyekről: a történeti és a szociológiai kérdésekről
Minden olyan értesülést cáfol Varga Mihály, ami arról szól, hogy a kormány a vasárnapi boltzár újbóli bevezetését fontolgatja - reagált ezzel Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes e heti szavaira a...