Nem túlzás azt mondani, hogy unalomba fulladt a hét a hazai piacokon. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 27 599,77 ponton zárt pénteken, az előző hetinél 213 ponttal, 0,77 százalékkal alacsonyabban, jelentősen kisebb forgalom, nyári uborkaszezon mellett. Lassan vége a nyárnak, újra felélénkülnek majd a piacok is.
New York - Botrányba illő jelenet borzolta a kedélyeket a vasárnap hajnalban lejátszott New York City - Los Angeles Galaxy (1-0) mérkőzés előtti bemelegítő edzésén.
Az elmúlt évtizedek természeti katasztrófái és terrortámadásai hatalmas károkat okoztak és rengeteg emberéletet követeltek; a földrengéseknek, árvizeknek, hurrikánoknak kárát látták a biztosítók is,...
Teltházas koncerten búcsúzott rajongóitól szombat este a kanadai Kingstonban a Tragically Hip kanadai rockegyüttes, amelynek énekesénél, dalszerzőjénél, Gord Downie-nál néhány hónapja rosszindulatú agydaganatot diagnosztizáltak.
Budapest – Sorra adják vissza a lovagkeresztjeiket a korábbi kitüntetettek, így tiltakozva az ellen, hogy Bayer Zsolt, a Magyar Hírlap publicistája a gyűlölködő írásai ellenére is megkapta a magas állami elismerést az államfőtől.
Nyár van, az ellenzék most (éppen) nem hasad tovább. Miközben a Fidesz 10 éve vezeti a pártok népszerűségi listáját, az ellenzék támogatottsága tapodtat sem mozdul.
Legalább öt, de inkább nyolc évvel az amerikai leleplezés előtt tudhattak róla, hogy az autógyárak manipulálnak a teszteken. Mégsem tettek semmit, miközben az országokat büntették volna a dízelek okozta szmog miatt.
25 embert kellett kiterelni a háromemeletes boltból vasárnap kora délután. A tűzoltók áramtalanították az épületet, ettől megszűnt a füstölés, de az is kiderült, hogy a teljes elektromos rendszert át kell vizsgálni. Ez leghamarabb a jövő hét elején történhet meg, addig a könyvesbolt nem nyithat ki. (MTI)
Tíz éven belül robotot tervez kifejleszteni a Roszatom a nyomottvizes (VVER) és a csatorna-típusú, nagy energiakimenetű (RBMK) reaktorokkal felszerelt atomerőművek bontására és sugármentesítésre.
A Volkswagen (VW) német autógyártó csoport és két beszállító vitája miatt hétfőtől legkevesebb egy hétre felfüggesztik az egyik legnépszerűbb európai autótípus, a Volkswagen Golf gyártását a VW wolfsburgi és zwickaui üzemében és kényszerszabadságra küldik a dolgozókat - írták vasárnapi német lapok.
Egy 12 és 14 év közötti gyerek hajtotta végre azt az öngyilkos merényletet szombaton Gaziantepben, amelyben legkevesebb ötven ember meghalt - közölte vasárnap Recep Tayyip Erdogan török elnök az isztambuli városháza elől élőben közvetített televíziós beszédében.
Hatvankét éves korában börtönben halt meg Lou Pearlman amerikai popmogul, a Backstreet Boys és az `NSync fiúzenekarok karrierjének elindítója, akit 2008-ban huszonöt év börtönbüntetésre ítéltek sikkasztásért.
Egy ember súlyosan, három könnyebben sérült, amikor összeütközött négy személyautó vasárnap délután Siófoknál, a 7-es úton az M7-es autópálya csomópontjának közelében - tájékoztatott honlapján a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Egy 12 és 14 év közötti gyerek hajtotta végre azt az öngyilkos merényletet szombaton Gaziantepben, amelyben legkevesebb ötven ember meghalt - közölte vasárnap Recep Tayyip Erdogan török elnök az isztambuli városháza elől élőben közvetített televíziós beszédében.
(pláne azután, hogy egyesével kivágtam 347 fölösleges képkockát ebből a gifből, hogy ne fagyassza szét a gépüket) búcsúznék is, drága olvasók! Kasnyik Márton barátom talán már be is ült mellém, a nap hátralevő részében ő, és az olimpiai ügyeletes Bede Márton Rényi Pál Dániel gondoskodik majd a felhőtlen szórakozásról. Viszlát!
Los Angeles - A síron túl sem képes megbocsátani édesanyjának Jennifer Aniston. Az énekesnő állítólag arra sem volt hajlandó, hogy május 25-én elhunyt anyja hamvait hazavigye, vagy gondoskodjon róla, egyszerűen otthagyta az urnát a temetkezési vállalkozónál.
Egy ember súlyosan, három könnyebben sérült, amikor összeütközött négy személyautó vasárnap délután Siófoknál, a 7-es úton az M7-es autópálya csomópontjának közelében - tájékoztatott honlapján a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Szarvas - Eszméletlenül megalázó és gyomorforgató feladatokat szabtak ki a 2014-es Corvinusos gólyatábor szervezői a gólyáknak. Többek között a fiúknak mackósajtot kellett egymás fenekébe dugni, majd onnan kinyalni, a lányoknak pedig fiúk lába közé szorított pálinkásüveg nyakát kellett bekapni, ezzel orális szexet imitálva.
A Volkswagen (VW) német autógyártó csoport és két beszállító vitája miatt hétfőtől legkevesebb egy hétre felfüggesztik az egyik legnépszerűbb európai autótípus, a Volkswagen Golf gyártását a VW wolfsburgi és zwickaui üzemében és kényszerszabadságra küldik a dolgozókat - írták vasárnapi német lapok
Két magyar, a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka és az immár ötszörös ötkarikás aranyérmes kajakos, Kozák Danuta szerepel a riói játékok tíz legeredményesebb sportolója között.
Egy 12 és 14 év közötti gyerek hajtotta végre azt az öngyilkos merényletet szombaton Gaziantepben, amelyben legkevesebb ötven ember meghalt, és 100 megsérült - közölte vasárnap Recep Tayyip Erdogan török elnök az isztambuli városháza elől élőben közvetített televíziós beszédében.
Egy kisgyerek hajtotta végre az öngyilkos merényletet az Iszlám Állam szervezésében Gaziantepben, közölte egy tévés beszédben Recep Tayyip Erdogan török elnök. A szíriai határhoz közeli török városban legalább ötven ember halt meg, 69-en megsérültek, közülök 17-en súlyosan. (MTI)
Két magyar, a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka és az immár ötszörös ötkarikás aranyérmes kajakos, Kozák Danuta szerepel a riói játékok tíz legeredményesebb sportolója között