2016. augusztus 21. vasárnap

aug. 21
17:44
A kenyai Eliud Kipchoge nyerte a maratoni versenyt Rióban (444.hu)
A magyar versenyzők közül Józsa Gábor 87. lett, Csere Gáspár 109. helyezést ért el.
aug. 21
17:45
Bekeményítettek a németek – indul az aktív védekezés a terror ellen (Privátbankár)
Jócskán szigorítanak a belbiztonsági előírásokon Németországban, lesznek kényelmetlenségek.
aug. 21
17:48
Elájult ünnepi beszéde közben a miniszterelnök (Blikk)
A nemzeti ünnepen mondott beszéde közben vasárnap elájult és összeesett Szingapúr kormányfője, ám hamarosan kiderült, hogy csupán múló rosszullét fogta el, és később folytatta felszólalását.
aug. 21
17:54
Eddig 1466-an vesztették el szlovák állampolgárságukat (Gondola)
Eddig 1466 személy vesztette el szlovák állampolgárságát a 2010-ben elfogadott új szlovák állampolgársági törvény következtében
aug. 21
17:57
6800 dollárt ért az első holdra szállás fényképe (hirado.hu)
Hatezer-nyolcszáz dollárért (1,8 millió forint) kelt el az emberrel történő első holdra szállást megörökítő ritka fénykép egy szombaton megrendezett angliai árverésen.
aug. 21
17:57
Összeesett beszéde közben Szingapúr kormányfője (ATV)
A nemzeti ünnepen mondott beszéde közben vasárnap elájult és összeesett Szingapúr kormányfője, ám hamarosan kiderült, hogy csupán múló rosszullét fogta el, és később folytatta felszólalását.
aug. 21
18:00
Levágott fej Gulácsiék meccsén (Sport365)
Egy levágott bikafejet találtak szombaton a drezdai stadionban a Dynamo Dresden-RB Leipzig Német Kupa labdarúgó-mérkőzés után - a helyi sajtó szerint ez nyilvánvaló tiltakozás a Bundesligába feljutott lipcsei csapat ellen.
aug. 21
18:06
Kínos! Hugh Grant nem ismerte fel Renée Zellwegert (Blikk)
London – Kínos helyzetbe hozta saját magát Hugh Grant (55).
aug. 21
18:06
Carbonara szarvacskatésztával (Mindmegette)
25 dkg szalonna 4 db tojás 25 dkg tészta (1 csomag fele) 15 dkg tejföl sajt (ízlés szerint) só bors olaj
aug. 21
18:16
Juncker továbbra is elképzelhetőnek tartja a török vízummentességet (hirado.hu)
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke vasárnap az ausztriai Alpbachban rendszeresen megrendezett Európai Fórumon azt mondta: elképzelhetőnek tartja, hogy október 1-jéig az Európai Unió eltörölje a vízumkényszert a török állampolgárokkal szemben.
aug. 21
18:17
Lehet, hogy Usain Bolt letaszította Bob Marley-t a legnagyobb jamaicai trónjáról?! (444.hu)
A kérdés, ami kettéhasítja a karibi nemzetet.
aug. 21
18:18
Nem akármilyen hetünk lesz - mutatjuk, mire figyelj oda! (Privátbankár)
Szépen lassan közeledünk szeptemberhez, azaz a gazdaságban is újraindul majd az élet. Már nem teljesen üres a makroadat naptárunk, mivel a jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülésére figyel a piac a jövő héten, de emellett a részletes államháztartási és kiskereskedelmi adatok is megjelennek.
aug. 21
18:21
Urak, irány a horvát tengerpart! Elcsípheti a bitang szexi Nicole Scherzingert - Fotók (Blikk)
Horvátország — Alig pár száz kilométerre kis hazánktól, a horvát tengerparton élvezi a nyár utolsó napjait Nicole Scherzinger (38).
aug. 21
18:22
10 %-os bevételnövekedést tervez az idén az Alpha Befektetési Holding (ProfitLine)
Az Alpha Befektetési Holding Zrt. az idén 10 százalékos árbevétel-növekedést tervez, amihez hozzájárulhat az is, hogy legnagyobb tagvállalata, a székesfehérvári székhelyű Alpha-Vet Kft. a folyamatban lévő tárgyalások alapján az Arab-öböl országaiba, illetve a balti államokba is exportálhat vényköteles állatgyógyszereket - közölte a társaság az MTI-vel.
aug. 21
18:30
Háromnapos rendőrségi razzia jön (Gondola)
Sebességmérő akciót tartanak az utakon keddtől csütörtökig - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police
aug. 21
18:30
Szárnyalnak a boldogságtól a nyertes házasok (Blikk)
Budapest — Lezárult a Blikk játéka, amelyben a legjobb esküvői fotót kerestük. Az internetes szavazás alapján a verseny nyertese egy kondorosi pár lett, akik egy fekete-fehér, ám mégis vidám hangulatú fotóval neveztek. Szebegyinszki Róbert és párja, Réka öt és fél év után házasodtak össze, amit egy romantikus görögországi lánykérés előzött meg. A győztes fotón a vőlegény lufikkal repül a magasba,…
aug. 21
18:32
Svájcon keresztül próbálkoznak Németországba jutni (Gondola)
A balkáni útvonal lezárultával egyre több migráns próbál a Földközi-tengeren, Olaszországon majd Svájcon keresztül bejutni Németországba - derül ki a Neue Zürcher Zeitung (NZZ) című, tekintélyes, svájci napilap vasárnapi kiadásából
aug. 21
18:33
Heti horoszkóp: 2016. augusztus 22-28. (hirado.hu)
A Szűz olyan álmot kerget, aminek nincs reális alapja, a Mérlegnek sikerül tisztázni egy kellemetlen helyzetet, a Nyilas nyugalomra, békére vágyik.
aug. 21
18:33
Parti a középmezőnyben teker Rióban (Sport365)
Parti András féltávnál a 21. helyen állt a riói olimpián a hegyikerékpárosok cross country versenyében, lemaradása közel három perc volt az élen álló, cseh Jaroslav Kulhavyhoz képest.
aug. 21
18:39
Így még biztosan nem látta a tűzijátékot! - Fotók (Blikk)
Budapest - Igazán különleges felvételeket készített az Időkép nevű meteorológiai oldal stábja a szombat esti tűzijátékról.
aug. 21
18:48
Baleset miatt bénult meg az M5-ös! - Fotók (Blikk)
Az M5-ös Pest felé vezető szakaszán komoly torlódás alakult ki, mivel a 64-es kilométerkőnél a szalagkorlátnak csapódott egy autó.
aug. 21
18:48
Erdogan: gyerek volt a gaziantepi öngyilkos merénylő (Alternatív Energia)
Ötvenegy ember meghalt az esküvőn történt robbantásban.
aug. 21
18:48
Oroszországot nem lehet letaszítani a ritmikus gimnasztika trónjáról (444.hu)
2000 óta sorozatban ötödször hódították el az olimpiai bajnoki címet.
aug. 21
18:50
Pau Gasol vezérletével a spanyol kosarasok megszerezték a bronzérmet a hősies ausztrálok ellen (444.hu)
Óriásit küzdöttek az ausztrálok, de negyedszer sem sikerült bronzot szerezniük olimpián.
aug. 21
18:51
Autósok, figyelem! Durva razziát tart a héten a rendőrség (Pénzcentrum)
Itt kell számítani ellenőrzésre....
aug. 21
18:51
Füstölés miatt kiürítettek egy könyvesboltot a Nyugati térnél (ATV)
Füstölés miatt kiürítettek és bezártak egy háromemeletes könyvesboltot Budapest V. kerületében, a Nyugati térnél vasárnap kora délután - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
aug. 21
18:57
Hidegfront ellen forró erotika! - Íme a hét legszexibb sztárfotói (18+) (Blikk)
Hazánkba beköszönt a hidegfront, az alábbi képeket végignézve azonban biztosan nem fogunk fázni. Kerek popsik, feszes cickók, ezek a celebek által posztolt legszexibb fotók a héten! Jó nyálcsorgatást kívánunk mindenkinek!
aug. 21
18:59
Valaki ma multimilliomos lett! Lehet, hogy öné a telitalálatos szelvény? (Blikk)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatoslottó-számsorsoláson a következő számokat húzták ki.
aug. 21
19:06
Kipchoge révbe ért maratonfutásban (Sport365)
A korábbi kiváló pályaversenyző, a kenyai Eliud Kipchoge nyerte meg a férfi maratonfutást a riói olimpia vasárnapi zárónapján, így ő állhat majd fel a dobogó felső fokára a Maracana Stadionban, az esti záróünnepségen. Kipchoge az idei londoni maratonon másodpercek híján világcsúcsot döntött, ezúttal bő hat perccel maradt el ettől.
aug. 21
19:09
Látogatóközpont lett Tito egykori földalatti erődjét (hirado.hu)
Modern látogatóközponttá alakították át és nyitották meg az érdeklődök előtt a volt jugoszláv kommunista vezetők óvóhelyéül szolgáló horvátországi földalatti erődöt, a paklenicai földalatti várost - közölte a Jutarnji List horvát napilap vasárnap.
aug. 21
19:17
Németh Kristóf felépült, és újra színpadra állt! (Blikk)
Budapest — Visszatért a Billy Elliotba Németh Kristóf (40), aki a darab egyik első előadásán szenvedett balesetet. A színészt izomszakadás miatt ítélték kényszerpihenőre, de hála a gondoskodásnak, újra színpadra állhatott.
aug. 21
19:17
3 alapmű otthoni kenyérsütéshez (Mindmegette)
Ha még egyetlen pékségben sem találtad meg álmaid kenyerét, itt az ideje, hogy elkészítsd a magadét! Ez a három könyv biztosan nagy segítségedre lesz.
aug. 21
19:19
Sokk! Céline Dion újabb családtagja haldoklik rákban (Blikk)
Los Angeles – Újabb sokk Céline Dion (48) számára!
aug. 21
19:23
Juncker: továbbra is lehet török vízummentesség (Gondola)
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke vasárnap az ausztriai Alpbachban rendszeresen megrendezett Európai Fórumon azt mondta: elképzelhetőnek tartja, hogy október 1-jéig az Európai Unió eltörölje a vízumkényszert a török állampolgárokkal szemben
aug. 21
19:23
Érmesek – Csütörtöktől vasárnapig (Alternatív Energia)
A házigazdák csapata szerezte meg az aranyérmet fociban.
aug. 21
19:23
Gázzal kovácsolná össze az USA Izraelt, Törökországot és Egyiptomot (444.hu)
Sok legyet ütnének az amerikaiak egy csapásra az izraeli tengeri gázzal.
aug. 21
19:24
Egyéni vállalkozó: számlázás alanyi adómentesként, költségelszámolás (Adózóna)
Ha az egyéni vállalkozó csak a gépjármű üzembentartója, és nem a tulajdonosa, akkor az szja-törvényben megfogalmazottak szerint elszámolhatóak-e a költségek (például az 500 kilométeres átalányelszámolás) esetében? Alanyi adómentes egyéni vállalkozóként, közösségen belüli szolgáltatásnyújtás esetén, ha a partner angliai vállalkozó, és nem kötelezett közösségi adószám kiváltására (állítólag ez náluk…
aug. 21
19:25
A cél előtt elcsúszott és fekvőtámaszokkal fejezte be a maratont a 41 éves Meb Keflezighi (444.hu)
Az egyedi edzésmódszereiről ismert Keflezighié volt a legemlékezetesebb befutó.
aug. 21
19:27
Dráguló cukor-árakkal kell számolnunk (ProfitLine)
Emelkedhetnek a cukorárak, és várhatóan egy ideig magasak is maradnak annak hatására, hogy a cukor termelése világszinten csökken, emiatt a globális cukorkészletek a következő két szezonban több mint 22 millió tonnával eshetnek vissza - közölte az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. az MTI-vel.
aug. 21
19:27
Hollande korábbi gazdasági minisztere indul az elnökválasztáson (ATV)
Indulni szándékozik a francia elnökválasztáson Arnaud Montebourg, Francois Hollande szocialista államfő korábbi gazdasági minisztere.
aug. 21
19:33
Szavazzon! Ön elégedett a magyarok olimpiai szereplésével? (Blikk)
Rio de Janeiro — A magyar csapat 8 arannyal, 3 ezüsttel és 4 bronzzal zárta az ötkarikás játékokat. Minket érdekel a véleménye, szavazzon! Elégedett a magyarok olimpiai szereplésével?
aug. 21
19:33
Gombás-csilis bolognai spagetti (Mindmegette)
25 dkg darált sertéshús 25 dkg szeletelt csiperkegomba 1 db vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1 db csípős hegyes paprika 1 db csili 1 db paradicsom 2 ek olívaolaj só őrölt fekete bors őrölt pirospaprika oregáno 1 dl paradicsomlé 1 dl fehérbor (rizling) 25 dkg spagetti 14 db csilivel töltött olívabogyó 3 dkg parmezán sajt
aug. 21
19:35
Hosszú zsebelte be a legtöbb pénzt az olimpia után - És mennyit kapnak a többiek? (Blikk)
Rio de Janeiro — Közel egymilliárd forintos jutalomban részesülnek a magyar sportolók a riói olimpia­ után. A hölgyek kisajátították a képzeletbeli dobogót, a legtöbb pénzt Hosszú Katinka (27) úszó, Kozák Danuta (29) és Szabó Gabriella (30) kajakos kereste. Hosszú a három arany- és egy ezüstérmének, valamint a 4x200-as gyorsváltóban elért 6. helynek köszönhetően lett a küldöttségünk legjobban…
aug. 21
19:39
Fejétől... (Kripto Akadémia)
Pápai Gábor rajza.
aug. 21
19:45
Hollande korábbi gazdasági minisztere is versenybe száll (hirado.hu)
Indulni szándékozik a francia elnökválasztáson Arnaud Montebourg, Francois Hollande szocialista államfő korábbi gazdasági minisztere.
aug. 21
19:45
Juncker visszaszólt a törököknek (Portfolio)
Miután török politikusok szószegéssel vádolták az Európai Uniót a törököknek nyárra ígért EU-s vízummentesség kérdésében, világos üzenetet küldött egy mai beszédében Jean-Claude Juncker. Az Európai...
aug. 21
19:47
Tehervonatban elbújt migránsokat fogott a horvát rendőrség (hirado.hu)
Tizenöt afrikai és ázsiai származású illegális bevándorlót tartóztatott fel a horvát rendőrség a kelet-szlavóniai Slavonski Brodban (Bród) - közölte a horvát belügyminisztérium vasárnap.
aug. 21
19:51
Elképesztő! 14 éves gyerekekkel varratja a ruháit a H&M (Blikk)
Mianmarban több híres ruhacég, 14-17 év közötti gyerekekkel varratja a ruháit, derült ki a "Divatrabszolgák" című könyvből, ami jövőhéten jelenik meg Svédországban.
aug. 21
19:54
Kevés német akar 69 éves koráig dolgozni (444.hu)
Van olyan elemző, aki szerint 73 éves nyugdíjkorhatárral lesz csak fenntarható a rendszer.
aug. 21
19:56
Véget ért a magyar olimpia (444.hu)
Parti András 24. lett a mountain bike mezőnyében, ezzel nincs több magyar versenyben Rióban. 8 arany, 3 ezüst, 4 bronz a vége.

Keresés