Több Dunától keletre fekvő megyére is elsőfokú figyelmeztető előrejelzést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat eső, illetve felhőszakadás miatt – írja a
Az érintett vonalakon mintegy 3-5 százalékos járatritkítást vezethet be a budapesti vonalakon a BKK, a spórolás 100 millió forintot is jelenthet - írja az Index. Ritkulhat a 47-49-es és az 56A...
A 99 példányban sorozatgyártásban is elkészülő Coupé után bemutatkozott az Aston Martin Vanquish Zagato nyitott verziója is. A Volante a vártnál kedvezőbb árcédulával szintén gyártásba kerül egy kisebb széria erejéig, hogy aztán ötven év múlva árának többszöröséért bukkanhasson a felszínre, mint a 2010-es évek egyik legszebb autója.
A Prince otthonában és utazótáskáiban talált tabletták egy része fentanilt, egy veszélyesen erős szintetikus fájdalomcsillapítót tartalmazott, de ez nem derült ki a csomagolásukból - közölte az AP hírügynökséggel egy névtelenséget kérő, az énkes halála ügyében folyó vizsgálathoz közelálló szakértő.
Reggel még 310 felett indult a forint napja az euróval szemben, azonban néhány óra után megint a lélektani szintig esett az árfolyam. A nemzetközi színtéren főleg a dollár erősödése érdemel említést....
Egy év alatt mindössze 450 résztvevőt számlál a magáncsőd intézménye, ami jócskán elmarad az MNB vagy a bankszövetség által korábban vizionált százezres nagyságrendektől - írja a Világgazdaság. A...
Vegyesen alakult a forint árfolyama a hét végén a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizapiacon: az euróban és a svájci frankban alig változott, dollárban viszont gyengült
Határozatképtelenség miatt a napirend előtti felszólalások után bezárták az Országgyűlés hétfőre összehívott rendkívüli ülését, így nem került napirendre a választási eljárási törvény levélben szavazás kiterjesztését célzó módosítása.
Van igazság a világon: Amerika legdrágább autója egyben Amerika talán legkívánatosabbja is. A Shelby Cobra nem akármilyen ívet járt be a pályafutása során, mindez pedig itt kezdődött, egy alig 960 kilós, 264 lóerős roadsternél. A típus ősatyja, a legelső példány került most kalapács alá, és el is szólította a valaha eladott legdrágább amerikai autónak járó címet. De nem csak itt repkedtek a…
Ma még főleg a hidegfront hatásait érzékelhetjük, amely főként az ország középső és keleti területein okozhat esőt, záporesőt, helyenként zivatart. A hőmérséklet sem fog hasonlítani egy klasszikus augusztusi nyári naphoz, hiszen 16 és 22 fok között alakul a napi átlaghőmérséklet. Keddtől azonban szép lassan elindul a felmelegedés, hétvégére pedig már újra strandidő várható.
A 99 példányban sorozatgyártásban is elkészülő Coupé után bemutatkozott az Aston Martin Vanquish Zagato nyitott verziója is. A Volante a vártnál kedvezőbb árcédulával szintén gyártásba kerül egy kisebb széria erejéig, hogy aztán ötven év múlva árának többszöröséért bukkanhasson a felszínre, mint a 2010-es évek egyik legszebb autója.
Eséssel nyitották a hetet az európai tőzsdék, azonban gyorsan fordult a hangulat, jelenleg 1 százalék körüli pluszban állnak a fontosabb európai részvényindexek. Az olaj továbbra is esik. Magához...
1956-ban a Renault négy sebességi rekordot döntött meg a Bonneville-i sós tómederben. Most, hatvan esztendővel később a márka visszatért, és újabb csúccsal a zsebében térhetett haza. Öveket bekapcsolni, időutazás következik!
A statisztikák szerint a magyar emberek sokat dolgoznak, megérdemlik hát, hogy a megkeresett pénzük jól fialjon. A rövid- és a hosszútávú előnyöket kombinálva, a lehetséges kockázatokat mérlegre téve döntünk, hogy mibe fektessük pénzünket? Az egyik lehetséges válasz: a hőszigetelés.
Közel 15 000 négyzetméteren írt alá irodai bérleti tranzakciós szerződéseket a CA Immo, köztük hosszabbítások, bővülések és új bérlőkkel való megállapodások. Intenzív időszakot zárt a CA Immo...
60 dkg padlizsán só A paradicsommártáshoz: 10 dkg koktélparadicsom 1 gerezd fokhagyma 1 ek olívaolaj só bors 1/2 csokor bazsalikom A rétegezéshez: 4 db paradicsom 20 dkg szeletelt sonka A salátához: 2 ek fehérborecet 6 ek olívaolaj tengeri só frissen őrölt bors néhány levél bazsalikom 10 dkg vegyes leveles saláta
Borkai Zsolt elég sajátosan értékelte a döbbenetes női fölényt. Szerinte ezek csak statisztikák, nem egyszer, nem kétszer fordult elő, hogy a férfiak teljesítettek jobban, és már a következő olimpián fordulhat a kocka.
Az Európai Unióban a születéskor várható átlagéletkor 81 év. Magyarország 5 évvel marad el ettől. A 76 éves átlagéletkorral Románia előtt, de Lengyelország mögött járunk, derül ki az Eurostat adataiból, amiről a Világgazdaság ír.
Hétfőtől legkevesebb egy hétre felfüggesztik az egyik legnépszerűbb európai autótípus, a Volkswagen Golf gyártását a VW wolfsburgi és zwickaui üzemében, két beszállítóval zajló vita miatt. 20 ezer dolgozót érint a kényszerszabadság.