Oroszország, Németország és Franciaország vezetői megegyeztek, hogy külön össze fognak ülni az ukrajnai helyzet megvitatására, amikor a G20-csoport szeptember 4-én és 5-én Kínában tartja majd következő csúcstalálkozóját - közölte kedden a Kreml sajtószolgálata
Az előző évhez hasonlóan előreláthatólag idén ősszel is október közepén elindulhat az agrártámogatások előlegfizetése - jelentette be egy a napokban megrendezett gazdakonferencián Feldman Zsolt, az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Jászfényszarun.
Barátaival együtt ünnepelte utolsó óráit egy kaliforniai lány, mielőtt eutanáziát követett el. Betsy családja külön megkérte a részvevőket, ne sírjanak.
Vásárlásösztönző alkalmazás piacra lépését támogatja a Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA), a 60 millió forintos befektetéssel elsősorban a startup IT-cég mobilalkalmazásának továbbfejlesztését és magyarországi elterjesztését finanszírozza.
Stratégiai megállapodást írt alá a Budapest Airport és a DHL Express egy új magyarországi létesítmény kivitelezéséről a Deutsche Post DHL Csoporthoz tartozó vállalat számára. Ez a második jelentős, a...
Sokszor lehet arról hallani, hogy a partin, kellő alkohol elfogyasztása után könnyen támadhat olyan ötlete a bulizóknak, amelyről később kiderül, hogy bizarr, vagy furcsa.
Az Audi A1 – egy 2014-es frissítést közbeiktatva – már 2010 óta piacon van, így nem meglepő, hogy a hírek szerint akár már jövőre érkezhet a második generáció. Habár hazánkban nem túl népszerű a legkisebb négykarikás, nemzetközi szinten nem sikertelen, még ha nem is a legkelendőbb típus a kategóriájában. Éppen ezért azonban az Audi igyekszik még vonzóbbá tenni a kisautót a jövőben, méghozzá a…
A képregényhősök manapság az élet minden területére betörnek, köszönhetően Hollywoodnak. Ezúttal ugyan nem autókról lesz szó, de higgyék el, érdemes végiglapozni galériánkat, ugyanis egy ausztrál és egy új-zélandi kereskedés elképesztő sorozatot hozott létre a Marvel szuperhősök és szupergonoszok kedvelőinek – méghozzá az egyik leghíresebb motorkerékpár-gyártó, a Harley-Davidson kétkerekűiből.
"Nem lehet követendő példa az újságírásban és a közbeszédben az a stílus, amit Bayer Zsolt képvisel" – írta Pásztory Dóri paralimpiai bajnok Facebook-oldalán.
Kiraboltak egy törökbálinti dohányboltot, a rendőrök fél órával az incidens után elfogták a tettest - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a hírt honlapján.
Németországban szükség esetén visszaállíthatják a sorkatonai szolgálati kötelezettséget a kormány szerdán elfogadandó vészhelyzeti védelmi terve alapján - mondta a szövetségi parlament (Bundestag) belügyi bizottságának elnöke egy keddi interjúban
Budapest — A riói olimpia egyik legnagyobb magyar hőse látogat el holnap a Blikk szerkesztőségébe. Szilágyi Áron (26) azt követően, hogy négy évvel ezelőtt a londoni ötkarikás játékokon óriási meglepetésre győzött férfikardvívásban, esélyesként megvédte címét a brazíliai eseményen.
Hallani sem akar a burkini betiltásáról Justin Trudeau kanadai miniszterelnök, aki a francia parti fürdőzős incidenseket követő szabályozást követően azt hangsúlyozta, hogy a tolerancia hirdetése nem összeegyeztethető az egyéni jogok korlátozásával
Németországban szükség esetén visszaállíthatják a sorkatonai szolgálati kötelezettséget a kormány szerdán elfogadandó vészhelyzeti védelmi terve alapján - mondta a szövetségi parlament (Bundestag) belügyi bizottságának elnöke egyb interjúban.
Mogyoród — Szélvészgyors négykerekűeket láthatnak, akik kilátogatnak a hét végén, azaz augusztus 27-én és 28-án a Hungaroringen megrendezésre kerülő Kamion-Európa-bajnokság és Fesztiválra.
Ahogy egy könyvet sem illik megítélni a borítójáról, egy gyümölcsöt sem szabad arról, ha éppen a külseje sérült. Most az is kiderül, meg szabad-e enni őket!
Szokatlan dolog történt augusztus 7-én Skóciában, a délutáni hurrikán következtében olyan sok energiát termeltek a szélerőművek, hogy az messze meghaladta a napi szükségletet. A skót...
Palesztin rendőrök agyonverték a nábluszi börtönben a múlt héten rendőrökkel összecsapó fegyveres csoport palesztin vezetőjét - jelentette az izraeli közszolgálati rádió kedden.
Németországban tartományonként (szövetségi államonként) eltérő az üzletek nyitva tartásának szabályozása, van, ahol engedélyezik az éjszakai nyitva tartást is, másutt este nyolckor be kell zárni. A vasárnapi pihenőnap azonban többnyire szent, így Bajorországban is.
Oroszország, Németország és Franciaország vezetői megegyeztek, hogy külön össze fognak ülni az ukrajnai helyzet megvitatására, amikor a G20-csoport szeptember 4-én és 5-én Kínában tartja majd...