Törökországban a kormány ellenőrzése alatt álló legfelső bírói és ügyészi tanács szerdán bejelentette, hogy elbocsátják a bírói és ügyészi kar további 2847 tagját, mert közük lehetett a július 15-i puccskísérlethez.
A 2015-ös 2794 milliárdról idén 1465 milliárd forintra zuhan az EU-támogatások kifizetési üteme, azaz csaknem lefeleződik, majd jövőre csak mérsékelten, 1678 milliárd forintra emelkedik vissza -...
A Mitsubishi elektromos újdonsággal kíván még előrébb lépni innováció terén, legalábbis a gyártó olyan, tisztán villamos hajtású modellt ígér, amely hatótávolságával már barátságos ajánlatnak tűnik. A zéró emissziójú japán crossover négy éven belül érkezik.
A terrorfenyegetettség miatt megerősítik a francia közoktatási intézmények védelmét a jövő heti tanévkezdésre - jelentette be szerdán a francia belügyminiszter.
Varsó — A Bajnokok Ligája csoportkörébe repítette a Legia Warszawa labdarúgócsapatát Nikolics Nemanja (28). A válogatott csatár parádézott a selejtezősorozatban, hat meccsen öt gólt szerzett, ezzel főszerepet vállalt abban, hogy több mint két évtized után újra bejutott a lengyel gárda a legrangosabb európai klubsorozat főtáblájára. Ezért pedig komoly summát, mintegy 12 millió eurót (3,71 milliárd…
Felkavarta az állóvizet legfrissebb költségvetési elemzésével a Magyar Nemzeti Bank. Azt állítják, hogy számításaik szerint van mozgástér az idei költségvetésben, a 2017-es költségvetés viszont ki...
Szaúd-Arábia megakadályozta, hogy egy pakisztáni férfi robbantásos támadást intézzen egy mecset és az imára összegyűlt hívők sokasága ellen - közölte a szaúdi belügyminisztérium.
Rendeződött kedden a Volkswagen (VW) német autóipari csoport és két beszállító vitája, amely miatt a VW a Volkswagen márkájú autók gyártásának részleges leállítására kényszerült.
Rövid Twitter-üzenetben köszönte meg a szurkolóknak a támogatást Bastian Schweinsteiger. A Manchester Unitedtől mellőzött világbajnok középpályás tudatta, hogy Európában a MU lesz az utolsó csapata.
Hosszú hónapos vita után a múlt héten végre sikerült megegyeznie Johnny Deppnek és Amber Heardnak a válásuk részleteiről és úgy látszik, mindketten bulizással próbálják meg elterelni a gondolataikat a botrányos időszakról.
A legtöbb üzletben kapható a zöld, genovai pesto párja, a pesto rosso, ami pirosas, illatra savanykás, kencének, tésztához nagyon finom. Ha hozzá tudsz jutni aszalt paradicsomhoz, (a legtöbb hiperben kapható, de a nagyobb piacokon is) ne készen vedd a pestodat, készítsd el házilag - a végeredmény simán üti a bolti változatot!
Még sohasem sikerült olyan messzire eljuttatnia tengeralattjáróról indított rakétát Észak-Koreának, mint szerdán - adtak hangot aggodalmuknak dél-koreai tisztségviselők szerdán.
GT-R: amikor egy benzingőzzel fertőzött autómániás lélek meghallja ezt a három betűt, netalántán alkalma nyílik közelebbről megismerni az autót, szinte biztos, hogy egy különös érzés keríti hatalmába. Nem is csoda, hiszen a japán rakéta egy valóságos négy keréken guruló legenda, amit a különböző ízlésekre hivatkozva lehet szeretni vagy nem szeretni, de a tisztelet kétségtelenül kijár neki, hiszen…
A Tesla igen erőteljes akkumulátort fejlesztett ki, ez arra utal, hogy mégiscsak reális lehet belátható időn belül tömegesen olyan akkumulátort gyártani, ami az elektromos autózást olyan egyszerűvé teszi, amilyen ma a belsőégésű járművek használata. Csak van oka, hogy a befektetők annyira hisznek a Teslában, noha egyelőre csak nyeli a pénzt a cég.
Antalya – Bár Vlagyimir Putyin orosz elnököt egyáltalán nem érdekli a foci, a török elnök kedvéért azonban Törökországba megy meccset nézni. Putyin augusztus 31-én várhatóan Antalyába utazik, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfővel együtt nézze a török-orosz barátságos mérkőzést.
Jelentős károkat okozhat Skócia gazdaságának az Egyesült Királyság várható kilépése az Európai Unióból a skót kormány kedden ismertetett elemzése szerint.
Szerdán jelentős eséssel indult a kereskedés Nyugat-Európában, napközben viszont folyamatosan dolgozták le a hátrányukat a tőzsdék, így végül a magyar piac zárásának időpontjában az angol tőzsde...
Nem csitul a botrány, amiért Bayer Zsolt augusztus 20-a alkalmából megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét. Folyamatosan adják vissza kitüntetéseiket a korábbi díjazottak. Áder János hivatala most megszólalt az ügyben.
Idén nyáron számos csapat próbálta megszerezni a francia válogatott és a Paris Saint-Germain kiváló középpályását, Blaise Matuidit, ám úgy néz ki, a Juventus lesz majd befutó az érte folytatott harcban.
Négy év felfüggesztett börtönbüntetésre és 375 ezer eurós pénzbírságra ítélte az úgynevezett Bettencourt-ügyben a dél-franciaországi Bordeaux fellebbviteli bírósága bizalommal való visszaélés miatt a magyar származású fő vádlottat, Francois-Marie Banier fotóst.
Justin Timberlake élete az utóbbi időben pont olyan, akár egy tündérmese: tökéletes a boldogság közte és a felesége, Jessica Biel között, a karrierje szárnyal és a világ legbefolyásosabb emberei is imádják.
Az Európába érkező muszlim migránsok alapvetően eltérő kulturális környezetből érkeznek, mint az európai, ezért kétséges, hogy integrálni lehetne őket az európai társadalmakba - jelentette ki Milos Zeman cseh köztársasági elnök szerdán Prágában.
Budapest — Mindent megtesznek a magyar labdarúgó-válogatott keretébe meghívót kapó játékosok, hogy ott lehessenek a Feröer elleni világbajnoki selejtezőre utazó keretben. Még a vérüket is adják a csapatba kerülésért. Nem túlzás ezt állítani, hiszen szerdán a Testnevelési Egyetem atlétikai pályáján laktáttesztet végzett rajtuk az orvosi stáb, Bernd Storck (53) szövetségi kapitány előírására.
Fegyveresek hatoltak be az afgán főváros egy viszonylag biztonságos részén található oktatási intézménybe. Helyi források szerint többen is meghaltak a támadásban.