2016. augusztus 24. szerda

aug. 24
11:33
Villamosoznál a hétvégén? Erre mindenképp figyelj (Privátbankár)
Nem sikerült befejezni a felújítást, pótlóbusz jár majd az 1-es villamos egy szakaszán.
aug. 24
11:39
Hihetetlen szerencsés! 1000 forintot dobott az automatába, de több milliót nyert egy nő (Blikk)
Pénzbedobós játékautomatán nyert több mint 10,7 millió dollárt (2,9 milliárd forintot) egy hawaii nő Las Vegas egy kaszinójában.
aug. 24
11:39
Török harckocsik lépték át a szír határt (Gondola)
Török harckocsik átlépték a szíriai határt, és lövik az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet állásait Dzserablúsz környékén - jelentette szerdán a Habertürk televízió
aug. 24
11:39
Embervadászat? - Lelőtt egy fiatal menekültet egy vadász (Alternatív Energia)
A húsz éves afgán fiatalembert mellkason lőtték.
aug. 24
11:39
Mégis eladják a Tescót? (HR Portál)
A Magyar Időknek a londoni anyavállalat illetékese erősítette meg, hogy szóba került az üzletlánc eladása.
aug. 24
11:39
Próbál elszakadni a 310-től a forint (Portfolio)
Reggel még kismértékű gyengüléssel nyitott a forint az euróval szemben, azonban néhány óra után ismét beindult az erősödés, így megint a 310-es lélektani határ alá sikerült kapaszkodni. Tovább...
aug. 24
11:41
Hotelben kapcsolták le a zsaruk a drogdíler nőt - videó (Blikk)
Budapest – Hotelszobában bukkantak rá az 5 milliós drogcsomagra: egy 31 éves nőnél budapesti hotelszobájában foglalták le a három kiló kokaint. A nő saját lakásán már a drogkereskedelemhez tartozó eszközökre - mérleg, tasakok - kerültek elő.
aug. 24
11:41
Ártatlan bárányok (Gondola)
aug. 24
11:41
A pokol tört a felszínre - Megnyílt a föld Olaszországban (Fotók) (Alternatív Energia)
A kórház tele van sérültekkel, országos véradás indul - Az épületek romjai alól segélykiáltásokat hallani.
aug. 24
11:41
Így fizetnek a kereskedelmi láncok (HR Portál)
Az Aldi, a Lidl és a Metro fizeti meg legjobban a dolgozóit, derül ki az Index összesítéséből.
aug. 24
11:42
Forma-1-es rekordot döntött meg az Audi R8 (Auto Pult)
Ha egy szuperautó olyan rekordot dönt meg, amelyet korábban a motorsportok királykategóriájának számító Forma-1-es versenygéppel állítottak fel, akkor annak tervezői valószínűleg nyugodtan hátradőlhetnek. Az Audi R8 aktuális iterációja pedig így tett – igaz, furfangos módon.
aug. 24
11:42
Agyonlőtt egy menekültet egy vadász Szerbiában (ATV)
Megöltek egy húszéves afganisztáni migránst az éjszaka Szerbiában, a férfit feltehetően egy vadász lőtte le - közölte a szerbiai belügyminisztérium szerdán.
aug. 24
11:43
Hoppá! A társaság elnökének tudta nélkül ajánlották Bayer Zsoltot kitüntetésre (Blikk)
Stark Tamás, A GULÁG-okban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány elnöke nem is tudott az előterjesztésről.
aug. 24
11:43
Bayer Zsolt fontolgatja a kitüntetés visszaadását? (Alternatív Energia)
Az interjúban nem kellett sokáig várni arra, hogy előkerüljön minden baj okozója: Gyurcsány Ferenc.
aug. 24
11:44
A világ leggyorsabb autóira tör a Tesla Model S P100D (Auto Pult)
Még magasabbra tör a Tesla: legújabb elektromos csúcsmodelljük minden eddiginél praktikusabb, miközben szükség esetén csupán 2,6 másodperc alatt letudja a 0-100-as sprintet. Ráadásul helyi károsanyag-kibocsátás nélkül izzasztja meg korunk leggyorsabb hiperautóit. A Tesla Model S legújabb csúcsváltozata 100 kWh-s akkumulátor-csomagot kap. A hazánkban kapható legnagyobb akkus elektromos autóénál…
aug. 24
11:45
Embervadászat - Agyonlőttek egy migránst a szerb határon! (Blikk)
Megöltek egy húszéves afganisztáni migránst az éjszaka Szerbiában, a férfit feltehetően egy vadász lőtte le - közölte a szerbiai belügyminisztérium szerdán.
aug. 24
11:46
12,3 millió forintért ülhetünk elektromos Mercedes-Benz-be (Auto Pult)
Megérkezett hazánkba a frissített Mercedes-Benz B-osztály elektromos verziója. A B 250 e teljesen villanyos hajtáslánca 179 lóerőt szolgáltat, hatótávja pedig eléri a 200 km-t.
aug. 24
11:47
Óvatosan pakoljunk a virtuális bevásárlókosarunkba! (Blikk)
A nyár utolsó heteiben nincs is jobb, mint lustálkodni. Szerencse, hogy egy pillanat alatt mindent el tudunk intézni a gépünk előtt ülve. Ennek köszönhetően virágzik az online gazdaság, ami sok mindenen változtat: megússzuk a céltalanul lődörgő vásárlók kerülgetését, nem ér minket csalódás, ha a kirakatban lévő kisruhából nincs megfelelő méret és egy korábbi vadász alapozó-foltját sem kell…
aug. 24
11:48
Használtautó vásárlás: hogyan vegyünk jót, okosan? (Auto Pult)
Az autóvásárlás öröm, azonban a használtak közötti keresgélésbe a pozitív érzelmek mellé rengeteg őrlődés, időráfordítás és utánajárás párosul – ez az ára annak, hogy költséghatékonyan hozhassunk jó döntést, ami aztán az elkövetkező éveinket meghatározza. Épp ezért a használtpiac böngészése, a használt autók vásárlása fokozott figyelmet igényel, aminek eredményét ideális esetben hosszan…
aug. 24
11:51
Hízik a profit: megint szépen kerestek a magyar bankok (Privátbankár)
A devizahitelek elszámolása és a visszaírás miatt kissé torz a kép, de megint szépen alakul a bankok mérlege: 343 milliárd forint az első féléves adózott eredmény.
aug. 24
11:54
Új logisztikai központot épít a Budapest Airport a DHL-nek (ProfitLine)
Új, mintegy 13 ezer négyzetméteres logisztikai központot épít a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője, a Budapest Airport, az épületet a DHL Express használja majd.
aug. 24
11:57
Demcsák Zsusza megkapta Kenderesi Tamás érmét - Videó (Blikk)
Budapest - Szerda reggel a riói olimpián 200 méter pillangón bronzérmet szerző Kenderesi Tamás (19) volt a Mokka vendége.
aug. 24
11:57
Csütörtöktől nyilvánosak a pótfelvételi ponthatárok (Gondola)
Csütörtökön hirdetik ki a felsőoktatási pótfelvételi eljárás ponthatárait a www
aug. 24
11:57
Nagy dolgok történnek ma Dél-Koreában (Kreatív Online)
Ma versenyeznek a fiatal magyar kreatívok!
aug. 24
11:57
Orbán duzzad a gőgtől – Külföldi sajtó (Alternatív Energia)
Felháborodást és hitetlenséget váltott ki Schöpflin - Több lap is ír a Bayer kitüntetése keltette botrányról.
aug. 24
11:57
A Tesla lenyomja a Bugattit, a Lamborghinit és a McLarent (Portfolio)
Elon Musk újabb nagy dobással sokkolta a konkurenciát, bejelentette, hogy igény esetén a Model S és a Model X is rendelhető lesz nagyobb kapacitású akkumulátorral, amelynek köszönhetően...
aug. 24
11:57
Elképesztő 11-es párbaj: 37 büntetővel dőlt el az angol ligakupa meccs (ATV)
Harminchét büntető után dőlt el kedden a Derby County-Carlisle United mérkőzés az angol labdarúgó ligakupában.
aug. 24
11:59
Orosz hackertámadás érhette a The New York Times újságíróit (Blikk)
Nyomozást indított az FBI (Szövetségi Nyomozó Iroda) és több más amerikai biztonsági szolgálat a The New York Times (NYT) című napilap és más amerikai médiaszervezetek újságíróit ért kibertámadások ügyében, amelyeket feltehetően az orosz hírszerzésnek dolgozó hackerek hajtottak végre - jelentette kedden a CNN, meg nem nevezett amerikai tisztségviselőkre hivatkozva.
aug. 24
11:59
Több ezren ünnepelték a magyar olimpikonokat - képek (ATV)
Több ezer fős lelkes tömeg, rokonok, barátok, szurkolók és a média munkatársai fogadták a riói olimpiáról az aranygéppel, valamint korábban hazatért magyar olimpikonokat szerda délelőtt a Syma Csarnokban.
aug. 24
12:01
Pusztító földrengés Olaszországban - egyre borzalmasabb hírek érkeznek a helyszínről (Blikk)
A legújabb információk szerint már legalább 21 halálos áldozata van az olaszországi, pusztító földrengésnek. Több mint száz ember pedig eltűnt a Közép-Olaszországot szerda hajnalban sújtó erős földrengés következtében - derült ki a legfrissebb jelentésekből.
aug. 24
12:03
Az olimpiákon irigykedhetnek ránk a szomszédaink (444.hu)
Magyarország a régió bajnoka, Hosszú Katinka háromszor annyi aranyat nyert, mint Románia összesen, Kozák Danuta egyedül megelőzte Ukrajnát, Szlovákiát, Szerbiát, Szlovéniát vagy Ausztriát. Összeomlott a román sport, a horvátok viszont kezdenek beleerősödni az olimpiába.
aug. 24
12:05
Csak azt nem lopják el a hazai szálláshelyekről, ami le van betonozva (444.hu)
Felmérés készült a hazai szállásadók között. Laminált padlótól indukciós főzőlapig minden veszélyben lehet.
aug. 24
12:07
Hosszú Katinka az életéért úszott az utolsó 25 méterén (444.hu)
A háromszoros aranyérmesnek még nézni is fáj visszanézni az utolsó döntőjét. Holnap már versenyre utazik. Kozák Danuta öt percig el sem hitte, hogy nyert. Hazajöttek az olimpikonok, néhány kínos bakival fogadták őket.
aug. 24
12:09
Sokan bukják a jövő évi cafeteriát (Privátbankár)
Alig néhány munkavállaló számíthat béren kívüli juttatásra.
aug. 24
12:09
Elárverezik Truman Capote hamvait (444.hu)
Az aukciósház vezetője szerint Capote imádná az ötletet.
aug. 24
12:11
Erre vártunk – megjött a Tesla nagy bejelentése (Privátbankár)
Piacra dobták az új akkumulátorokat, vele együtt egy új világrekordot is bezsebelt Elon Musk cége.
aug. 24
12:11
Karácsonykor törtek rá a családra ördögmaszkban (444.hu)
Az ágyon ugrálva szellemhangot kiadva négyen kezdték el ijeszgetni az asszonyt és két kis gyerekét. Aztán elloptak még egy DVD-lejátszót is.
aug. 24
12:12
Előbb utalják a családi pótlékot, a gyes-t és a gyet-et, 70 ezres plusz (Adózóna)
A tanévkezdés könnyebb lesz a családok számára idén, mint korábban volt - közölte Novák Katalin, család- és ifjúságügyekért felelős államtitkár szerdán, budapesti sajtótájékoztatón. Palkovics László oktatási államtitkár jelezte: a szeptemberi iskolakezdés feltételei adottak, minden esetleges akadály elhárult. A nemzeti tanévnyitó Érden lesz.
aug. 24
12:12
Nehéz körülmények közt dolgoznak a határvadászok (HR Portál)
Szállásukra, ellátásukra, pihenési körülményeikre is panaszkodnak a határőrizetet ellátó egyenruhások, írja az atv.hu.
aug. 24
12:15
Palacsintás-gyümölcsös fagyasztott joghurt (Mindmegette)
2-3 db palacsinta 25 dkg bogyós gyümölcs (szeder, málna, ribizli, stb.) babapiskóta A joghurtfagyihoz: 4 dl joghurt (natúr vagy gyümölcsös) 2 dl tejszín 10-15 dkg porcukor 1 csipet só 1/2 db citrom leve és reszelt héja
aug. 24
12:15
Szükségállapotot sürget az osztrák belügyminiszter (Gondola)
Még a Magyarországgal való egyeztetés előtt dönteni kell az Ausztriában bevezetendő szükségállapotról - jelentette ki Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter a Die Presse című osztrák lapnak adott szerdai interjújában
aug. 24
12:15
Printhirdetéseket hirdetnek (Kreatív Online)
A sajtópiac és a sajtóhirdetések előnyeit hangsúlyozza új kampányában az MLE.
aug. 24
12:15
Meddig imádhatják még ennyire Magyarországot a befektetők? (Portfolio)
Lassan másfél hónapja, hogy az MNB bejelentette az önfinanszírozási program következő lépcsőjét, melynek keretében ősztől korlátozzák majd a három hónapos irányadó eszköz hozzáférhetőségét. Azóta...
aug. 24
12:15
Nem is drága a magyar étel: sehol sem vagyunk az EU-tól (Pénzcentrum)
Dániában arany áron mérik a kenyeret....
aug. 24
12:16
Bajnokok Ligája: Erre nem tudtunk felkészülni - Spalletti (Agroinform)
A Roma szezonja csődbe ment, a Farkasok hatalmasat égtek hazai pályán. Spalletti magát mentegette.
aug. 24
12:18
Dr. Kovács Tibor: Örök gyermek maradok egy ilyen fiatalos környezetben, a kis betegek között (WebBeteg)
A Svábhegyi Gyermekgyógyintézet orvosigazgatója végzettségét tekintve csecsemő- és gyermekgyógyász, aki több mint tizenöt éves háziorvosi tapasztalattal rendelkezik. És még akkor nem árultunk el mindent.
aug. 24
12:27
Ettél a nyáron magyar dinnyét? Nem? Erről maradtál le (Privátbankár)
Bár nem volt túl jó az idei dinnyeszezon, a magyar dinnye népszerűsítésére indított kampányt sikeresnek tartják.
aug. 24
12:27
Jó irányba halad az alapkamat (ProfitLine)
A jegybanki előrejelzések feltételeinek teljesülése mellett az alapkamat aktuális szintje és a laza monetáris kondíciók tartós fenntartása összhangban van az inflációs cél középtávú elérésével és a reálgazdaság ennek megfelelő mértékű ösztönzésével - olvasható a monetáris tanács keddi, a kamatdöntés után kiadott közleményében.
aug. 24
12:29
Elő a fűnyírót – rengeteg a parlagfű az országban (Privátbankár)
A Földművelésügyi Minisztérium eddig másfél millió hektár fertőzött területet derített fel Magyarországon.
aug. 24
12:33
Programajánló: My Budapest Photo Project kiállítás - A város más szemszögből (Blikk)
A My Budapest Photo Project kiállítás különlegessége abban rejlik, hogy a fényképek készítői hajléktalan emberek, akik a kezdeményezés keretén belül lehetőséget kaptak arra, hogy eldobható fényképezőgéppel készített képeken keresztül saját szemszögükből mutassák be a várost.

Keresés