Sosem tudhatjuk, hogy mikor kerülünk olyan helyzetbe, ahol a mentők kiérkezéséig nekünk magunknak kell helytállnunk. A higgadt cselekvés életet menthet vagy megelőzheti a súlyosabb károsodásokat.
Az ügyészség hat ember ellen vádat emelt a szegedi önkormányzat által 2008 és 2012 között ingyenesen és jogellenesen kiosztott parkolóbérletek ügyében - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t
Magyarország - Több mint 800 egészségügyi dolgozó jelezte az idei első fél évben, hogy pályafutását külföldön kívánja folytatni. A kormánypárti Magyar Idők szerint az elvándorlás üteme lassult az elmúlt években.
Kiheverték a vasárnapi boltzárat a nagyobb üzletláncok - írta a Magyar Nemzet. Az áruházak vasárnapi forgalma mostanra érte el a másfél évvel ezelőtti szintet. A pótlékok és a plusz pihenőnap ügye viszont még nem rendeződött.
A munkaerőhiány (és a béremelkedés) különböző hatásokat válthat ki. Egyik oldalról nézve fejlődésre ösztönző erő lehet, másik oldalról a munkaerő túlárazásából fakadó versenyképesség-romlást idézhet elő - tudatja a Portfolio.hu.
Összesen öt magyar nyugdíjas kap egymillió forintnál magasabb havi nyugdíjat: egyikük nyugdíja több mit kétmillió forint, egy másikuk 1,5 és 2 millió között kap havonta, hárman pedig 1-1,5 millió közötti ellátást kapnak - írja az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) adatai alapján a Világgazdaság.
Az előző cikkünkben a HrHotspot volt a fókusztémánk. Azóta többen is kérték, hogy bővebben is mutassuk be ezt a HR shared service center koncepciót ? milyen feladatokat lehet itt megrendelni, hogyan is működik. Ismét megkértük tehát Lévai Ágnest, mondjon néhány konkrétumot a szolgáltatásokkal kapcsolatosan.
A Bitcoin árfolyama nagyot zuhant a hírre, hogy közel 120 ezer Bitcoint, azaz nagyjából 65 millió dollárt loptak el a világ egyik legnagyobb Bitcoin-tőzsdéjétől, a kínai Bitfinextől. A kereskedést...
Őrizetbe vett a terrorizmus elleni olasz nyomozóhatóság (Digos) egy fiatal szíriai férfit Genova városában - közölte az olasz rendőrség szerdán Twitteren.
A Direkt36 arról írt, hogy a Demokratikus Koalíció alelnökének a vagyonnyilatkozata szerint szinte semmije nincsen Varju Lászlónak. A képviselőnek ennek ellenére több jól működő cége is van.
Magyarországnál már csak Romániában lehet olcsóbban ingatlanhoz jutni, mégis a hazaiaknak kifejezetten sokáig tart összekuporgatni a lakásra valót. Örülhetünk ugyanakkor a CSOK-nak, épülnek az új ingatlanok.
Az Egyesült Államokban - a választási rendszerből következően - nem országosan választanak elnököt, hanem az egyes államokban, így döntő lehet, hogy az úgynevezett billegő államok melyik jelöltet támogatják majd - mondta Magyarics Tamás Amerika-szakértő az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
Budapest - Vajna Tímea már tudja, hogy nem könnyű a színészek munkája. Andy Vajna, filmügyi kormánybiztos felesége napok óta forgat egy filmes stábbal.
A videón látható 25-35 év körüli, átlagos testalkatú, kopaszodó, világos hajú, fekete nadrágot, fekete pulóvert, barna cipőt és fekete hátizsákot viselő férfi április 19-én 14 óra körül a belvárosi Király utca és a Nagymező utca kereszteződésében odalépett egy férfihoz, és egyszer arcon ütötte, amitől az elesett. (police.hu)
A japán jen brutális erősödésen van túl, mondhatjuk, hogy átvette az angol font helyét. Amerikában sok nap után először este a tőzsdék, Kínát kivéve Ázsiában is ugyanez történt. Az olajár esése nem állt meg, az arany viszont újra az éves csúcs közelében. A Norbi Update újra a mélyben, a felvásárlási ajánlat zárultával nem maradt vevő.
A férőhelybővítési programmal párhuzamosan munkavállalók toborzásába kezdett a büntetés-végrehajtás; az új intézetekben várhatóan 2500 munkalehetőséget teremt a felügyelőktől a reintegrációs tiszteken és az egészségügyi szakápolókon át az adminisztratív dolgozókig - közölte az MTI érdeklődésére a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) kommunikációs főosztályának vezetője szerdán.
Egymás után érkeznek a rossz hírek a Volkswagennél, nem véletlen, hogy nagyot zuhant az árfolyam. Sok a rossz hír Bajorország be fogja perelni a Volkswagent, mert a dízelbotrány miatt a...
Ha elektromos haszonjárművekről, kisbuszokról és kisteherautókról van szó, a Nissan e-NV200 mellett jelenleg nem igazán jut semmi az eszünkbe. Viszont minden jel arra mutat, hogy ez a jövőben változni fog: a Tesla kisbusz/pickup duójának bejelentése mellett most a Mercedes-Benz ígért elektromos egyterűt.
Borkai Zsolt szerint a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek (WADA) feketén-fehéren ki kell mondania, hogy doppingolt-e a két magyar kajakos, vagy sem.
Wagner Péter biztonságpolitikai szakértő szerint a miniszterelnök által emlegetett közös európai haderővel kapcsolatban felvetődik a kérdés, hogy a jelenlegi gazdasági körülmények között a NATO-kiadások mellett ki finanszírozná.
Minimális erősödést mutatott a délelőtti kereskedés során eddig a forint: az euróval szemben újra 311-ig süllyedt, így próbálta követni a lengyel társát, amelyet a tegnap kihirdetett devizahiteles...
Megindult a vasúti forgalom a Miskolc-Szerencs-Nyíregyháza vasútvonalon, ahol korábban gázolás miatt késtek a vonatok - közölte a Mávinform szerdán, kora délután az MTI-vel.
A Deloitte ötödik alkalommal publikálta Ingatlan Index tanulmányát, mely idén 19 országra vonatkozóan elemzi a lakáspiac 2015-ös évét. Eredményeik alapján Magyarországon továbbra is kevesebbet kell...
Újra lesz SzigetMozi az idei Sziget fesztiválon, így az egy hét múlva induló rendezvényen minden nap magyar filmeket is nézhetnek az érdeklődők - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap és a Sziget közös közleményben szerdán az MTI-vel.
Igen! Bolondítsuk meg a szilvadzsemet egy kupica pálinkával! Azonban vigyázzunk a mennyiséggel, mert nem szabad túl sok alkoholt adni a dzsemhez, ugyanis az csökkenti a kocsonyásodási képességét.
Őrizetbe vett a terrorizmus elleni olasz nyomozóhatóság (Digos) egy fiatal szíriai férfit Genova városában - közölte az olasz rendőrség szerdán Twitteren
Elromlott a hangulat a világ tőzsdéin, a részvénypiaci esés tegnap kezdett el begyorsulni. A tőzsdéket még mindig a múlt hét végén megjelent európai banki stresszteszt eredményei nyomasztják, de a...
Időnként előfordult, hogy egy utas balhézik egy repülő fedélzetén. Az viszont elég ritka, hogy a pilótának kell kijönnie a fülkéjéből, hogy rendet tegyen. Egy Charlotte-ba tartó járaton éppen ez történt. Felvétel.
Júliusban minimálisra csavarta a kormány az EU-pályázatok meghirdetési sebességét, hiszen mindössze öt új fejhívás jelent meg alig 50 milliárd forintos együttes keretösszeggel - derül ki a Portfolio...