Könnygázt vetett be helyi idő szerint hétfőn a brazil rendőrség Dilma Rousseff felfüggesztett brazil elnök mintegy háromezer támogatója ellen Sao Paulóban
Május-júliusban tovább csökkent a munkanélküliek száma, 78 ezerrel volt kevesebb, mint egy évvel korábban, a munkanélküliségi ráta pedig egy év alatt 1,8, a második negyedévihez viszonyítva 0,1 százalékponttal, 5,0 százalékra mérséklődött - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)
Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Gene Wilder amerikai színész és komikus, a Charlie és a csokoládégyár (1971) vagy A producer (1967) című Mel Brooks-film sztárja
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 502, eddig megbízó nélkül nyilvántartott tőkepiaci függő ügynököt törölt nyilvántartásából, s emellett 1356 további (alsóbb szintű) közvetítő gazdasági társaság vagy...
Budapest – Egy ideig biztos elhallgat novemberben az a frekvencia, amelyen a népszerű Class FM szól. Bár a Médiatanács mindent megtesz, hogy ez ne így legyen, elvileg a jogszabályok közbeszólnak.
Ezer ösztöndíjastól követelheti vissza az állam a kifizetett pénzt, amennyiben a jellemzően mesterszakos hallgatók augusztus 31-ig nem szereznek oklevelet - mondta az Oktatási Hivatal elnökhelyettese az M1 aktuális csatorna műsorában kedden.
Rokkant ellátásban részesülő személy egyéni vállalkozó, mint KATA-s kisadózó egyéni vállalkozónak 2016-ban a garantált bérminimum vagyis 129.000 Ft 150 százaléka (193.500 Ft/hó) a keresetkorlát. Kérdés: mivel a jövedelem nem egyenlő a bruttó bevétellel (mert a számla végösszege tartalmazza a felmerült költségeket is)mi számít jövedelemnek?
A lengyel kormány pénzügyi szolgáltató cégeket szeretne ösztönzőkkel rábírni arra, hogy tegyék át székhelyüket Londonból Varsóba, miután Nagy-Britannia távozik az Európai Unióból - írta kedden a Financial Times.
Az amerikai tőzsdék emelkedése jó hatással van az európai részvénypiacokra is, a fontosabb európai tőzsdék ma emelkednek, a BUX nagyjából stagnál. Az egyes szektorok közül a bank- és a...
Kovács Antal, az OTP igazgatóságának tagja tegnap a BÉT-en 5000 OTP-részvényt adott el 7250 forintos átlagáron, vagyis összesen 36,25 millió forintért adott el részvényeket. Biztosan nem ez az...
Korrupt adóellenőr ellen hivatali vesztegetés bűntette miatt emelt vádat a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség – közölte a vádhatóság az MTI-vel kedden.
Módosult az áprilisban felfüggesztett "Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés" című pályázat. A legfontosabb változás, hogy 35 milliárdra emelték a felhívás rendelkezésére álló...
Lengyelország is rástartol a londoni bankokra, amelyek a Brexit miatt az ország elhagyásán (a székhelyük áthelyezésén) gondolkoznak. A lengyel miniszterelnök-helyettes csütörtökön egy ösztönző...
Harare - Nem elég, hogy nem tudtak érmet szerezni, még börtönbe is kerültek az afrikai ország, Zimbabwe riói olimpikonjai a kínai Xinhua hírügynökség beszámolója szerint.
Nyilvánosan kivégeztek két magas rangú tisztségviselőt augusztusban Észak-Koreában: egy korábbi mezőgazdasági minisztert, valamint az oktatási tárca egyik munkatársát, aki elaludt egy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető elnökletével megtartott értekezleten - jelentette kedden meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Dzsungang Ilbo című dél-koreai lap
A palesztinok a Gázai övezetben és Ciszjordániában egyaránt megpróbálják elhallgattatni az elégedetlenkedőket és rendszeresen börtönökben kínozzák az újságírókat a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet keddi jelentése szerint, amelyet a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet ismertetett.
Komoly tisztogatást hajtott végre az MNB a tőkepiaci ügynökök és közvetítők között. A „gazdátlan” közvetítőkről korábban sokszor bebizonyosodott: jogosulatlanul igenis végeznek közvetítői tevékenységet.
Bohócmaszkos figurák tartják rettegésben Dél Carolina gyermekeit. A térségben valóságos szükségállapotot rendeltek el, miután egy anyuka azzal rohant be a rendőrségre, hogy bohócálarc mögé bújt ismeretlenek egy erdőbe akarták csalni gyermekét.
Vivien korán belecsapott a lecsóba, már az első este durván leitta magát és rögtön meg is szabadult a ruháitól, meztelenül flangált a többiek - és ország-világ előtt - a Való Világ Powered by Big Brother, RTL II-es valóságshov Villájában.
A magyar fiatalok tudatosabban készülnek a nyugdíjas éveikre, véleményük szerint az időskori jövedelmük 40 százalékát már az öngondoskodásból származó források teszik majd ki. Ezzel együtt az Aegon kutatásának eredményei szerint a magyar lakosság nyugdíjfelkészültségén még mindig sokat kell javítani.
Ezer ösztöndíjastól követelheti vissza az állam a kifizetett pénzt, amennyiben a jellemzően mesterszakos hallgatók augusztus 31-ig nem szereznek oklevelet - mondta az Oktatási Hivatal elnökhelyettese az M1 aktuális csatorna műsorában kedden.
Jó hangulatban nyitottak a tőzsdék, Nyugat-Európában és a Budapesti Értéktőzsdén is emelkedtek a főbb részvényindexek. Megtört a forint erősödési kísérlete, a Fed elnökének pénteki nyilatkozatának azóta is örülnek a befektetők, így a dollár erősödésnek indult. Minden szem a Brent olaj árára tapad, ettől függ ugyanis, hogy emelik-e a jövedéki adót vagy sem. Délután az Apple-ről jöhetnek hírek.
Azt gondolná az ember, nemcsak értelmetlen, de lehetetlen is a világ egyik legelszigeteltebb diktatúrájában befektetési lehetőséget keresni. Pedig sok őrült spekuláns gondolja, hogy ha felvállalja...
Thaiföld - A Karen népcsoport - azon belül a Padaung törzs - tagjai gyermekkortól kezdve nyújtják fém karikák segítségével nyakukat. Mindezt a szépség jegyében.
Vasárnap rendezik a Szobori búcsút az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, az ünnepen a monostor romjai között tartott szentmisén adják át a Szer Üzenete-díjat - tájékoztatta Kodácz Csengele, az intézmény marketing vezetője az MTI-t