2016. augusztus 30. kedd

aug. 30
12:38
Azt állítja egy csepeli férfi, hogy brutálisan bántalmazta őt a Happy Gang énekese (444.hu)
Vitamin egy söröskorsót vágott a fejéhez. Az áldozat a fél arcára megbénult.
aug. 30
12:39
Hihetetlen! A hiú lánynak nem tetszett a körözési képe, küldött egy újat a zsaruknak (Blikk)
Sydney – Facebookon reagált egy fiatal nő a letartóztatására: mégpedig azzal a bejegyzéssel, hogy a fotója nem tetszik neki, ezért inkább használjanak egy másikat - azt persze csatolta a hozzászólásához. Amyt (18) azóta már elkapták.
aug. 30
12:39
Középkategóriás tanulmányautó a Citroëntől - íme, a CXperience (Auto Pult)
A Citroën nagy újdonsággal készül az őszi Párizsi Autószalonra, hiszen ott lesz a nemrég online már leleplezett vadonatúj C3 világpremierje. Nem az lesz azonban az egyetlen különlegesség a hazai seregszemlén, ugyanis a most bemutatott, CXperience névre hallgató koncepcióautó is helyet kap majd a standon.
aug. 30
12:41
Íme az ismert miskolci vállalkozó sötét titka: így tudott előre mindent az ellenfeleiről! (Blikk)
Vádat emeltek egy korrupt adóellenőrnő ellen, aki jó ötletnek tarotta a vád szerint, hogy vállalkozókat húzzon le komoly összegekkel. Lebukott. Meg azok is, akiket megvesztegetett, mivel ők sem voltak épp grál lovagok.
aug. 30
12:43
Végre kideríthetjük, hogy a párunk Tinderezik-e! (Blikk)
Nincs több felesleges húzogatás, egy magyar fejlesztői csapatnak köszönhetően mától kereshető a Tinder.
aug. 30
12:45
Varsó szívesen látná a Londonból távozó bankokat (Kripto Akadémia)
A lengyel fejlesztési miniszter "ösztönző csomaggal felszerelkezve" érkezik a Citybe.
aug. 30
12:48
Nem ígérnünk sokat, mégis viszik a magyar állampapírt (Privátbankár)
Kétszeres túljegyzés mellett az eredetileg tervezett mennyiségben adott el állampapírt kedden Magyarország. A hozam 0,4 százalék alatti.
aug. 30
12:51
Úgy nyernek a tengerből áramot a skótok, ahogy előttük soha senki (Portfolio)
A skóciai Shetland partjai mellett telepített árapály turbinákat kapcsoltak rá elektromos hálózatra, elsőként a világon, ami új korszakot nyithat meg az árapály energia hasznosításában. A világ...
aug. 30
12:53
Megérkezett az ítélet: 13 milliárd eurót fizethet az Apple (Portfolio)
Az Európai Bizottság arra kötelezte az Apple-t, hogy 13 milliárd eurót és kamatait fizesse vissza Írországnak, mivel ezt az összeget tiltott állami támogatásként kapták - írja a CNBC. Délelőtt...
aug. 30
12:54
Csaknem kétezer tőkepiaci közvetítőt törölt nyilvántartásából a jegybank (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 502 megbízó nélküli tőkepiaci függő ügynököt és 1356 alsóbb szintű közvetítőt törölt nyilvántartásából egy törvényi szigorítás nyomán - közölte a jegybank kedden az MTI-vel.
aug. 30
12:54
A Leverkusentől igazolt a Ferencváros (Sport365)
A bajnoki címvédő Ferencváros kölcsönvette a Bayer Leverkusen 22 éves dél-koreai támadó középpályását, Rju Szung Vut.
aug. 30
12:57
Nincs üzlet! - Megszólalt az eladása körüli hírekről a Népszabadság kiadója (Blikk)
A Mediaworks médiavállalat - egyebek mellett a Népszabadság és a Nemzeti Sport kiadója - alaptalan híresztelésnek nevezte az eladásáról szóló lapinformációkat.
aug. 30
12:57
Jön az amerikai nyugdíj. Hatályba lép a magyar-amerikai egyezmény (Adózóna)
Szeptember 1-jén lép hatályba a magyar-amerikai szociális-biztonsági egyezmény, amelyet például a nyugdíj megállapításakor is alkalmazni kell. Ismertetjük ennek szabályait.
aug. 30
12:59
Megrázó videó! Ismeretlen férfi ledobott egy hídról egy négyéves gyermeket (Blikk)
Egy anya végignézte, ahogy négyéves gyermekét hajították bele egy hídról a folyóba.
aug. 30
13:03
Putyin és Obama külön megbeszélést folytathat a G20-csúcson (Kripto Akadémia)
A két elnök legutóbb tavaly novemberben, a párizsi klímaváltozás-csúcs apropóján találkozott egymással.
aug. 30
13:03
Átigazolás: Nigériai támadót igazol a DVSC? (Agroinform)
Bár még csak a transfermarkt.com-on van jele, úgy tűnik, egy 26 éves nigériai játékost szerződtet Leonel Pontes.
aug. 30
13:05
Idén még egyetlen belga sem állt dzsihadistának (Kripto Akadémia)
Az Iszlám Állam az utóbbi időben nem arra szólítja fel szimpatizánsait, hogy utazzanak Szíriába.
aug. 30
13:06
Rekordbírságot kapott az Apple – rengeteg pénzt kell visszafizetniük (Privátbankár)
Az uniós szabályok értelmében tiltott állami támogatásnak minősülnek az adókedvezmények, amelyeket Írország nyújtott az Apple-nek.
aug. 30
13:09
Esik az Apple a szigorú ítélet miatt (Portfolio)
Az amerikai tőzsdék emelkedése jó hatással van az európai részvénypiacokra is, a fontosabb európai tőzsdék ma emelkednek, a BUX nagyjából stagnál. Az egyes szektorok közül a bank- és a...
aug. 30
13:09
Mutatjuk, miről hazudnak állandóan a magyar nők (Pénzcentrum)
...
aug. 30
13:09
Elképesztő büntetést rótt ki az EU az Apple-re, mert nem fizettek adót (444.hu)
Írországgal megállapodtak, hogy alig kell adózniuk. Iszonyatosan nagy büntetést kaptak.
aug. 30
13:11
Megint megbotlott a csúcson a forint (Portfolio)
A tegnapi kereskedéshez hasonlóan ismét erősen nyitotta a napot a forint az euróval szemben, délre azonban fokozatosan romlott el a hangulat. Nem talál magára a forint 2016.08.30 15:23Most 309,25-nél...
aug. 30
13:11
Fenyegetések miatt megszűnik a legnagyobb gülenista török lap Franciaországban (444.hu)
A Zaman olvasói nem mernek hazatérni Törökországba, mert ott terrorizmus támogatásával vádolják őket.
aug. 30
13:13
Magyarok is jól járnak az osztrák menekültbiznisszel (444.hu)
Gondolta volna, hogy 2016-ban nem cukrászdát, hanem menekültszállót fognak nyitni a magyarok Ausztriában? Pedig ez most a legjobb üzlet a szomszédban. Az Abcúg weichselbaumi riportja.
aug. 30
13:16
A törökbálinti utcán halt meg a tini - döbbenetes részletek a gyilkos drogdíler ügyében (Blikk)
Házi őrizetben volt, postán rendelte, majd otthon megbuherálta a drogokat és bár tudta, hogy sokan már rosszul lettek tőle, mégis árulta a házhoz érkező fiataloknak a szert a törökbálinti bűnöző.
aug. 30
13:16
Brutális mértékű adó megfizetésére kötelezik az Apple-t (Kreatív Online)
Az Európai Bizottság kötelezte Írországot 13 milliárd euró behajtására.
aug. 30
13:16
Jobbik: igazságtalan a Budaházy-ítélet (Gondola)
A Jobbik igazságtalannak tartja, hogy a Fővárosi Törvényszék első fokon tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélte a terrorcselekménnyel, testi sértéssel, kényszerítéssel vádolt Budaházy Györgyöt
aug. 30
13:16
Középkategóriás tanulmányautó a Citroëntől - íme, a CXperience (Auto Pult)
A Citroën nagy újdonsággal készül az őszi Párizsi Autószalonra, hiszen ott lesz a nemrég online már leleplezett vadonatúj C3 világpremierje. Nem az lesz azonban az egyetlen különlegesség a hazai seregszemlén, ugyanis a most bemutatott, CXperience névre hallgató koncepcióautó is helyet kap majd a standon.
aug. 30
13:16
(18+) Horror: 72 tömegsírra bukkantak az Iszlám Állam területein (ATV)
Az AP amerikai hírügynökség 72 tömegsírt dokumentált az Iszlám Államtól (IÁ) visszafoglalt iraki és szíriai területeken, és valószínűsíti, hogy ez a szám még növekedni fog a terrorszervezet visszaszorításával párhuzamosan.
aug. 30
13:18
FT: Orbán Viktor bírál a leghangosabban (Gondola)
A visegrádi négyek és kiemelt hangsúllyal Magyarország EU-politikájáról közöl elemzést a Financial Times
aug. 30
13:21
Marad a kánikula – újabb napsütéses hétvége jön (Privátbankár)
Nem igazán jött meg a mára beígért hidegfront, a hét hátralevő részében pedig marad a meleg.
aug. 30
13:27
Ki akarja irtani a bulvárt a televíziókból a kínai médiahatóság (ProfitLine)
Meg akarja "tisztítani" a kínai televíziós csatornákat a "nyugati életstílust" népszerűsítő tartalmaktól, a szórakoztatóipar celebjeiről szóló pletykáktól, a bulvárhírektől - erre vonatkozóan új rendelkezést adott ki kedden körlevelében az állami médiafelügyelet (SAPPRFT).
aug. 30
13:27
Nyolcmilliárdot kaptak a magyar startupok (Portfolio)
A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) közleménye szerint a második negyedévben 59 vállalkozás részesült 7,9 milliárd forint összértékben magán- és kockázatitőke-befektetésben...
aug. 30
13:27
Rosicky 15 év után visszatér Prágába (Sport365)
Tomas Rosicky tizenöt év után visszatér a Sparta Praha labdarúgócsapatához.
aug. 30
13:29
Lemond a francia gazdasági miniszter (Portfolio)
Emannuel Macron francia gazdasági miniszter kedd délután benyújtja a lemondását - erősítették meg francia kormányzati források a Les Échos című gazdasági napilap értesülését. A tárcavezetőt kora...
aug. 30
13:29
Jack Wilshere távozhat az Arsenaltól (Sport365)
Nem is olyan régen még elképzelhetetlennek tűnt, de könnyen lehet, hogy Jack Wilshere távozik a londoniaktól, hogy több lehetőséghez jusson.
aug. 30
13:33
Eddig tudták titkolni - Titokzatos, nagy erejű jelet fogtak az űrkutatók egy idegen rendszerből! (Blikk)
Egészen mostanáig a világ többi kutatója előtt is titokban tartották az orosz tudósok, hogy tavaly májusban egy távoli naprendszerből érkező jelet észleltek. A jel a Herkules csillagképben lévő egyik, 6,3 milliárd éves csillag irányából jön és az Orosz Tudományos Akadémia RATAN-600 nevű teleszkópjával észlelték.
aug. 30
13:33
Népszava: Eladták a Mediaworksöt (Kreatív Online)
A közbeszerzéseken mostanában kiválóan teljesítő Duna Aszfalt Zrt. lehet a vevő.
aug. 30
13:33
"Arcpirító, igazságtalan" A Jobbik kiakadt a Budaházy-ítéleten (ATV)
A Jobbik igazságtalannak tartja, hogy a Fővárosi Törvényszék első fokon tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélte a terrorcselekménnyel, testi sértéssel, kényszerítéssel vádolt Budaházy Györgyöt.
aug. 30
13:36
Gázolt a vonat Gödnél (Kripto Akadémia)
Vonatpótló buszokkal szállítja az utasokat Göd és Dunakeszi között.
aug. 30
13:38
Dél-koreai futballistát igazolt az FTC (Kripto Akadémia)
Rju Szung Vu, a Bayer Leverkusen játékosa.
aug. 30
13:39
Elég volt a megosztottságból: lemond a francia gazdasági miniszter (Privátbankár)
Emannuel Macron francia gazdasági miniszter kedd délután benyújtja a lemondását - erősítették meg francia kormányzati források a Les Échos című gazdasági napilap értesülését.
aug. 30
13:39
A Népszabadság nem eladó! (Alternatív Energia)
Karácsony Gergely: Ne kerülhessen a lap olyan kezekbe, akiknek egyetlen céljuk a lap elhallgattatása!
aug. 30
13:41
Hiány lesz olajból? Hetven éve nem kutattak ilyen keveset (Privátbankár)
Nagyon keveset költenek az olajcégek új készletek felkutatására, új olajkutak fúrására, ami valamikor 5-10 év múlva nagy olaj- és gázhiányt okozhat. A rövidebb távú kép azonban mást mutat, a piaci egyensúly megtalálása akár 2017 végéig is várathat magára. Egy-egy nem várt esemény azonban az árak robbanását okozhatja.
aug. 30
13:42
Vakvezető kutyája miatt egyetlen pécsi kollégium sem fogadja a látássérült diáklányt (444.hu)
Pedig törvény kötelezi őket erre. A hegedűművésznek tanuló lány most albérletet keres.
aug. 30
13:51
Tuti étkezési tippek: Így készítsük fel gyermekeink szervezetét az iskolakezdésre! (Blikk)
Az iskolakezdés minden gyerek (és szülő) számára stresszes lehet, a nyári élményeket követően nehéz visszaszokni a tanórák kötött tempójához...
aug. 30
13:51
Az MSZP antikorrupciós törvénycsomagot készít (Gondola)
Az MSZP-frakció antikorrupciós törvénycsomagot állít össze, amely biztosítja a közügyek nyilvánosságát, az átláthatóságát és amivel megelőzhetők a fideszes Mengyi Roland ügyéhez hasonló esetek, valamint a vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos problémák - mondta az ellenzéki párt frakcióvezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón
aug. 30
13:51
Teljesen lángba borulhat Szíria: Óva intett Hollande (ATV)
Óva intett Szíria "teljes lángba borulásától" a török és orosz erők "többszöri ellentmondásos beavatkozásai" miatt Francois Hollande francia államfő kedden.
aug. 30
13:53
A Liverpool-csatár sapkáját hordja Usain Bolt (Blikk)
Liverpool - Újabb világsztár kötelezte el magát Daniel Sturridge márkája mellett, az angol Liverpool labdarúgócsapatában játszó csatárnak kalapokat gyártó cége van, amely most remek reklámot kapott az olimpiák egyik legnagyobb sztárjától.
aug. 30
13:53
Seehofer únja a kancellárjelöltség körüli vitát (Gondola)
A német jobboldali CDU/CSU pártszövetségben a személyi ügyeket a tartalmi kérdések tisztázása után kell megtárgyalni, és be kell fejezni a vitát arról, hogy ki legyen a kancellárjelölt a 2017-es szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson - véli Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke

Keresés