2016. augusztus 31. szerda

aug. 31
14:18
Búcsú - csendben tűnik el a BMW kínálatából a Z4 (Auto Pult)
A BMW-nél ritkán fordul elő, hogy egy modell csendben eltűnik a kínálatból, azonban a Z4-gyel pontosan ez történik. A keménytetős roadster augusztus végén leköszönt, ami nem is csoda, hiszen egy 2013-as frissítéssel együtt már 7 éve van a piacon, és míg a bajorok többi modelljüket folyamatosan modernizálják, addig a kis sportautóba már nem fektettek annyi energiát a gyáriak.
aug. 31
14:20
Hidrogénnel versenypályára: páratlan szuperautóval készül a Pininfarina (Auto Pult)
A szuperautók világa továbbra is eszméletlen sebességgel pörög, a legújabb beszálló pedig a Mahindra tulajdonában lévő Pininfarina lehet, mely a más gyártók számára készített lenyűgöző formatervek után ezúttal saját neve alatt dobna piacra egy különleges versenyautót. Attól persze nem kell félnünk, hogy a dizájnstúdió ezek után majd autógyártásra adja a fejét, hiszen egy mindössze 10 darabos…
aug. 31
14:21
Hátrányos helyzetű gyerekek és diákok lepik majd el a Paralimpia lelátóit (Blikk)
Több tízezer brazil iskolás szurkolhat a riói paralimpián egy nemzetközi kampánynak és a játékok oktatási programjának köszönhetően - írja az MTI.
aug. 31
14:21
Színes őszi programkínálat a Várkert Bazárban (Gondola)
A Szalay Lajos, Koloman Sokol és Pablo Picasso munkáiból nemrég nyílt kiállítás mellett számos program várja ősszel a Várkert Bazárba látogatókat - mondta el az m1 aktuális csatorna szerdai adásában Ugron Zsolna, a Várkert Bazár háziasszonya
aug. 31
14:22
Mokány vagány – bemutatkozott a frissített Hyundai i10 (Auto Pult)
A 2014-ben bemutatott új i10-zel alaposan odatette magát a Hyundai. A miniautó kategória méretein túlnyújtózó típus objektív tulajdonságok tekintetében szinte zsebre tette a konkurenciát, és máig a legjobb választásként van jelen a piacon. Hamarosan pedig még jobb lesz: az egy hónap múlva kezdődő Párizsi Autószalonra felfrissül a városi kisördög.
aug. 31
14:23
Cigarettacsempészek vitája fajult lövöldözéssé (Gondola)
Az ukrán-román határon át folyó cigarettacsempészet körüli vita fajult lövöldözéssé munkácsi és Técső környéki bűnözők között szerdára virradóra az Aknaszlatina melletti Alsóapsán - közölte Hennagyij Moszkal, Kárpátalja megye kormányzója Moskal
aug. 31
14:25
Czerván: javult az agrárágazat jövedelmezősége (Gondola)
A mezőgazdaságban a 2011 óta folyamatosan bővülő és 2015-ben újabb rekordot elérő kibocsátás, valamint az emelkedő agrártámogatások hatására javult az ágazat jövedelmezősége, nőtt a foglalkoztatottak létszáma és javultak a kilátások is - mondta az agrárgazdaságért felelős államtitkár szerdán a 30
aug. 31
14:33
Magyar válogatott: Senki nem nézheti le a magyarokat - Bernd Storck (Agroinform)
A kapitány szerint a portugálok a selejtezőcsoport esélyesei, a magyar csapat a 2. helyért lehet harcban.
aug. 31
14:36
Tarlós a szemétről fog tárgyalni Orbánnal (Privátbankár)
A főpolgármester nincs megelégedve, pénteken a miniszterelnökkel egyeztet.
aug. 31
14:38
Egy éve fogadta be Merkel a menekülteket – mi a tanulság? (Privátbankár)
Pontosan egy évvel ezelőtt biztosított Angela Merkel mindenkit arról, hogy minden menekültet befogad. Az összes nagyobb német lap értékeli az elmúlt egy évet, sok kritikát kap. Van, aki szerint az idei javulás nem Merkelnek köszönhető, más szerint soha sem volt ekkora szakadék a kancellár és a polgárok között.
aug. 31
14:39
Budapest bemutatkozik az Expo Real nemzetközi ingatlan- és beruházási szakvásáron (ProfitLine)
Budapest bemutatkozik az október 4-6 között Münchenben megrendezendő Expo Real nemzetközi ingatlan- és beruházási szakvásáron - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
aug. 31
14:39
Vigyázz, most jön az év legveszélyesebb hónapja! (Portfolio)
Brexit ide, vagy oda, az amerikai részvénypiac ütésálló, a befektetők azonban szeptember közeledtével megint elgondolkozhatnak azon, vajon érdemes-e most már leszállni a vonatról. A múltbeli...
aug. 31
14:39
Megjelent az Auto Bild szeptemberi száma! (Blikk)
A legfrissebb újdonságok mellett többek között fény derül arra is, hogy miért balesetveszélyes magassarkúban vezetni.
aug. 31
14:41
Nem lettünk okosabbak az amerikai munkaerő-piaci adatokat látva (Portfolio)
Augusztusban 177 ezerrel bővült az Egyesült Államok versenyszféráján belül a nem mezőgazdasági szektorban foglalkoztatottak száma - derült ki az ADP legfrissebb jelentéséből. Az adat nagyjából...
aug. 31
14:43
Döntöttek a 3-as metró pótlásának finanszírozásáról (Portfolio)
Döntött a 3-as metróvonal felújítása miatt szükséges járműpótlás forrásait biztosító rendelkezésről szerdán a Fővárosi Közgyűlés. A testület a döntéssel felkéri Tarlós István főpolgámestert, hogy...
aug. 31
14:45
Új helyettese lesz az országos rendőr-főkapitánynak (Alternatív Energia)
Töreki Sándor eddig a Veszprém megyei főkapitányságot vezette.
aug. 31
14:45
Ha valaki csak hétvégén dolgozik, mennyi szabadság jár neki? (HR Portál)
Az intézmény ahol dolgozom ugyan rendelkezik HR-es kollégákkal, vezetőkkel de mivel több ezer alkalmazottat foglalkoztató intézményről van szó, így azt gondolom, hogy azért sem kapok hónapok óta választ a kérdésemre mert a két munkatársam problémája elenyésző a számukra. Ezért szeretnék választ kapni az általuk feltett kérdésre: ŐK hét végén szombaton/vasárnap váltott műszakban (86 óra/hó) dolgozó…
aug. 31
14:45
68 millió dropboxos adatait lopták el (444.hu)
Nem most, még 2012-ben, csak most kezdték el árulni az adatokat. Akik azóta használják a Dropboxot, érdemes jelszót cserélniük. (Telegraph)
aug. 31
14:47
Szinte súrolta a Földet egy aszteroida (Alternatív Energia)
Mostanáig senki sem tudott az objektum létezéséről.
aug. 31
14:57
Ügynökséget választott a KFC (Kreatív Online)
Közösségi médiás feladatokra.
aug. 31
15:00
Átlátható MNB, élőerős őrzés-védelem is (Adózóna)
Az uniós gyakorlatnak megfelelő és átlátható a Magyar Nemzeti Bank védelme – olvasható a jegybank honlapján.
aug. 31
15:03
Oscar-díj - Till Attila filmjét jelölik (Alternatív Energia)
A Tiszta szívvel című film nemzetközi premierje nagy siker volt a júliusi Karlovy Vary-i filmfesztiválon.
aug. 31
15:05
LMP: zsákutca a kormány foglalkoztatáspolitikája (Alternatív Energia)
"Azt várjuk a kormánytól, hogy mielőbb vegyék napirendre az LMP ötpontos akciótervét."
aug. 31
15:06
A gyakori vizelési inger kiváltó okai és kezelése (WebBeteg)
Sokaknál előforduló, gyakran visszatérő jelenségről van szó, amelynek hátterében nem csupán testi okok állhatnak, hanem lelki tényezők is kiválthatják. A legtöbben ilyen panaszok esetén egyszerű felfázásra (hólyaghurut) gondolnak, azonban egyéb alapbetegségek, szervi elváltozások is okozhatják a tüneteket.
aug. 31
15:07
Vérlázító biztonsági kiadások az MNB-nél (Alternatív Energia)
Még az elitnek beillő TEK is megirigyelhetné a "mesébe illő" munkakörülményeket.
aug. 31
15:09
Hajdú Péter az ATV-re igazol (ATV)
Az ATV-re igazol a hazai televíziózás egyik nagyágyúja, Hajdú Péter. A tévés 6 év után tér vissza a csatornához, Esti Frizbi Hajdú Péterrel című műsora októbertől vasárnaponként látható a képernyőn.
aug. 31
15:11
Oroszország felszólította Törökországot (ATV)
Moszkva figyelemmel kíséri a török hadsereg akcióit Szíria északi részén, és arra szólítja fel a török felet, hogy egyeztesse hadműveleteit a szíriai hatóságokkal - közölte szerdán Moszkvában Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.
aug. 31
15:12
A vártnál gyengébb ütemben emelkedtek a fogyasztói árak augusztusban az euróövezetben (ProfitLine)
A vártnál gyengébb ütemben emelkedtek a fogyasztói árak az euróövezetben augusztusban az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) gyorsbecslése szerint.
aug. 31
15:12
Újabb fizikai tesztet végeztek a Feröer ellen készülő játékosoknál (Sport365)
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint rendkívül fontos, hogy a magyar klubok egységes fizikai felkészítést nyújtsanak a játékosoknak. A nemzeti csapat jövő kedden a Feröer-szigetek vendégeként kezdi meg a 2018-as világbajnokság selejtezősorozatát.
aug. 31
15:13
A Tiszta szívvel című filmet nevezi Magyarország az Oscar-díjra (ATV)
Magyarország a Tiszta szívvel című akcióvígjátékot nevezi a legjobb idegen nyelvű film kategóriában az Oscar-díjra - ismertette a Filmszakmai Döntőbizottság szerdai döntését a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel.
aug. 31
15:15
Új vezető az Adamskynál (Kreatív Online)
Üzletfejlesztési igazgatóval bővült az ügynökség.
aug. 31
15:15
Dajkaként le kell dolgoznom az ebédidőmet, holott addig is a gyerekekre vigyázok (HR Portál)
Dajkaként dolgozom óvodában, 8 órás munkaidőben. Azt mondták, hogy le kell dolgoznom az ebédidőmet, így 8 óra 30 percet kell dolgozni. Ha jár az ebédidő, akkor hazamehetek arra a fél órára?Nem nagyon értem, hiszen az óvónéni és a dajka is dolgozik még ebédidőben is, hiszen nem hagyják magukra a gyerekeket!
aug. 31
15:15
Aberdeen: kis korrekció jöhet szeptemberben (Portfolio)
Aberdeen Alapkezelő: "Szépen emelkedtek a részvénypiacok és a nyersanyagpiacok is gyorsan visszatértek június végi szintjükre a júliusi esés után. A nyár a Brexit után viszonylag eseménytelenül telt...
aug. 31
15:15
Hiába a jogszabály, megint át akarják verni az időseket (Pénzcentrum)
Ha ilyennel találkozol, azonnal jelentsd....
aug. 31
15:15
Ennek az autista fiúnak ez lehetett a legboldogabb napja az iskolában (444.hu)
Mindig egyedül ebédel, mert nem szeretik az osztálytársai. De az iskolába látogatott egy sztár.
aug. 31
15:17
Mennyi szabadság jár nekem? (HR Portál)
2009 decembertől táppénzre mentem, a munkaviszonyom továbbra is fennáll. A gyermekeim születési dátumai a következők 2010, 2012 és 2014. Szeretnék újra munkába állni és a munkáltatóm még nem tudta megmondani mennyi szabadság jár.
aug. 31
15:17
Till Attila filmjét küldi az Oscarra Magyarország (444.hu)
A Saul fia után a Tiszta szívvel megy Hollywoodba.
aug. 31
15:18
May: "a Brexit Brexitet jelent" (Alternatív Energia)
A brit miniszterelnök nem tett utalást arra, hogy London mikor aktiválja a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét.
aug. 31
15:27
Belgium korábbi miniszterelnöke üzent a magyaroknak (ATV)
Guy Verhofstadt egykori belga miniszterelnök arra buzdítja a magyarokat, hogy szavazzanak igennel az október 2-i kvótaszavazáson, és támogatja a Magyar Liberális Pártot abban, hogy meggyőzzék erről polgártársaikat - írja a Nol.hu.
aug. 31
15:27
Átigazolás: Ismét egy műpénisz lesz a nap főszereplője? (Agroinform)
Naná, hogy újabb brutális hülyeségre fogadhatunk egy angol bukmékernél! Támadnak a műbrokik?
aug. 31
15:30
Erre vártak Yellenék, megjött a pakk Amerikából (Privátbankár)
A várakozások felett teljesített a foglalkoztatás, rengeteg új munkahely született augusztusban.
aug. 31
15:33
Lebuktak! Velencében romantikázott Palvin Barbi és Hamilton - fotók (Blikk)
Ismét lencsevégre kapták a magyar modellt és a brit versenyzőt! Ezúttal Velencében találkoztak egymással, ahol látszólag nagyon élvezték az együtt töltött időt.
aug. 31
15:33
May: nem lesz új EU-népszavazás (Gondola)
Kizárta az EU-tagságról szóló újabb népszavazás lehetőségét Theresa May brit miniszterelnök
aug. 31
15:33
CIB: a jegybankok határozzák meg a második félévben, merre megy a piac (Portfolio)
CIB Alapkezelő "Az elmúlt hónapban a nyári időszakra jellemző, alapvetően alacsony volatilitást és oldalazást láthattunk a világ tőkepiacain, a főbb részvénypiacokon illetve a főbb kötvénypiacon...
aug. 31
15:35
Szülők, figyelem! Ezekre tanítsák meg gyereküket, ha már egyedül jár iskolába (Blikk)
Budapest - A tanévkezdés baleseti kockázatot is jelent, a szülőknek érdemes felkészíteniükgyerekeiket a biztonságos közlekedésre - közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr-igazgatója szerdán az MTI-vel.
aug. 31
15:35
Elnöki levél Nizza után (Gondola)
A francia köztársasági elnök, Francois Hollande kabinetirodája levélben köszönte meg a Franciaországi Magyarok Szövetségének együttérző sorait.
aug. 31
15:35
Diófa: a fejlett piacok hozhatnak szépen ősszel (Portfolio)
Diófa Alapkezelő: "A Brexit-sokkot egyelőre nem követte újabb piaci katasztrófaesemény, az olaj 50 dollár körüli hordónkénti árfolyammal stabilizálódni látszik és hamarosan vége a nyárnak, vagyis...
aug. 31
15:36
Megszűnnek a munkaügyi bíróságok? (Alternatív Energia)
Ezt az OBH elnöke sem támogatja, többek között azért, mert a tervezet sérti a jogállamiság elvét.
aug. 31
15:37
Bahreinben hirtelen megváltoztatták az Orbán Ráhelről szóló cikket (Blikk)
Miután tegnap közkinccsé lett a fotó, amelyen Orbán Ráhel, a férje és a bahreini olajhatóság vezetői láthatók az arab országban, mára meg is változtatták a cikk szövegét.
aug. 31
15:37
Erste: vonzó befektetés lehet most az európai részvénypiac (Portfolio)
Erste Alapkezelő: "A számos kockázati tényező ellenére augusztusban is kitartott a jó hangulat a piacokon. Az árfolyamok további emelkedése főként azon múlik, hogy a kétségkívül jelen lévő pozitív...

Keresés