45 államfő, 78 ezer néző, 6 ezer táncos, 206 ország sportolói lesznek ott a megnyitón. Állítólag tizedéből kihozzák a parádét, mint amennyi Londonban volt.
Ahogy július 14-én már előre jelezte, történetének legmagasabb nettó eredményéről adott számot ma reggel az Erste Group. Néhány fontosabb részlet:a nem teljesítő hitelek volumene soha nem látott,...
Míg 2008-ban Pekingben csaknem nyolcvan, 2012-ben Londonban mintegy hetven, addig idén körülbelül negyvenöt állam- és kormányfő vesz részt a Rio de Janeiró-i nyári olimpiai játékok pénteki ünnepélyes megnyitóján. Az utolsó pillanatban fogműtétre hivatkozva lemondta riói látogatását Joachim Gauck német államfő.
Most tervezi elindítani a vállalkozását, vagy már régóta a saját cégét igazgatja? Bármelyik is legyen igaz Önre, a siker egyik kulcsa, hogy mindig naprakész legyen. Ebben segíthet Önnek a Samsung legújabb Galaxy Note7 okostelefonja, amely jegyzettömb, szórakoztató központ és stílusos kiegészítő egyben. Vagyis mindaz, amire csak szüksége lehet!
Az Infineon Technologies Cegléd Kft. Magyarországnál a fizikai dolgozók induló bérszintje 38 százalékkal magasabb, mint tavaly. Októbertől pedig a szellemi dolgozók bérét emelik meg. A cég toborzásba kezdett, vannak üres pozícióik - derül ki a közleményükből.
Agresszíven és minden fronton folytatni fogja az Egyesült Államok az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet elleni harcot - jelentette ki helyi idő szerint csütörtökön a Pentagonban tartott, nyári szabadsága előtti utolsó sajtótájékoztatóján Barack Obama amerikai elnök.
A fontosabb eredménysorokon jobb lett a Magyar Telekom gyorsjelentés az elemzői várakozások átlagánál. Az árbevétel 7 százalékkal esett vissza az első félévben, azonban az energia kiskereskedelem...
A korábbinál sokkal több rendőr lesz az utcákon augusztus 20-án, "minden a biztonságról szól" majd - mondta az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára
A hirtelen szívhalál megrázó esemény, főként akkor, ha fiatal, látszólag egészséges sportoló esik áldozatául. Az idei budapesti IRONMAN versenyen, Radoslav Okrucky szlovák triatlonista kétszáz méterrel a cél előtt összeesett és meghalt. A 41 éves szlovák versenyző halálának oka, az eddigi értesülések szerint, hirtelen szívhalál.
A vezető európai határidős indexek mérséklet erősödést vetítenek előre, azonban a hazai piacon az lesz a fontos, hogy a a befektetők hogyan reagálnak a Mol és a Telekom második negyedéves...
Hiába drágul a kötelező biztosítás évről évre, így is veszteséges az ágazat – ez a megállapítás is szerepel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss jelentésében
Továbbra sem nagyon tud elmozdulni a 311 körüli szintről a forint az euróval szemben, pénteken kicsivel ez alatt kezdi a kereskedést a magyar deviza. Ma elsősorban az amerikai munkaerőpiaci adatokra...
A várt emelkedéssel szemben visszaestek az ipari megrendelések Németországban júniusban. Az előző hónaphoz képest 0,4%-kal estek vissza az ipari megrendelések, miközben az elemzői konszenzus 0...
Még a héten jelentkezhetnek pótfelvételire azok a diákok, akik a rendes eljárásban nem kerültek be felsőoktatási intézménybe vagy az idén nem nyújtottak be kérelmet
Hivatalosan az észak-koreai rakétatevékenységet figyelné meg az új amerikai rakétavédelmi rendszer, de Kína szerint inkább egy szövetség kovácsolódik össze ellene. Ha ez igaz, Kína nem lát más utat, csak a Putyinnak történő összefogást.
Britney Spears ismét a csúcson! A harmincnégy esztendős énekesnő kivett néhány nap szabadságot és elrepült Hawaiira, hogy kipihenje az év eddigi fáradalmait.
Élelmiszer boltban dolgozom eladóként, szerződés szerint teljes munkaidőben, 2 műszakban, 2 havi munkaidőkerettel. Az üzlet nyitvatartási rendje: h-p: 6:00-20:00, szo: 6:00 - 14:00, és vasárnap 7:00 - 11:00 között van. A munkaidőm hétköznap: 6:00-14:00-ig, illetve 12:00-20:00-ig tart, illetve szombaton esetenként: 6:00 - 14:00-ig, és / vagy vasárnap: 7:00-11:00-ig tart. Mivel munkaidő keret van…
Az Allianz második negyedéves profitja közel felére esett vissza, ezzel az elemzői várakozásokat is jóval alulmúlta teljesítményével a biztosító. Elsősorban a természeti katasztrófák miatti...
A Kreml-hez közel álló források szerint a fejlesztő kapcsolatba hozható a CIA 1999-ben alapított tőketársaságával, az In-Q-Tel nevezetű céggel. A közel-keleti rezsimek vallási, kulturális és nemzetbiztonsági okokat sorolnak föl, amikor konkrét lépéseket vezetnek be a játék ellen. Indonéziában nemzetbiztonsági figyelmeztetést adtak ki a játékkal kapcsolatban.
Ahogy július 14-én már előre jelezte, történetének legmagasabb nettó eredményéről adott számot ma reggel az Erste Group. Néhány fontosabb részlet:a nem teljesítő hitelek volumene soha nem látott,...
Az életpályamodell bevezetését követően pénteken kapják kézhez először a megemelt fizetésüket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dolgozói - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára az MTI-nek
Magyar idő szerint szombat hajnalban hivatalosan is megkezdődnek a XXXI. nyári olimpiai játékok, melyeknek ezúttal Rio de Janeiro, Brazília legnépesebb városa ad otthont.
A KDNP alelnöke szerint a bankok nem segítik az adósokat, kevés információt adnak a csődvédelemről érdeklődő ügyfeleknek, ez pedig gátolja annak terjedését