Budapest — Napra pontosan 150 éve nyitotta meg kapuit a Fővárosi Állat- és Növénykert. Másfél évszázaddal ezelőtt, 1886-ban még Pesti Állatkert néven fogadták az első látogatókat a világ 26. újkori állatparkjában. Az első évtizedekben leginkább a Kárpát-medence élővilágának látványosságaira csodálkozhattak rá a vendégek, szép lassan aztán egyre egzotikusabb állatokat is érkeztek.
A Direkt36 több politikusról is kiderítette, hogy szabálytalan vagyonbevallást adtak le. Köztük volt Tasó László államtitkár, aki helyreigazítást ugyan nem kért a cikk miatt, de zaklatás miatt feljelentést tett. A rendőrség már nyomoz is.
Kaposvár - Halálra gázolt egy embert a Gyékényes és Dombóvár között közlekedő vonat Kaposváron, a Vak Bottyán utcánál kedd hajnalban - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
A betelepítési kvóta elleni népszavazás az első alkalom arra, hogy egy ország véleményt nyilvánítson - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Ma Reggelben.
Bugár Csaba a Magyar Nemzet keddi számában úgy nyilatkozott: várhatóan OKJ-s képzésekre is fel lehet majd venni a diákhitelt, valamint az élethosszig tanulás jegyében akár a 40. életév felett is...
Az amerikai nő azt hitte, a lehető legszebb nevet választotta kislányának. Hát, nem döntött jól. Carri Kessler ugyanis mindössze három hónappal a kislánya születése után már be is adta a névváltoztató kérelmet. A nő nagyon csalódott, mivel férjével már a baba születése előtt eldöntötték, hogy fogják majd hívni gyermeküket.
Rio de Janeiro – Sztárszurkolója van Harcsa Zoltánnak (23)! Az olimpiai ökölvívótorna 75 kilós mezőnyében induló magyar versenyzőnek szorít a népszerű rapper-műsorvezető.
Az új brit kormány legutóbb bejelentette, hogy felülvizsgálják a Hinkley Point C atomerőmű bővítési projektet, amire az egyik nagy finanszírozó, Kína is reagált: az ország londoni nagykövete elmondta...
Hosszú Katinka a 400 méter vegyesen aratott diadala után a 100 méter hát hétfői fináléjában is aranyérmet nyert. Ezzel Magyarország már a hatodik az éremtáblázaton. Katinka ma 200 méter vegyesen is rajthoz áll, míg Cseh László és Kenderesi Tamás 200 méter pillangón jutott kiemelkedő eredménnyel a döntőbe. A magyar úszókon túl izgulhatunk evező, lövész, vitorlázó, vívó és vízilabdázó…
Miközben a forint kéthavi csúcsával küzd az euróval szemben, addig más devizapárokban is látványos mozgásokat láthatunk. A lengyel zloty hatalmas menetelésen van túl, az angol font pedig zuhan tovább...
Ismét erőteljes növekedést mutat a hitelfelvétel Magyarországon, az első félévben folyósított lakáshitelek mennyisége több mint 50 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest. Megint egyre bátrabb a lakosság, és egyre lazábbak a bankok? Kell-e félnünk újabb buboréktól?
Fotó: police.hu Tegnap 11:07-kor hívták a rendőröket, hogy az egyik ceredi családi ház pincéjét feltörték. Rövid időn belül beazonosították az elkövetőt, a 48 éves helyi K. Tamást, aki az előző délután a pinceajtót egy baltával megrongálta, majd bement, és több liter bort vitt el. (police.hu)
Előreláthatólag további húsz évig még fenntartható a nyugdíjrendszer - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tanulmányában, amelyet keddi számában közölt a Magyar Idők
Egy szíriai fagyi feliratú furgonba zsúfolva érkezett 71 migráns, a hatóságok bekerítették őket, mire a menekültek tüntetni kezdtek, eurót, Németországot és nőket követelve. A csapatot végül vagonokra pakolták, hogy elküldjék őket "Merkel nagymamájukhoz."
Nem a szolidaritás a legfontosabb, hanem a biztonság - reagált Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna keddi adásában Jean-Claude Juncker előző napi lapinterjújára
A hétfői ítéletben a Los Angeles-i bíró azzal az indokkal utasította el a követelést, hogy az együttes ellen benyújtott kereset nem volt komolytalan, ahogyan azt a rockbanda állította.