Több mint 26 ezer gyanúsítottat vettek őrizetbe eddig a török hatóságok a július 15-ei puccskísérlet miatt - mondta Bekir Bozdag igazságügyi miniszter kedden Ankarában az Anadolu állami hírügynökségnek adott interjújában.
Olyan munkahely is van, ahol kivetítőt állítottak fel, hogy mindenki együtt szurkolhasson. A futball EB alatt lázban égett az ország: így aztán nem csoda, hogy az emberek nem csak a meccsekről beszéltek munkaidőben, hanem ha úgy adódott meg is szerették volna nézni azokat ? akár megengedte a munkaadó, akár nem. Volt, ahol közösen szurkoltak a kollégák a magyar csapatnak. Arra voltunk kíváncsiak,…
A nők elsősorban nem a férfiak magasabb fizetését, hanem az előléptetéseknél a nemi diszkriminációt sérelmezik. A túlnyomó többség érzi úgy, hogy korlátozottabbak a karrierlehetőségei, mint férfi kollégáinak, derül ki egy felmérésből, amiről az Origo számolt be.
A brit és a nemzetközi sajtó központjai is volt a londoni Fleet Street, ahonnan azonban az utolsó két újságíró is kiköltözött a múlt héten, írja a Figyelő.
Budapest – Évről évre egyre többször előkerül a kérdés: legyen felhőkarcoló Budapesten vagy sem? Egy építészstúdió most egészen látványosan álmodta meg a tervet, miszerint a sokemeletes a Deák téren lenne a jövőben.
Egy macedón állampolgárságú férfi által vezetett tehergépkocsi ellenőrzése során két szíriai állampolgárt találtak a határrendészek Röszkén - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t
Egy évtized alatt nőtte ki magát bombaüzletté a digitális piac. További erőteljes növekedés várható, egyes területeken akár megkétszereződik a bevétel.
Ha a NAV úgy látja, hogy egy országgyűlési képviselő érintett egy ügyben, akkor átadja az ügyet a Központi Nyomozó Főügyészségnek, nekik kell mérlegelniük, hogy meggyanúsítják-e az érintett politikust vagy sem – ezt Futó Barnabás, Mengyi Roland ügyvédje mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A Nagaszakira mért atomcsapás 71. évfordulójára emlékeztek kedden Japánban: több ezren gyűltek össze helyi idő szerint 11 óra 2 perckor, hogy egy perces néma csenddel emlékezzenek arra a pillanatra, amikor 1945. augusztus 9-én egy amerikai bombázó fedélzetéről ledobták a városra a 74 ezer halálos áldozatot követelő atombombát.
A forint erősödne, de útjában egy nagy ellenállás, miközben a lengyel zloty vágtázik. A font tovább ereszkedik, a török líra viszont kezdi kiheverni a puccs utáni sokkot. A legtöbb tőzsde ma nem talál irányt, de Amerika folyamatosan a csúcsokon jár, így töretlen a 7 éves bikapiac. Ismét szép napok virradnak az iPhone gyártójára.
Shane Tusup, Hosszú Katinka edzője és férje második aranyérmük után nyilatkozott. Elmondta, miért viselkedik így a medence partján és azt is, hogy teljes mértékben magyarnak érzi magát.
Kedd hajnalban a verőcei vasútállomáson várakozó egyik tehervagon tetejére felmászott két fiatalember, és az egyiküket halálos áramütés érte. A vagon fölött futó magasfeszültségű vezeték közelébe került fiatal holttestét a váci tűzoltók csak azután tudták lehozni, miután a MÁV szakemberei feszültségmentesítették a vezetéket. A férfi társának nem lett komolyabb baja. Egyelőre nem tudni, hogy miért…
Minősített embercsempészés miatt vádat emeltek egy román és egy algériai férfi ellen Baján - tájékoztatta a Bács-Kiskun megyei főügyész kedden az MTI-t.
Felmászott a verőcei vasútállomáson várakozó egyik tehervagon tetejére két fiatalember kedd hajnalban, egyiküket halálos áramütés érte - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
Már ilyen régen történt: tíz éve, augusztus 8-án csaptak fel a lángok a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem pincéjében, ahol három fővárosi tűzoltó vesztette életét.
Gyes mellett (kislányom 1,5 éves) 6 órás munkát vállaltam. Eddig 3 hónap telt el a féléves próbaidőmből, de nem szeretném folytatni. A kérdésem az, hogy amennyiben felmondok jogosult leszek-e továbbra is a gyermeknevelési segélyre?
Egy multinacionális cég alkalmazásában állok több mint 15 éve. Második gyermekem idén májusban töltötte be 3 életévét. Idén márciusban jeleztem cégem felé, hogy vissza szeretnék menni a felgyülemlett szabadságok letelte után. Rákérdeztem a munkaidőre, munkakörre és a bérezésre. A bérezésre és a munkaidőre kaptam választ, a munkakörre vonatkozó kérdésemet figyelem nélkül hagyták. Visszakérdeztem,…
Az új Mercedes-Benz E-osztály a világ egyik, ha nem a legmodernebb autója lett az új generáció megérkezésével, ezt pedig már tesztünkön is bizonyította. A csillagosok újdonsága már most is magán viseli az AMG védjegyét, ám ez egyelőre „csupán” az E 43 képében valósul meg, így a legkeményebb sportváltozatokra még várnunk kell. Úgy tűnik azonban, hogy már nem sokáig, ugyanis nemrég alig álcázva…
Cáfolta a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), hogy európai uniós támogatással a polgárok tömeges és általános megfigyelését célzó informatikai rendszert építene ki - jelentette kedden a Mediafax hírügynökség
A Nagaszakira mért atomcsapás 71. évfordulójára emlékeztek kedden Japánban: több ezren gyűltek össze helyi idő szerint 11 óra 2 perckor, hogy egy perces néma csenddel emlékezzenek arra a pillanatra, amikor 1945
A magyar gyökerű LogMeIn informatikai vállalat a várakozásoknál is jobb, 83,3 millió dollár (23,3 milliárd forint) árbevételt ért el a július végéig tartó második negyedévben, ami 28 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - közölte a távelérési, -felügyeleti és távtámogatási megoldásokkal foglalkozó IT nagyvállalat az MTI-vel.
Az amerikai Lending Club online (P2P) hitelező cég az egy évvel korábbi azonos időszakinál 20-szor nagyobb veszteségről jelentett, és azt is közölte, hogy új pénzügyi vezetőt keresnek - írja a...
Nem igaz, amit a BKK állít, az elektronikus jegyrendszer óriási adóssága Budapestnek, 30 éve kimaradt a fejlődésből, ezt akartuk leváltani, 3 évig készítettük elő, hogy a lehető legjobb e-rendszert alakítsuk ki – ezt Vitézy Dávid mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.