Több emberrel a fedélzetén leszakadt egy mentőcsónak a világ jelenlegi legnagyobb tengerjárójának számító Harmony of the Seas fedélzetén, Franciaország déli részén, egy ember meghalt, négyen pedig megsérültek - tudatták nevük mellőzését kérő források kedden.
A mai napon közzétették az elektromos Chevrolet Bolt hivatalos amerikai hatótávját, amely 383 kilométert tesz ki. Ő annyira nem, viszont a típus testvérmodellje, a Párizsi Autószalonon bemutatkozó Opel Ampera-e nagyon is érint minket, amely az európai normák szerint alaposan felpörgetheti az eseményeket az elektromos autók szegmensében.
A Jaguar Land Rover igyekszik a felzárkózásban, amit ezúttal ismét bizonyítanak a britek: a gyártó új, kétliteres benzinmotort mutat be, ráadásul vadonatúj nyolcgangos automataváltó is segíti őket a továbbiakban. A moduláris Ingenium motorcsalád tehát tovább gyarapszik, vonzóbbá téve ezzel a márkacsoport palettáját.
A hazai gépjárművek mintegy 60 százalékát érinti az illegális kenőanyag-kereskedelem, ami nemcsak biztonsági, de súlyos gazdasági kockázatokat is jelent a tulajdonosok számára. Az évente milliárdos károkat okozó probléma kezelésére a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) egy zárt értékesítési rendszer kialakítását sürgeti, ami megakadályozza az ellenőrizetlen forrásból származó kenőanyagok és…
Egy hétfőn megjelent tanulmány szerint, ha aggódunk a földrengések miatt, azt legjobb, ha újholdkor és teliholdkor tesszük, ugyanis ekkor alakulhatnak ki a legvalószínűbben.
Egyesek szerint űrhajó, mások szerint a jövő. A BMW i8 viszont már 2014 óta közöttünk van, az elmúlt két esztendőben pedig közel 8000 példány talált gazdára belőle. A különleges hibrid menedzser-szuperautó így már egyesek szerint túl hétköznapi lehet a 40+ milliós árához – ennek megoldására érkezik a vörös után a szürke fényezésű limitált kiadás.
Több emberrel a fedélzetén leszakadt egy mentőcsónak a világ jelenlegi legnagyobb tengerjárójának számító Harmony of the Seas fedélzetén, Franciaország déli részén, egy ember meghalt, négyen pedig megsérültek.
Sokszor előfordul, hogy egy-egy bevásárlás során olyan dolgokat is megveszünk, amikre nem is igazán van szükségünk? Csernok Miklós, a kiszamolo.hu pénzügyi szakértője olyan egyszerű szabályokat árul el, amelyek segítségével nem vásárolunk majd feleslegesen, és több pénz marad a zsebünkben.
Élesen bírálta az Európai Unió és Törökország között márciusban életbe lépett menekültügyi megállapodást a "Bölcsek" elnevezésű, nagy tekintélyű politikusokból álló csoport kedden közzétett jelentésében.
Az idei évre rögzítetthez képest 7%-kal 133,8 milliárd euróra vágták le a 2017-es uniós költségvetésben a kifizetési főösszeget - erről döntött tegnap az Európai Unió Tanácsa. A jelentős változtatás...
A visegrádi négyeknek (Magyarország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország) az illegális bevándorlás témájában kialakított közös álláspontját támadta vezetőiknek a közelmúltban tett megnyilatkozásai alapján keddi kommentárjában a Sme című liberális pozsonyi napilap.
Egyesek szerint űrhajó, mások szerint a jövő. A BMW i8 viszont már 2014 óta közöttünk van, az elmúlt két esztendőben pedig közel 8000 példány talált gazdára belőle. A különleges hibrid menedzser-szuperautó így már egyesek szerint túl hétköznapi lehet a 40+ milliós árához – ennek megoldására érkezik a vörös után a szürke fényezésű limitált kiadás.
Jó, néhány ruhadarab egész jónak tűnik, de még mindig rendkívül idegesítő, hogy a nagy divatházak szezonról szezonra előjönnek a legrondább és leginkább viselésre alkalmatlan darabokkal. Itt a Thom Browne divatház Jeremy Scott divatház 2017-es, tavasz kollekciójának darabja, nekünk fele-fele arányban tűnnek hordhatónak. Ön mit gondol?
Nyolcmilliárdról 12 milliárd forintra emelkednek a megváltozott munkaképességű emberek támogatására fordítható források, 2018 végéig csaknem 12 ezer embert kívánnak bevonni a támogatottak körébe - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára keddi tatabányai sajtótájékoztatóján.
Tápiószele - Vak házaspárt támadtak meg a darazsak a Pest megyei településen. A család minden tagját, még kislányukat, az egy éves Dórit is megcsipkedték a különösen veszélyes német darazsak.
A gép farokrészében, a csomagtér túlméretezett poggyászoknak kialakított rekeszében elrejtett robbanószerkezet okozta az egyiptomi Sínai-félszigeten tavaly októberben lezuhant orosz utasszállító pusztulását - közölte kedden a Kommerszant című orosz napilap egy, a vizsgálatra rálátással rendelkező személyre hivatkozva.
Öt elemmel bővült a szellemi kulturális örökség magyar nemzeti jegyzéke, a Rajkó-módszer örökségelem pedig bekerült a szellemi kulturális örökség jó megőrzési gyakorlatok regiszterébe.
Ha Orbán álma megvalósul, és Közép-Európa lesz az EU növekedési motorja, előnyünkre válhat, hogy a régióban befektető alapok jelentős része alulteljesítő volt az elmúlt években, ami most jó...
Élesen bírálta az Európai Unió és Törökország között márciusban életbe lépett menekültügyi megállapodást a "Bölcsek" elnevezésű, nagy tekintélyű politikusokból álló csoport kedden közzétett jelentésében.
Ha a pénzügyi teherbíró-képességünket meghaladó hitelt veszünk fel, akkor fennáll a veszélye, hogy az adósságot nem tudjuk visszafizetni. A Tudatos Vásárló szakemberei elárulják, hogy mit is jelent ez pontosan.
Milos Zeman cseh államfő szerint Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter felvetése, miszerint Magyarországot ideiglenesen vagy véglegesen ki kellene zárni az EU-ból, rendkívüli módon árt az Európai Uniónak és az európai integrációs projektnek
A robbanószerkezetet a farokrészben, valamivel az utolsó ülések mögött, mintegy két méterrel az utastér padlószintje alatt, a csomagok közé rejtették el.
A gép farokrészében, a csomagtér túlméretezett poggyászoknak kialakított rekeszében elrejtett robbanószerkezet okozta az egyiptomi Sínai-félszigeten tavaly októberben lezuhant orosz utasszállító pusztulását - közölte kedden a Kommerszant című orosz napilap egy, a vizsgálatra rálátással rendelkező személyre hivatkozva
Ahogyan Andrássy Gyula korában, úgy ma is igaz, hogy nemzetét oltalmazó és szolgáló állam nélkül nem lehet tartós nemzeti emelkedés - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke Andrássy Gyula Kossuth téri szobrának avatásán, kedden.