A szíriai helyzettel kapcsolatos, Oroszországot érintő bírálatokkal Washington tulajdonképpen a terroristákat támogatja - jelentette ki csütörtökön Moszkvában Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.
A Salgótarjáni utca és a Kerepesi út között hatósági intézkedés miatt zárták le a körutat mindkét irányban. A Hős utcai villamosmegállóban találtak egy gyanús csomagot, amelyet a tűzszerészek átvizsgáltak – közölte a rendőrség. Az 1-es villamos a Puskás Ferenc Stadion M és a Népliget M között nem járt, de aztán az útszakaszt már meg is nyitották, viszont mindkét irányban és a Hungária körgyűrűre…
Általánossá vált a munkaerőhiány mind iparági szinten, mind területileg, míg régebben csak egyes ágazatokat, vagy a nyugati határszélt sújtotta. A szakember szerint akár a közigazgatásban dolgozók átképzésével pótolható lenne a munkaerőhiány.
Budapest — Pert nyert Strasbourgban a magyar állam ellen Temesvári Andrea (50). Az egykori kiváló, párosban Roland Garros-győztes teniszcsillag számára egy hosszúra nyúlt jogvita után ítélt meg a francia emberi jogi bíróság 13 ezer eurós (3,9 millió forint) kártérítést.
Kedves kisfilmet készített a Vigyél Haza alapítvány arról az árva kutyáról, aki örökbefogadása után új gazdájával bejárja Budapest olyan részeit is, ami egy kutyát is érdekelhet.
Oxford - Egy belvárosi utcán épp hazafele tartott egy fiatal lány Oxfordban, amikor is két fehér férfi kipattant egy autóból, és kényszerítették, hogy szálljon be és menjen velük. Brutálisan megerőszakolták, majd egyszerűen kilökték az autóból.
A külgazdasági és külügyminiszter marokra fogott egy szakállas puskát az Egri Vitézlő Oskola hagyományőrző egyesület alelnöke, Vilmek Attila társaságában az egri várban. Nyitrai Zsolt is a helyszínen volt, korábban ő is durrogtatott. (Fotó: Komka Péter / MTI)
Babos Tímea oldalán Jaroszlava Svedovával 12 perc alatt bejutott a 2,6 millió dollár (709,8 millió forint) összdíjazású vuhani keménypályás női tenisztorna páros versenyének negyeddöntőjébe.
Terézváros képviselő-testülete elfogadta Hassay Zsófia fideszes polgármester javaslatát, és úgy döntött: fejenként 1 millió forintos támogatást nyújt a BRFK szeptember 24-én a Teréz körúton történt robbantásban szolgálatteljesítés közben megsérült két járőrének.
Körülbelül 5–10%-ot – de akár a 25–30% sem irreális, ha olyanok a körülmények – tudunk lealkudni egy meghirdetett lakás árából, ha ügyesek vagyunk. Eláruljuk, hogyan is csináljuk.
Megnyitotta kapuit a Párizsi Autószalon, vele együtt pedig közelebbről is szemügyre vehetjük a Lexus UX-et. A tanulmánnyal a Toyota C-HR prémium testvérét alkotja meg a japán gyártó, amely jövőbe mutató, futurisztikus megoldásokkal teletömve vonza magához a tekintetet.
Belerohant egy elővárosi vasút szerelvénye a New Jersey szövetségi államban lévő Hoboken vasútállomásába a csütörtök reggeli csúcsforgalomban, komoly károkat okozva az épület szerkezetében, értesülések szerint több mint 100-an megsérültek. Halálos áldozatai is vannak a vonatbalesetnek.
Aleppo — Eddig is véres háború dúlt, de az utóbbi hetekben valóságos pokollá változott a valaha hárommillió lakosú, történelmi örökségekkel teli tűzdelt észak-szíriai nagyváros lakóinak élete.
Cangsha, Kína - A város egyik turisták által kedvelt zónájában alakítottak ki nyilvános toalettet, de nem akármilyet! Ugyanis a női és a férfi részen is üveggel választtották el a fülkéket. Páran már használatba is vették, de a legtöbben csak a kíváncsiság miatt tekintik meg.
Aleppo — Eddig is véres háború dúlt, de az utóbbi hetekben valóságos pokollá változott a valaha hárommillió lakosú, történelmi örökségekkel teli tűzdelt észak-szíriai nagyváros lakóinak élete.
Budapest – Iszonyú tapasztalatot szerzett egy 15 éves kisfiú Budapesten: a fiatalember hajvágást kért a 64 éves fodrászától, ám az idős férfi lehúzta a redőnyt, bezárta az ajtót és molesztálni kezdte fiatal vendégét.
Szárnyalnak a mai kereskedésben az európai tőzsdék. A befektetők pozitívan értékelték a tegnapi OPEC találkozó kimenetelét, erre ugranak a piacok.Bezárt a BÉT 2016.09.29 17:11A szerdai OPEC találkozó...
Ismeretlen fegyveresek elrabolták Pakisztán egyik legnagyobb független és a kormánnyal szemben kritikus médiavállalatának igazgatóját - közölte csütörtökön a pakisztáni rendőrség.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával 2016. november 24-én harmadik alkalommal szervezi meg az Enterprise Hungary Nonprofit Kft. a Get in the Ring nemzetközi startup...
Már az európai részvénypiacokon sem volt egyértelmű a kép, a tengerentúli tőzsdék pedig a negatív tartományban kezdték a csütörtöki kereskedést. Az OPEC-ülés okozta kezdeti lendület kezd alábbhagyni...
Felavatták a magyar kormány támogatásával felépült szórványkollégium új épületét csütörtökön az erdélyi Magyarlapádon Az avatóünnepségen Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a szórványban élő magyarok támogatásának a szükségességéről beszélt
Budapest — Az Éjjel-nappal Budapest sztárjának, Lalinak végre sikerülhet valami olyat tennie, amiért mindenki büszke lehet rá, ugyanis az énekest jelölték az Év mulatós férfi előadója címre.
Valószínűleg nem lesz már ugyanolyan olcsó az olaj, mint az év elején a Raiffeisen Bank szakértője szerint, aki azt is elmondta, kérdéses, sikerül-e megállapodniuk az OPEC-országoknak a kitermelés csökkentéséről. Az ING Bank elemzője úgy vélte, csak jövő év második negyedében csökkenhet az üzemanyagok jövedéki adója Magyarországon a világpiaci olajárak várható emelkedése miatt.
Valószínűleg nem lesz már ugyanolyan olcsó az olaj, mint az év elején a Raiffeisen Bank szakértője szerint, aki azt is elmondta, kérdéses, sikerül-e megállapodniuk az OPEC-országoknak a kitermelés csökkentéséről. Az ING Bank elemzője úgy vélte, csak jövő év második negyedében csökkenhet az üzemanyagok jövedéki adója Magyarországon a világpiaci olajárak várható emelkedése miatt.
A válogatott kézilabdázó lányok élete nem csak a kemény edzések körül forog. Kirsner Erikának, Soós Viktóriának és Temes Bernadettnek a beteg gyerekekre is jut ideje, nem is akárhogy. Mesedoktorként kedveskednek a kicsiknek a Gottsegen Országos Kardiológiai Intézetben.
Budapest — Az Öveges-programban is kaszáltak az érintettek a digitális tananyagot tartalmazó szoftverekkel, ahol egyszer már kifizetett, ingyen letölthető szoftvereket sóztak az önkormányzatokra!
Mintegy 600 sebesültet szükséges evakuálni a szíriai lázadók kezén lévő ostromlott Kelet-Aleppóból, ahol az orvosi készletek kifogyóban vannak és a lakosság mindössze negyede számára van még élelem - mondta csütörtökön Ramzi Ezzeldín Ramzi, az ENSZ szíriai megbízottjának helyettese.
A forradalom ezúttal is elmarad a négykarikások háza táján: az új Audi Q5 is kívül-belül nagyon ismerős formákkal érkezett meg, de tulajdonságaiban és felszereltségeiben rengeteget fejlődött.
Malang, Indonézia - Színes városrészt hoztak létre turistalátványosságként Indonéziában, ahol a színes falak mellett a rájuk installált 3D képekben is gyönyörködhetnek az oda látogatók.