Sok nő panaszkodik, amiért nem éppen felhőtlen a szexuális élete – még ha a testi szerelem örömszerző jellegében nincs is semmi hiba. Éppen ellenkezőleg: gyakran a legkielégítőbb szeretkezés után érzik úgy, hogy hólyaghurut támadta meg őket.
Vitaminokra és ásványi anyagokra (mikronutriensekre) minden embernek egyaránt szüksége van, amelyeket kiegyensúlyozott, vegyes táplálkozással megfelelően tudunk pótolni. Legyen szó gyermekről, fiatalról, felnőttről vagy idősről, a vitaminigény mindenkinél adott, a különbség a szükséges mennyiségek között van. Egy férfi és egy nő szervezetének például eltérő mennyiségre van szüksége az egészséges…
Budapest - Bemutatták az egészségügyi válsághelyzetek esetén telepítendő életmentő szakorvosi ellátásra alkalmas egészségügyi komplexumot az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) telephelyén pénteken Budapesten.
A Google korábbi HR igazgatójának, Laszlo Bocknak elmondása szerint nincsen általános recept az előléptetéshez, de van a tarsolyában néhány jó tanács - írja a Pénzcentrum.
Több mint 50 milliárd forintos eredménye volt az első félévben az MNB-nek, ez 15,5 milliárddal haladta meg a tavalyi év hasonló időszakának profitját. A nyereség nagy részét továbbra is a...
Hosszú Katinka három arany-, illetve egy-egy ezüst- és bronzérmet szerzett a rövidpályás úszóvilágkupa negyedik, pekingi állomásának pénteki első napján.
Kifejezetten rosszak voltak mára az előjelek, az ázsiai tőzsdék is estek, az európai piacok a délelőtt folyamán 2 százalékos mínuszban is jártak, a nap második felére azonban nagy fordulat...
Bemutatták az egészségügyi válsághelyzetek esetén telepítendő életmentő szakorvosi ellátásra alkalmas egészségügyi komplexumot az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) telephelyén pénteken Budapesten.
Évek óta nem látott összegben vették igénybe a héten az európai bankok az Európai Központi Bank dollárlikvidást nyújtó eszközét - írja a Bloomberg. A jelenség az európai hitelintézetek körében...
Fetser János, az MSZP orosházi szervezetének elnöke, vizsgálatot követel az ügyben, hogy az orosházi kórházban közegészségügyi szükséghelyzetet rendeltek el.
Veszprém - Ötvenezer forintot csalt ki egy 75 éves asszonytól egy magát háziorvosnak kiadó, 31 éves nő. A Fejér-megyei álorvos közgyógyellátást igért pénzéért a gyanútlan hölgynek.
Hannover, Németország - Egy 19 éves férfi talált rá a csomagra és azt kinyitva borzalmas látvány tárult elé: egy élő újszülöttet zárt valaki a bőröndbe egy csecsemőcsontvázzal.
Végig kellett nézniük, hogy felakasztja a kutyáikat, az elpusztult állatokat a kicsiknek kellett eltemetniük. Ütötte, rúgta, szíjjal verte a gyerekeket, nagyobbik lányát majdnem megölte. Horrortötrénet a tárgyalóteremből, Magyarországról:
A holland külügyminisztérium pénteken bekérette a hágai orosz nagykövetet, miután Moszkva élesen bírálta a maláj utasszállító katasztrófájával foglalkozó nemzetközi vizsgálóbizottság e héten közzétett jelentését.
Újgenerációs mobilfizetési megoldást vezetett be a Gránit Bank, a fejlesztés, amellyel a hagyományos bankkártya mobiltelefonra telepíthető, egész Európában egyedülálló - mondta a nemzetgazdasági miniszter a fejlesztést bemutató sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
Élelmiszerek vásárlásához is egyre többen választják ezt a sok szempontból kényelmes beszerzési formát. Az új lehetőségek azonban újfajta kockázatokat is rejtenek. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) most összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat, hogy elkerüljük az internetes élelmiszer-vásárlás veszélyeit.
Heidenheim – Derült égből a betonkocka! Egy bevándorló család majdnem az életével fizetett múlt vasárnap este Németországban, amikor az A7-es autópályán egy felüljáró alatt haladtak át, és a hatalmas kődarab az autójukra zuhant.
A nemzetgazdasági miniszter versenyképességi tanács létrehozására tesz javaslatot a kormánynak, Varga Mihály egy más témában tartott sajtótájékoztatón pénteken kifejtette, hogy a testület a következő évek tudatosabb, átgondoltabb versenyképesség-javításának a megvalósulását teszi lehetővé.
Nem várt fordulat történt az amerikai elnökválasztás kapcsán megrendezett első elnökjelölti vita során: az egyik legnagyobb online felnőttfilm-megosztó portál nézettsége 16%-kal leesett!
Az idén 25 éves Pro Bibliotheca Antiqua Baksayana Alapítvány létrehozásával az alapítók üzenete a rendszerváltás idején újrainduló egyházi közoktatás számára az volt, hogy a könyv, a tudás és a művelődés a legfontosabb nemzeti értékünk - fogalmazott Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár az alapítvány jubileumi emlékülésén.
Két hónapja nem látott eséssel kezdte, majd javarészt ledolgozta hátrányát ma az ING Groep az amszterdami tőzsdén, miután egy holland lap azt írta, több ezer fő elbocsátását tervez a bankcsoport....
Azt hiszem, hogy az Ignis nevet senkinek sem kell bemutatnom hazánkban, hiszen a Suzuki előző generációs kis crossoveréből rengeteget látni az utakon. Nem csoda hát, hogy ismét a jól ismert típusjelhez nyúltak a japánok, amit ezúttal is egy emelt hasmagasságú modellre aggattak rá a gyáriak, ami egy igazán divatos kisautónak ígérkezik, és hamarosan hazánkban is elérhető lesz.
Csendes szeptemberen vannak túl a részvénypiacok, és a mostani volatilitás ellenére év végéig visszatérhet a nyugalom a magyarországi befektetési alapokat kezelő szakemberek szerint, hacsak Trump,...
Új-Zéland - Egy kisfiú igencsak szerencsés csillagzat alatt született, ugyanis a napokban nem kevesebb, mint egymillió dolláros nyeremény ütötte markát. De hogy történhetett ez?
Évszakváltáskor, különösen ősszel és tavasszal sokan tapasztalják a gyomorégés kellemetlenségeit. A ki-kiújuló reflux és a gyomorfekély is sok kellemetlenség és fájdalom forrása. Dr. Mármarosi István, az Oxygen Medical gasztroenterológusa a kezelési lehetőségekre hívta fel a figyelmet.
Kacér gyereklányként kezdte, rocknőstényként folytatta, jelenleg sorozatszínésznőként ülteti a nézőket a képernyő elé a negyvenhárom éves amerikai színésznő, zeneszerző, énekes és szövegíró.