Kigyulladt egy négyszintes hévízi társasház egyik lakása péntek este, az épületet többeknek is el kellett hagyniuk, egy nőt az erkélyéről mentettek ki a tűzoltók.
Jelentős hangulatjavulást váltott ki az amerikai részvénypiacokon a nyitást követően az a piaci értesülés, miszerint közel a megállapodás a Deutsche Bank és az amerikai Igazságügyi Minisztérium...
Budapest - Bemutatták a legújabb mobil szükségkórházakat, amelyek természeti katasztrófák, terrortámadások vagy más vészhelyzetek esetén rövid időn belül felállíthatók. Az egészségügyi komplexumot az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet fővárosi telephelyén láthatták az újságírók pénteken.
Anticivilizációnak nevezte Milos Zeman cseh államfő pénteken az Iszlám Állam terrorszervezetet, amely szerinte olyan mint a kannibálok, akikkel nem lehet tárgyalni.
"Nem minden migráns erőszakolja meg a nőinket, meg a lányainkat, de ez nem jelenti azt, hogy vakon megnyitnánk az országunkat egy olyan beláthatatlan folyamat előtt, ami veszélyt jelent" - mondta a miniszter.
A világ valamennyi részéről érkeztek politikai vezetők Izraelbe a hét közepén elhunyt Simon Peresz temetésére. Jeruzsálemben a szokásosnál is nagyobb biztonsági készültséggel várták a nemzetközi delegációk tagjait. A terrorveszély miatt csaknem 10 ezer rendőr és katona vigyázott a biztonságra. A temetés egy jelképes gesztussal kezdődött: Benjamin Netanjahu és Mahmúd Abbasz ugyanis kezet fogott. A…
Bár szakállgyűrűről és egy-két kirívó példáról már korábban is hallhattunk, piaci rést tömött be a Krato Milano márka, amikor előrukkolt a legújabb őrülettel, a szakállékszerrel. A dús arcszőrzetű hipsztereknek innentől nem csak a morzsa ragad majd a szakállukba, hanem belehelyezhetnek különböző szimbólumokat megformáló piciny ékszereket.
Néha még a Hollywood-beli celebek is követnek el ballépéseket, vagy vágnak vicces fejet egy kamera közelében, ha jót akar nevetni, nézze meg összeállításunkat!
Még több III. kerületi dolgozó kaphat anyagi támogatást, ha kerékpárral jár munkába, akár 2500-an is élhetnek a lehetőséggel - közölte az önkormányzat pénteken az MTI-vel.
A házigazda A-Híd OSC Újbuda 20-6-ra kiütötte a holland Barendrecht együttesét a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában, a Nyéki Imre Uszodában zajló háromcsapatos torna nyitányán.
A sínek közé keveredett ember meg is halt. Egyelőre nem tudni, hogy került a vonat elé hatósági intézkedések ideje alatt a Városliget elágazás és Kőbánya-teher állomás közötti szakaszon a vonatok csak az egyik vágányt használhatják, 15-20 perces késésekre kell számítani. A gázoló vonattal utazókat egy másik szerelvény viszi tovább Szeged felé. (MTI)
Ezt Tarr Béla filmrendező üzente a Kossuth téri tüntetésen, amit a gyűlöletkampány ellen rendeztek. Körülbelül kétezren gyűltek össze, felszólaltak tanárok, ápolók és egy palesztin menekült is.
A hering a sugarasúszójú halak osztályának a heringalakúak rendjébe, ezen belül a heringfélék családjába tartozó faj. Leginkább az Atlanti- és Csendes-óceán északi részein fordul elő, egészen 250 méter mélységig. Ezen kívül konzervekbe zárva a boltok polcain is találkozhatunk velük, nagyjából úgy 170 centiméter magasságig is.
Egyes vélemények szerint érvényes kvótareferendum esetén a magyar kormányfő megpróbálná kikényszeríteni az Európai Uniótól az alapszerződés módosítását. Mindez, ha így van, indokolt lehet, de nagyon nehéz lesz véghezvinni – mondta Schöpflin György.
A Hobokenben csütörtökön történt vasúti baleset több mint száz sérültjéből tizenötöt még mindig kórházban ápolnak. A katasztrófa oka egyelőre ismeretlen, de a gyanú szerint az automatikus fékrendszer hibásodhatott meg.
Pénteken a borongós nemzetközi befektetői hangulatban másfél hetes mélypontra esett a forint az euróval szemben 310-nél a bankközi piacon, majd ahogy javulni kezdett délután a hangulat, úgy a forint...
"Az Európában érezhető félelem és bizonytalanság valós. A rossz közöttünk él, az integráció több országban kudarcot vallott. Számos csalódott migráns radikalizálódik, elutasítják értékeinket, veszélyessé válnak" - mondta a miniszter a La Repubblica című lapnak.
A Kúria is helybenhagyta a Debreceni Ítélőtábla korábbi jogerős határozatát arról, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) nem sértett jogszabályt két vitatott haszonbérleti szerződés megkötésekor – közölte Kovács Zita, a HNP igazgatója.
Hagyományaival szakítva először foglalt állást a USA Today című amerikai napilap egy elnökválasztási kampányban, amikor pénteken megjelent szerkesztőségi cikkében arra bíztatta olvasóit, hogy ne szavazzanak Donald Trump republikánus párti jelöltre.
A Nice olasz sztárja, Mario Balotelli ugyan gólt szerzett az első félidőben csütörtök este az El-ben, de a meccs hőse nem ő volt. hanem a Krasznodar brazilja, a hajrában duplázó Ari.
A Ferencváros sorozatban a hatodik győzelmét aratta a jégkorong MOL Ligában, melynek pénteki játéknapján a vendég Újpestnél bizonyult jobbnak egy góllal.
Párizs - Romantikus séta a Szajna partján, vacsora az Eiffel-torony lábánál, majd egy szenvedélyes éjszaka a világhírű műemlék fényeiben egy mesébe illő csodalakásban. Hát nem álomba illő történet? Nem is kell hozzá más, csupán 734 milliárd forint plusz a vacsipénz. Ha tehetné, Ön venne ennyiért egy francia luxuslakást a főváros szívében? Tekintse meg galériánkat, és szőjön saját álmot!
Fél százalékos emelkedéssel kissé 48 dollár felett zárt pénteken a WTI amerikai olajfajta, míg európai társa minimális süllyedéssel 49 dollár felett fejezte be a kereskedést és így a hónapot is. ...
Vizsgálatot indított szíriai menekülteket segélyező humanitárius szervezetek ellen az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF), miután egy hasonló amerikai nyomozás vesztegetést és hűtlen kezelést tárt fel a Washington támogatta szíriai humanitárius projekteknél - közölték pénteken uniós tisztségviselők.
A romániai magyar kulturális és politikai élet kimagasló személyisége valamennyi művében az anyanyelv és a közösségi összetartozás megőrzésének fontosságát vallotta. Sütő András 2006. szeptember 30-án távozott az élők sorából.
Fontos lépés történt ma a globális felmelegedés elleni küzdelemben, a párizsi klímaegyezmény elfogadása felé: az Európai Unió miniszterei ugyanis pénteken Brüsszelben megegyeztek a történelmi...
New York - Pert indítottak pénteken a New York-i Metropolitan Múzeum ellen Picasso egy olyan műve miatt, amelyet eredeti tulajdonosa, Paul Leffmann állítólag kényszerből adott el 1938-ban a náci és a fasiszta üldöztetés előlmenekülve.
Bizonytalanok a nyugdíjkilátásai az aktív népesség csaknem felének Magyarországon, különösen magas a kockázata az időskori elszegényedésnek például a háztartásbeliként dolgozók, vállalkozók és a külföldön munkát vállalók esetében - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az idősek világnapja alkalmából pénteken kiadott közleményében.