Ahogy a legtöbb dél-amerikai politikus, most a perui elnök is tagadta, hogy érintett lenne az Odebrecht-botrányban. Úgy fest, a brazil építőipari óriáscég kenőpénzei mindenhová elértek.
Az autóversenyző Bári Dáviddal és Bári Gergővel együtt márciusban alapította meg az M1RA csapatot, amely újoncként vett részt a jövőre a túraautó-világbajnoksággal összeolvadó TCR-sorozatban, és rögtön meg is nyerte annak csapatversenyét.
A Magyar Posta tájékoztatása szerint a megszokott rendben zajlik az emelt összegű nyugdíjak kézbesítése, amelyet szerdán kezdtek és november 30-ig tart. A posta szombati közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy az utalványokon...
Hősként küzdött az életéért a kis Balogh Richárd (5), és úgy tűnik, sikerült is neki. Ricsi életének első éveit szinte megszakítás nélkül kórházban töltötte: két májtranszplantációja volt.
Hosszú Katinka 200 méter vegyesen, Bernek Péter pedig 400 méter gyorson nyert a rövidpályás úszó világkupa-sorozat utolsó állomásának szombati első napján, Szingapúrban.
Jogerősen elutasította a felperes környezetveszélyeztető tevékenység és egészségkárosodás miatt a magyar állam ellen benyújtott kártérítési keresetét a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla az úgynevezett azbesztperben.
Azt követően, hogy a Tesla tegnapi gáláján meglepetésszerűen lerántotta a leplet egy új Roadsterről, ami minden eddigi gyorsulási rekordot megdönt a közúti forgalomba helyezett autók közül és egy töltéssel akár 1.000 kilométer megtételére is képes lesz.
Évekkel ezelőtt a távfűtés szitokszónak számított az ingatlanhirdetésekben. Mégis egyre többen keresik, mert ma már ez az egyik legkényelmesebb és leggazdaságosabb fűtési mód az otthonokban. A növekvő érdeklődést az eladók is kihasználhatják – ha helyesen építik be az árba. Mennyit ér valójában a távfűtés?
Vajon mi lehet vele? – gyakran hangzik el a kérdés a sportrajongók körében Egerszegi Krisztinával (43) kapcsolatban, mert a magyar sport, az úszás ötszörös olimpiai bajnok legendája kerüli a nyilvánosságot.
Az MSZP meg akar és meg is fog állapodni politikai partnereivel a jövő évi parlamenti választásra - mondta Molnár Gyula, az MSZP elnöke egy Budapesten tartott konferencián szombaton
A Fidesz szerint az elmúlt napok fejleményei újra igazolták, hogy a brüsszeli döntéshozók Soros György kézi vezérlése mellett hozzák meg „migránspárti döntéseiket”
A szupersztár a Victoria’s Secret divatbemutatóján lépett volna fel Shanghaiban hétfőn, a szervezőknek azonban az utolsó pillanatban kell találniuk valakit az énekes helyére, ugyanis Katy Perry egyszerűen nem léphet be Kínába.
Nem zárja be képviseleteit sem Afrikában, sem a latin-amerikai régióban a Magyar Nemzeti Kereskedőház, a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben csak a kereskedőházak száma csökken. A kis- és középvállalkozások export-piaci jelenlétét a kereskedőházak mellett a külgazdasági attasék, valamint a gazdaságdiplomáciai hálózat is segíti. A kkv-k külpiac
A szaúdi állami vezetés meglehetősen egyoldalú ajánlatot tett a rijádi Ritz-Carlton szállodában, hivatalosan korrupció miatt fogvatartott milliárdosoknak és politikusoknak: szabadságukért cserébe adják át az államnak magánvagyonuk nagy részét.
A magyar fővárosban ad koncertet Emeli Sandé világhírű brit soul és R&B énekes, dalszerző február 18-án a Papp László Budapest Sportarénában - közölte a szervező Broadway Event és Multimedia Organisation.
Magyarország továbbra is mindent megtesz az ukrán oktatási törvény körüli vita rendezése érdekében, ezért a közelmúltban az Európai Unió több szervezetétől is segítséget kért - mondta az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.
Egyre többet autóznak a magyarok: a lakosság 71 százaléka ül hetente többször autóba, szemben az egy évvel korábbi 60 százalékkal, valamint emelkedett az autóval évente megtett átlagos távolság is. Az autósok havonta átlagosan 20 ezer...
A magyarországi családorvosi tevékenység tapasztalatainak kárpátaljai orvosokkal történő megosztását szolgáló továbbképző tanfolyamot nyitott meg Grezsa István kormánybiztos szombaton Beregszászon.
Franciaországba érkezett szombat reggel Szaad Haríri, a lemondott libanoni kormányfő, aki a nap folyamán találkozik Emmanuel Macron francia elnökkel, hogy megoldást találjanak arra a politikai válságra, amelyet váratlan távozása okozott - közölték több forrásból.
Liu Shaolin Sándor ezüst-, öccse, Liu Shaoang pedig bronzérmes lett 500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpia kvalifikációs világkupa-sorozatának Szöulban zajló negyedik, utolsó állomásán.