2017. november 18. szombat

nov. 18
14:45
Kemény, ami ránk vár 2018-ban a tisztánlátó szerint, de van egy nagyon jó híre is a számodra: (Blikk)
Amit 2017-re mondott, az mind maradéktalanul teljesült!
nov. 18
14:45
Újabb siker: Hosszú Katinka 200 méter vegyesen, Bernek Péter 400 méter gyorson győzött (Blikk)
Hosszú Katinka 200 méter vegyesen, Bernek Péter pedig 400 méter gyorson nyert a rövidpályás úszó világkupa-sorozat utolsó állomásának szombati első napján, Szingapúrban.
nov. 18
14:45
Visszaadja a Lendvai-díját az ismert újságíró (Gondola)
Tódor János magyar Pulitzer-emlékdíjas újságíró, szociográfus, a Spinóza Ház igazgatójának címzett nyílt levelében úgy fogalmazott, megütközéssel értesült arról, hogy ugyanabban a teremben, ahol a megtisztelő díjat átvehette, „egy szélsőjobboldali, újnáci párt elnöke volt a vendége a Kádár-rendszer egyik preferált újságírójának, Rangos Katalinnak" – írja a sztarklikk
nov. 18
14:47
Tények és tévhitek a fogkőről (Gondola)
Van, akinek sosem volt, más pedig egész életében küzd vele, és sajnos sokan csak akkor kapnak észbe, amikor már késő.
nov. 18
14:48
Molnár Gyula: az MSZP meg fog állapodni politikai partnereivel (Infostart)
Az MSZP meg akar és meg is fog állapodni politikai partnereivel a jövő évi parlamenti választásra - mondta Molnár Gyula, az MSZP elnöke egy Budapesten tartott konferencián szombaton.
nov. 18
14:48
Holnap is esős időnk lesz, helyenként megerősödő széllel (Háziállat)
Ezenkívül hideg is lesz, hajnali köddel, és a hegyekben akár havas esővel, hóval.
nov. 18
14:49
A látszatfüggetlenségtől a Jobbik nyílt szolgálatáig (Gondola)
Vonáék pártsajtójává tette Simicska Lajos az ellenzéki média színe-javát.
nov. 18
14:50
Balog Zoltán: meg kell teremteni a határon túli közösségek megerősödésének a lehetőségét (Infostart)
Meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a magyar közösségek a határon túl is megerősödjenek, ilyen lehetőség a Kárpát-medencei egységes felsőoktatási tér is, amelynek a létrehozására törekszik a magyar kormány - hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton Szabadkán, ahol átadta a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- Kultu
nov. 18
14:54
Ady Endre születésére emlékeztek a romániai Érmindszenten (Infostart)
Ady Endre életéről és költészetéről emlékeztek meg a költő-író születésének 140. évfordulója alkalmából szülőházánál a romániai Érmindszenten szombaton.
nov. 18
14:54
Mintegy 240 ezer embernek jelentett segítséget eddig a csok (Infostart)
Egy jól működő otthonteremtési rendszer a gyermekvállalást is ösztönzi. Mivel a gyermekek megsokszorozzák a szülők erejét, a gyermekek nemzedéke pedig az ország erejét, az otthonteremtési program megvédését a legfontosabb ügyek között tartja számon a kormány - mondta Dömötör Csaba a BabaMama Expón szombaton, kiemelve, hogy eddig mintegy 240 ezer cs
nov. 18
14:54
Ellepték a várost a BRFK kék betontömbjei (444.hu)
Beton = biztonságos karácsonyi vásár.
nov. 18
14:54
Maghalt az AC/DC legendás gitárosa (autopro)
Az ausztrál együttes hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy 64 esztendős korában elhunyt alapító gitárosuk, Malcolm Young.
nov. 18
15:00
Fidesz: Soros György kézi vezérlésével születnek a brüsszeli migránspárti döntések (Infostart)
A Fidesz szerint az elmúlt napok fejleményei újra igazolták, hogy a brüsszeli döntéshozók Soros György kézi vezérlése mellett hozzák meg "migránspárti döntéseiket".
nov. 18
15:00
A segítő szindróma (WebBeteg)
A burnout (vagy más néven kiégés) három fő tényezőből érthető meg: a munkakörülményekből (alacsony fizetés, támogatottsághiány, túlterhelés), a segítő személy személyiségéből és pályaválasztási motivációjából. Utóbbi kettőt fejtjük most ki bővebben.
nov. 18
15:00
Meghalt az AC/DC legendás gitárosa (autopro)
Hatvannégy éves korában elhunyt Malcolm Young, az AC/DC alapító gitárosa – közölte a hírt internetes oldalán az ausztrál hard rock együttes szombaton.
nov. 18
15:03
Nem mindennapi hobbi: fenevadaktól lop puszit az aligátorlány (Blikk)
Igencsak feltűnő jelenségnek számít a floridai kisvárosban Gabby Scampone (22). A fiatal amerikai lány ugyanis egyrészt rendkívül csinos, másrészt viszont nem mindennapi hobbinak örvend: hatalmas aligátorokkal foglalkozik.
nov. 18
15:06
Sátrat ver Kínában a Volkswagen (ProfitLine)
A Volkswagen 2025-ig 10 milliárd eurót fektet kínai partnereivel együtt új elektromos autók fejlesztésébe és gyártásába Kínában.
nov. 18
15:06
Igazságosabb nyugdíjrendszert vázolt fel Gyurcsány (HírTV)
Szerinte sokan csak azért jelentkeznek be Magyarországra, hogy magyar nyugdíjat kaphassanak.
nov. 18
15:21
Szuperhajókkal ijesztgeti Észak-Koreát Trump (Blikk)
Nagyszabású hadgyakorlatot kezdett a héten az amerikai és a dél-koreai haditengerészet a Csendes-óceánon, a Koreai-félsziget közelében.
nov. 18
15:21
Ég és föld ? Pedig tavaly is csak három meccset nyertünk (Blikk)
Hiába a Costa Rica elleni 1-0-s siker, 2017 menthetetlenül a magyar futball sötét esztendejeként vonul be a sporttörténelembe. Három győzelem mellett hat vereséget szenvedett el a válogatott ebben az évben. Ugyanakkor, bármilyen meglepő, 2016-ban sem nyert több meccset a nemzeti együttes, holott arra az időszakra euforikusan emlékszünk vissza...
nov. 18
15:21
Egyetemi autonómia - "Lassan elérjük a pinceszintet" (Kripto Akadémia)
A "Quo vadis magyar felsőoktatás?" című esemény egyik fő témája a finanszírozás kérdése volt.
nov. 18
15:24
MU: Komoly? Ilyen lesz az új idegenbeli mez! (Sport365)
A Vörös Ördögök szurkolói nem fognak repesni a boldogságtól.
nov. 18
15:24
Keresik Szabó Magda olvasóinak történeteit (autopro)
Közeledik a Szabó Magda-centenárium évadzáró eseménye: december 10-én a Muzikumban, Az én Szabó Magdám című esten a közönségé lesz a főszerep. Ki volt nekünk Szabó Magda? – ez a kérdés vetődött fel az írónő születésének 100.
nov. 18
15:24
Nem vizsgálják Tállai árcsökkentését (HírTV)
Sem a Magyar Nemzeti Bank, sem a Budapesti Értéktőzsde nem indít vizsgálatot.
nov. 18
15:27
Fehér lesz a karácsony? Már látni, milyen idő lesz az ünnepek alatt (Blikk)
Ilyen lesz az időjárás karácsonykor.
nov. 18
15:30
Apja nyomdokaiba lépve profi pankrátornak állna Dwayne Johnson lánya (Player)
Kétségtelen, hogy The Rock a WWE egyik legnagyobb legendája, most pedig úgy tűnik, hogy az idősebbik lánya hamarosan követheti a példáját.
nov. 18
15:36
Meghalt a háromszoros olimpiai bajnok súlyemelő (ATV)
Ötvenéves korában elhunyt Naim Süleymanoglu háromszoros olimpiai bajnok török súlyemelő.
nov. 18
15:39
Felháborító: ellopták egy idős asszony füvét (Blikk)
Anglia - Hiába újította fel a kertjét egy idős hölgy a betegsége miatt, egy gátlástalan tolvaj elragadta a műfüvet.
nov. 18
15:39
Gyász: meghalt a háromszoros olimpiai bajnok súlyemelő (Blikk)
Ötvenéves korában elhunyt Naim Süleymanoglu háromszoros olimpiai bajnok török súlyemelő.
nov. 18
15:39
240 ezer embernek jelentett segítséget eddig a csok (Gondola)
Egy jól működő otthonteremtési rendszer a gyermekvállalást is ösztönzi
nov. 18
15:39
Itt az új elmélet: vasárnap jön a világvége (Blikk)
Ezúttal is a titokzatos bolygó, a Nibiru a ludas.
nov. 18
15:42
Elhunyt az AC/DC egyik alapítója (HírTV)
Malcolm Young 64 éves volt.
nov. 18
15:42
Elszámoltatást ígért Gyurcsány Ferenc a DK választási programbemutatóján - Videó (Spa Trend Online)
"A Salgótarjánban élő emberek a kormányváltás esélyére várnak."
nov. 18
15:42
Spanyol foci: Ennyire esélytelen az Atlético a Real Madrid ellen? (Agroinform)
A magyar fogadók mindössze 11 százaléka gondolja úgy, hogy az Atlético Madrid képes legyőzni szombaton a Real Madridot.
nov. 18
15:42
Holle anyó Kékestetőre látogatott (Háziállat)
Szombat reggelre 0 fokig csökkent a hőmérséklet hazánk legmagasabb pontján, az esőt havazás váltotta fel.
nov. 18
15:54
Bár dobogóra nem fért az Audi, így is büszke az eredményére (Autónavigátor)
Idén összesen mintegy 640 ezer modellről kapott visszajelzést a Consumer Reports, amelyben az ingolstadtiak A3, A4, A6, Q3, Q5, Q7
nov. 18
16:00
Meghalt a háromszoros olimpiai bajnok legenda (Infostart)
Ötvenéves korában elhunyt Naim Süleymanoglu háromszoros olimpiai bajnok török súlyemelő.
nov. 18
16:00
Videó: Érdekes reklámmal sokkol Palvin Barbi (ATV)
A magyar modell közösségi oldalán osztotta meg legújabb reklámfilmjét.
nov. 18
16:06
Januártól közjegyző előtt intézhetőek egyes öröklési ügyek (Infostart)
Januártól már nem kell bíróságra menni, ha az örökösök a végrendelettől eltérően akarnak örökölni, de vannak vitás kérdések, az ügy közjegyző előtt is intézhető peren kívüli eljárásban - mondta Böröcz Helga közjegyző az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.
nov. 18
16:06
Az Arsenal nyerte a londoni rangadót (Infostart)
Az Arsenal 2-0-ra legyőzte a városi rivális Tottenhamet az angol labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának szombati nyitómérkőzésén.
nov. 18
16:06
Nyomtalanul eltűnt a tengeralattjáró (HírTV)
A személyzet utoljára szerda reggel adott életjelet. A fedélzeten 44 főnyi legénység tartózkodik.
nov. 18
16:06
Lelassulhatnak az európai gyógyszerjóváhagyások (ProfitLine)
Tegnap a Goldman Sachs vezérigazgatója, Lloyd Blankfein egy tweet üzenetben arra hívta fel a döntéshozókat, hogy fontolják meg egy újabb népszavazás kiírását a Brexitről, amelyet ugyankor Theresa May és kormánya is elutasít.
nov. 18
16:06
Elárulta Istenes Bence, mennyiért bérlik luxuslakásukat (Pénzcentrum)
Istenes Bence és Csobot Adél Kölnben élnek, ahol nem volt épp egyszerű feladat a lakásbérlés. Akár száz jelentkező is jut egy-egy hirdetésre, és méregdrágák a bérlemények. Azt is mutatjuk, mi a helyzet Budapesten. A lakásokért...
nov. 18
16:06
A csokos hitelből is elengednek egy-egy millió forintot 2018-tól (AQUA)
Megjelent az a kormányrendelet, amely alapján az állam a harmadik és minden további születendő gyermek után egy-egy millió forintot átvállal a családok lakáshitel-tartozásából. Fontos, hogy a korábban felvett szabad felhasználású jelzáloghitelek csökkentésére is igénybe lehet venni a támogatást, ugyanakkor a jövőben felvenni szándékozott kölcsönök
nov. 18
16:06
Káprázatos ruhákban a Marie Claire Fashion Days legszebb sztárjai (Femcafe)
Fotókon gyönyörű hazai hírességeink. Szerinted ki volt a legszebb?
nov. 18
16:08
Mit ígért Gyurcsány Ferenc? (Infostart)
Elszámoltatást, szabad közoktatást, a társadalombiztosítás helyreállítását, nyugdíjkorrekciót, és olyan országot ígért Gyurcsány Ferenc szombaton Salgótarjánban, amely sokaknak reményt ad.
nov. 18
16:09
Veszélyben a céged, ha velük üzletelsz - melyik a legkockázatosabb ország? (Privátbankár)
Az elmúlt évek offshore botrányait nézve talán nem is meglepő, hogy az ezen országokhoz köthető cégek a legkockázatosabbak között vannak. Ukrajna azonban még ezeket az országokat is veri a felszámolási listákon. Ha ezekből az országokból üzletelsz a cégekkel, nem árt jobban odafigyelni.
nov. 18
16:12
Téli fagyi, cigirágó: finomságok, amiket imádtunk gyerekkorunkban (Femcafe)
Összeszedtük, milyen édességekért bolondultunk anno.
nov. 18
16:15
Meghalt az ACDC alapítója (Alternatív Energia)
Malcolm Young, aki 2014-ben tette közhírré betegségét, 64 éves volt.
nov. 18
16:18
Díszítse otthonát saját készítésű dekorációkkal - mutatunk néhányat (Blikk)
Színpompás vagy éppen bolondos koszorút is akaszthatunk az ajtóra, így már belépéskor kellemes meglepetést szerezhetünk a vendégeknek

Keresés