2017. november 21. kedd

nov. 21
11:36
Gólyahír! Megszületett Czippán Anett kisfia (Blikk)
Nagy a boldogság!
nov. 21
11:36
Továbbra is lendületben a CIG Pannónia: 2,268 milliárd forint összesített nyereséget jelentett 2017 harmadik negyedévének végén (ProfitLine)
41 százalékkal - 18,59 milliárd forintra - emelkedett a CIG Pannónia biztosítási díjbevétele az előző év első három negyedévéhez képest – áll a biztosító nemzetközi számviteli szabályok szerint készített, legfrissebb gyorsjelentésében.
nov. 21
11:36
Ez is eljött - Már nem a Facebook a világ legnagyobb közösségi oldala (Portfolio)
Már nem a Facebook a világ legnagyobb közösségi oldala - piaci kapitalizáció alapján legalábbis. Egy kínai cég nyomta le, amelyik ezzel be is került a világ öt legértékesebb vállalata közé. A kínai Tencent Holdings részvényei...
nov. 21
11:36
Kiderült: ezért keresnek tízezrekkel többet a pesti tescósok, mint a vidékiek (Pénzcentrum)
Több tízezres bérkülönbségek is vannak a Tescónál. Miközben Győrben és akármelyik budapesti Tescóban 209614 forint a fizetés, addig Albertirsán egy bolti eladó havonta bruttó 199614 forintot keres, Mezőberényben ugyanezért a munkáért...
nov. 21
11:36
Ezt a nemzetközi kupameccset vezetheti a magyar bíró (Sport365)
A honi játékvezetőre nem csak az OTP Bank Ligában számítanak.
nov. 21
11:36
Durva merénylet: tizenéves robbantotta fel magát egy mecsetben, 50 halott (ATV)
Felrobbantotta magát egy tizenéves fiú kedden egy nigériai mecsetben a reggeli ima ideje alatt, a detonációban legkevesebb 50 ember életét vesztette.
nov. 21
11:36
Felzárkóztatási hitel jöhet a hazai cégeknek (AQUA)
Az eddigi együttműködés sikerének folyományaként újabb 200 millió euró hitelt nyújt az Európai Beruházási Bank (EIB) a magyar államnak. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a megállapodás tegnapi aláírásakor kiemelte, hogy a mostani szerződés annak az átfogó, másfél milliárd eurós hitelkeretnek a második részlete, amelyet még 2015-ben hagyott jóv
nov. 21
11:38
Durva lépés az elemzőtől, aki messze a legpesszimistább az OTP-re (Portfolio)
Hosszú idő után megemelte OTP-célárát a KBW elemzője, de az új célár még mindig több mint 30 százalékkal alacsonyabb, mint a mostani árfolyam. Hosszú ideig nagyon alacsonyan tartotta az OTP-célárát a KBW elemzője, de most valamiért...
nov. 21
11:39
Kik lesznek az ország legszebb hangú ügyfélszolgálatosai? (Kreatív Online)
Hagyományosan 10-10 női és férfi a döntőben, a szavazás indul!
nov. 21
11:39
OPEC-megállapodás: mindent borít Oroszország? (NRGreport)
Moszkva számára kedvezőbb az alacsonyabb árszint.
nov. 21
11:41
Kasza Tibivel és a Telekommal zajlott a GVH első véleményvezér-ügye (Kreatív Online)
Kötelezettségvállalással zárult. A versenyhivatal szerint egyértelműbben kell jelölni a szponzorált tartalmat.
nov. 21
11:42
Fáj a feje egy gyógyszertől? Jelentse be! (Infostart)
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet lakossági médiakampányt indított, hogy minél többen jelentsék a feltételezett gyógyszermellékhatásokat. Az idei figyelemfelhívó kampány középpontjában a vény nélküli gyógyszerek állnak.
nov. 21
11:42
Megszaladtak az állami kiadások októberben (Portfolio)
A bevételek csak mérsékelten növekedtek idén októberben, miközben a kiadások 34%-kal alakultak magasabban a tavalyinál, ezért alakult ki látványos deficit az év tizedik hónapjában - olvasható ki az NGM által kedden közzétett részletes...
nov. 21
11:42
Hatalmas beton horogkereszt bukkant elő a föld alól Hamburgban (444.hu)
A 4*4 méteres betontestet kotrógéppel sem tudták megmozdítani, légkalapáccsal fogják majd szétzúzni.
nov. 21
11:42
Páratlanul hangulatos koktélbárt varázsoltak egy 18. századi pincéből Bécsben (Player)
Egy több száz éves épület renoválása közben találtak rá arra a titkos lépcsősorra, ami elvezetett ahhoz a 250 négyzetméteres pincehelyiséghez, amiből kialakították ezt a végtelenül menő koktélbárt.
nov. 21
11:45
Itt a meglepetés! Németh Lajos elárulta, mikor érkezik az igazi TÉL. És a fehér karácsonyról is beszélt (Blikk)
Ennek örülni fogsz!
nov. 21
11:45
Öngyilkos merénylő robbantott egy nigériai mecsetben (Gondola)
Egy tizenéves fiú robbantotta fel magát kedden egy nigériai mecsetben a reggeli ima alatt
nov. 21
11:45
Meghalt Pál László (Grill Receptek)
A Horn-kormány egykori ipari és kereskedelmi minisztere 75 éves volt.
nov. 21
11:47
Az iráni elnök bejelentette az Iszlám Állam végét (Gondola)
Bejelentette az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet végét kedden Haszan Róhani iráni elnök az állami tévében élőben sugárzott beszédében
nov. 21
11:48
Ebben a leggyengébbek a magyar diákok (Infostart)
Az OECD által publikált legújabb PISA-felmérés eredményei alapján a matematika, a szövegértés és természettudomány és a kollaboratív problémamegoldásban is sereghajtók vagyunk.
nov. 21
11:48
Szép csendben megint elment 45 milliárdnyi magyar kincstárjegy (Portfolio)
A tervezett 40 milliárd helyett 45 milliárdnyi három hónapos diszkont kincstárjegyet adott el kedden az ÁKK, a hozam pedig továbbra is gyakorlatilag nulla százalék. Az utóbbi hetekben már megszokhattuk, hogy felpörgette az állampapír-értékesítést...
nov. 21
11:48
Szijjártó Péter: Európát is elérheti a mianmari migrációs hullám (USAracing)
Mianmar súlyos kihívásokkal néz szembe, és ha nem tud rajtuk úrrá lenni, akkor több százezres migrációs hullám indulhat el, amely nem fog megállni Bangladesben vagy a környező országokban, hanem nagyrészt Európába fog irányulni – mondta el Najpjidoból a mianmari hivatalos látogatáson tartózkodó Szijjártó Péter kedden telefonon az MTI-nek.
nov. 21
11:48
Teljesen eltorzult az arca Elvis Presley exfeleségének - Fotók (Femcafe)
Nem is hasonlít régi önmagára.
nov. 21
11:49
Magyarázatot kért Szatmár megye prefektusa (Gondola)
Magyarázatot kért Darius Filip, a partiumi Szatmár megye prefektusa Kovács Jenő nagykárolyi polgármestertől amiatt, hogy az Ady Endre - Otilia Marchis-szoborcsoport szombati nagykárolyi felavatásán csak magyar zászlót lengettek, és a román nemzeti jelképek hiányoztak a ceremóniáról
nov. 21
11:50
A könyv, aminek a polcodon a helye (Portfolio)
Egy hiánypótló tőzsdei könyv, mely a grafikonelemzést, a kereskedési stratégiákat a tőzsdepszichológiával ötvözi. Kis nyomdai csúszás után 22-én érkezik a könyv, és megkezdjük a postázást. Több ezer árfolyam-, illetve technikai...
nov. 21
11:51
Visszaélésekre hívja fel a figyelmet a TIGÁZ (NRGreport)
Rendszeres időközönként előfordul, hogy olyan ”trükkös szakemberek” jelennek meg a TIGÁZ-DSO Kft. szolgáltatási területén, akik a társaság megbízottjainak kiadva magukat próbálják megtéveszteni és megkárosítani az ügyfeleket.
nov. 21
11:54
Jön az elektromos Subaru! (Portfolio)
A japán Kyodo hírügynökség belső vállalati forrástól kapott tájékoztatást idéző értesülése szerint a Subaru Corp. 2021-ben viszi piacra Japánban első teljesen elektromos autó modelljét. A Subaru ügyfeleinek márkahűségére...
nov. 21
11:54
Felnőtt a bolgár Baby Fed (Azenpenzem)
Grigor Dimitrov egy időzített bomba, csak az a kérdés, mikor robban fel – a szépen megkonstruált szakmai bókot Jimmy Connorstól zsebelte be a bolgár játékos négy éve. A teniszvilág nem lepődött meg Connors mondatán: Dimitrov 2009-ben győzött Wimbledonban és a US Openen.
nov. 21
12:00
5 dolog, amire figyeljünk Black Friday-kor (HR Portál)
A Black Friday tökéletes alkalom, hogy tudatos pénzügyi gondolkodásra tanítsuk a gyerekeket. De mi van, ha a szülő is a vásárlási pszichózis áldozatául esik? A K&H Bank összegyűjtött 5 kulcsgondolatot, amire nem figyelünk Black Friday-kor - írják sajtóközleményükben.
nov. 21
12:00
Egy újabb migrációs hullámról beszélt Szijjártó (ATV)
Mianmar súlyos kihívásokkal néz szembe, és ha nem tud rajtuk úrrá lenni, akkor több százezres migrációs hullám indulhat el, amely nem fog megállni Bangladesben vagy a környező országokban, hanem nagyrészt Európába fog irányulni - mondta el Najpjidoból a mianmari hivatalos látogatáson tartózkodó Szijjártó Péter kedden telefonon az MTI-nek.
nov. 21
12:00
Legalább ötven ember meghalt egy öngyilkos merényletben Nigériában (444.hu)
Mecsetben robbantottak a terroristák, feltehetőleg a Boko Haram követte el a merényletet.
nov. 21
12:00
Apró, kedves és mégis minden megvan ebben a hawaii bungalóban (Player)
A trópusi környezethez alkalmazkodnak nagyon ügyes építészeti átgondoltsággal, kis helyen és aranyosan.
nov. 21
12:03
Egyre több pénzt küldenek haza a magyarok (Infostart)
Átlagosan 92 ezer forintra emelkedett tranzakciónként a pénzküldő szolgáltatással Magyarországra küldött összegek értéke az év első kilenc hónapjában.
nov. 21
12:03
Ételt lopott egy borsodi férfi, látták, majd számon kérték rajta, dulakodni kezdett, komoly büntetésre számíthat (Blikk)
Egy szál kolbászt, egy üveg italt és kávét rejtett a ruhájába egy idős férfi  egy borsodi település vegyesboltjában.
nov. 21
12:03
Hihetetlen: Facebook-élőzésnek köszönheti életét az idős asszony (Blikk)
Élő facebookos bejelentkezésének köszönheti életét az az amerikai nő, aki felvétel közben lett rosszul. Hála egyik nézőjének, még időben érkezett a segítség.
nov. 21
12:03
Komoly probléma adódott a Groupama Arénában (Blikk)
Jelentős, javítást igénylő műszaki probléma lépett fel a három éve átadott Groupama Arénával kapcsolatban.
nov. 21
12:03
Minden napot dokumentált - új könyv Feledytől, kár kihagyni (Blikk)
NAPROPÓ címmel jelenteti meg új könyvét Feledy Péter. a 750 oldalas kiadvány nem memoár jellegű, hanem egy dokumentum-gyűjtemény.
nov. 21
12:05
Közeleg a tél - már Budapesten is havazott - fotók (Blikk)
Már havazott is en. Na, nem a belvárosban, hanem egy kicsit magasabban, a Normafánál, kedden reggel.
nov. 21
12:06
Megint csatornafedőket hegeszt le a TEK (Kripto Akadémia)
Most épp a kínai kormányfő miatt.
nov. 21
12:06
Mennyit tévézik a magyar? - ábrán mutatjuk (ProfitLine)
főre jutó napi tévénézési idő (perc/fő/nap), 2015 és 2016 egész év, egész nap, Total TV, Live+Playback
nov. 21
12:09
Készítsünk mennyei citrusos sült pulykát! (Blikk)
Dosso Gabi, a Gallicoop háziasszonya, egy különleges pulykás receptet ajánl a figyelmünkbe.
nov. 21
12:09
Elképesztő: magyar csapat mezével pózolt a Barca sztárja - kép (Sport365)
A gránátvörös-kékek klasszisa az egyik NB I-es együttes szerelését ragadta a kezébe.
nov. 21
12:12
Pengeváltás Tvrtko és a Viszkis között (videó) (ATV)
A Viszkis című film bemutatása kapcsán volt az ATV Start című vendége Ambrus Attila és Szalay Bence, aki őt alakította a mozivásznon. Kisebb vita alakult ki a műsorban, amikor Tvrtko az imidzse kialakulásáról kérdezte az egykori bankrablót.
nov. 21
12:12
Soha nem látott növekedés az építőiparban (AQUA)
A magyar építőipar látványosan és korábban nem tapasztalt ütemben nő, ezért a rendszerváltás óta először péntekre csúcstalálkozót szerveztek a kormány képviselői, a húsz legnagyobb építőipari vállalkozás küldöttei és az ágazat legfontosabb szereplői, a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek részvételével – jelentette be sajtótájékoztatón Varg
nov. 21
12:18
Hihetetlen sztori - Elfutott az ellenőrök elől egy kamionsofőr Zalában (Grill Receptek)
Az 56 éves érdi sofőrt Teskándon állították meg ellenőrzésre.
nov. 21
12:18
Adriana Lima bugyija olyan átlátszó volt, hogy fel se kellett volna vennie! (Glamour)
Hatalmas villantás!
nov. 21
12:20
Bella Hadid volt a legbevállalósabb angyal! (Glamour)
Íme a legmerészebb backstage fotó!
nov. 21
12:21
300 milliárdból építi be Csányi és Demján az ország legértékesebb telkét (Menedzsment Fórum)
Új, okos városnegyed nő ki a West End mögötti részen.
nov. 21
12:21
Tömeges klórgázmérgezés a szabolcsi főiskolán - Tucatnyi embert kell ellátni (Blikk)
Tucatnyi embert látnak el a mentők ezekben a pillanatokban klórgázmérgezés miatt a szabolcs megyei főiskolán  - értesült a Blikk.
nov. 21
12:22
Hamarosan megnyílik Magyarország első Desigual outlete (Glamour)
A kiemelkedő divatmárka decembertől a Premier Outletbe is elhozza a pozitív és vidám hangulatot

Keresés