A 3-as metró északi szakaszának felújítása miatt pótlóbuszok járnak szombattól a metró vonalán, a munkálatok várhatóan 2018 végéig tartanak. A szerelvények helyett a következő egy évben munkanapokon 20.30-ig a Lehel tér és Újpest-központ...
Javult az Air France-KLM légitársasági csoport pénzügyi eredménye, a harmadik negyedévben adózott profitja az egy évvel korábbihoz képest 1,5 százalékkal nőtt, 552 millió eurót ért el.
Több százezer érvénytelenné vált menetjegy vásárlója követelheti vissza pénzét a csődbe ment Air Berlin német légitársaságtól, a Bild című lap pénteki értesülése szerint akár az egymilliót is elérheti mindazok száma, akiknek tartozik a felszámolás alatt álló vállalkozás.
A jobbikos Szilágyi György szavaira reagáló közlemény úgy fogalmaz, az a Jobbik beszél, amelynek elnöke eladta a pártot Simicska Lajosnak, és azóta folyamatosan árulja el a párt eredeti értékeit.
Több százezer érvénytelenné vált menetjegy vásárlója követelheti vissza pénzét a csődbe ment Air Berlin német légitársaságtól, a Bild című lap pénteki értesülése szerint akár az egymilliót is elérheti mindazok száma, akiknek...
Szombaton rendezik a férfi vízilabda európai Szuperkupát, amelyen a Szolnok és a Ferencváros találkozik. Előtte az FTC és a Debrecen csap össze az OTP Bank Ligában. Rangadók lesznek a német, az angol és a spanyol bajnokságban is. Itt olvashat a pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítésekről.
Aggódik az Egységes Közlekedési Szakszervezet a buszsofőrökért, ugyanis mint kiderült: idén már másfél hónappal dolgoztak többet a kötelező munkaidejüknél.
Emlékezetes győzelmet aratott a labdarúgó-Európa-ligában a német Hertha – leginkább a Dárdai család szempontjából. A volt magyar szövetségi kapitány, Dárdai Pál (41) vezette berlini együttes ugyanis első sikerét érte el a sorozatban az ukrán Zorja Luhanszk 2-0-s legyűrésével, s a diadal részese lehetett a szakember fia, ifjabb Dárdai Pál (18) is.
Műanyagdarabot találtak a Dániában előállított Anthon Berg Sweet Moments marzipan bar minicsokoládéban, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hatóság (Nébih) felhívja a vásárlók figyelmét, hogy ne fogyasszanak a Magyarországon is forgalomba került termékből.
Dán előállítású, marcipánnal töltött csokoládéban talált műanyag darabot egy dán fogyasztó. A RASFF rendszeren érkezett információk szerint a termékekből nyolc EU-s tagállamba (köztük Magyarországra is) és hat 6 EU-n kívüli országba szállítottak. A NÉBIH felhívja a vásárlók figyelmét, hogy az alábbi azonosítókkal ellátott csokoládéból ne fogyasszanak, illetve ne adják gyermekeiknek.
Megelőzhető a téli elhízás az új magyar táplálkozási ajánlással, az okostányérral, amelynek már a "gyermekváltozata" is megjelent - hangsúlyozta Miháldy Kinga dietetikus az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
Nem látogat el a brüsszeli Molenbeek negyedbe és nem tartja meg az „iszlám szafari” címmel péntekre meghirdetett gyűlését Geert Wilders. A bevándorlásellenes holland Szabadságpárt (PVV) vezetője pénteki brüsszeli sajtótájékoztatóján jelentette döntését.
Csaknem nyolcszáz oldalas keresetet nyújtott be egy moszkvai bíróságon pénteken Alekszej Navalnij ellenzéki politikus, eszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök "törvénysértő módon jár el" azzal, hogy megengedi a helyi hatóságok számára a tüntetésekről való egyeztetés megtagadását.
Ukrajna sérti a magyarok jogait és az UNESCO alapdokumentumait, amelyeket korábban pedig aláírt, hogy a szervezet tagja lehessen - mondta Párizsban az államtitkár.
Egy friss felmérés szerint idén 1200 milliárd eurót tesz ki a luxustermékek globális piaca, ami az ezredfordulós fiataloknak és a kínai fogyasztóknak köszönhető - írja a CNBC. A Bain & Company friss jelentése szerint idén 5%-kal 1200...
Végig azt akarták, hogy ne lehessen a függetlenségről szavazni, erre most kiírtak egy szavazást, ami gyakorlatilag erről fog szólni. És még készségesen kampányolnak is az ellenfeleik javára.
Az UNESCO alapszabályát is teljes mértékben sérti az új ukrán nyelvtörvény, hiszen az ENSZ oktatási szervezete szerint is mindenki számára biztosítani kell az anyanyelven történő tanulás lehetőségét – mondta pénteken Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Párizsban az MTI-nek, miután felszólalt az ENSZ Nevelés
Pénteki brit médiaértesülések szerint a londoni rendőrséghez is bejelentés érkezett Kevin Spacey ellen szexuális bűncselekmény vádjával. A Scotland Yard vizsgálatot indított.
A kormány 56 milliárd forintot hagyott jóvá a kórházak adósságrendezésére, erősítette meg a Magyar Kórházszövetség elnöke az InfoRádiónak. Svébis Mihály elmondta, már több mint 38 milliárd forintnyi adósság halmozódott fel.