Család és muzsika címmel Kokas Katalin, Kelemen Barnabás hegedűművész és gyermekeik, valamint a Magyar Állami Népi Együttes zenekara ad közös hangversenyt november 10-én, pénteken a Pesti Vigadóban.
Beperli a kormányt az LMP hűtlen kezelésért a paksi hitel lehívása miatt. Az orosz kölcsön lehívásának megkezdését a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár jelentette be.
Bár szeptemberben kissé megtorpant az ipari termelés lendülete, a következő hónapokban fennmarad a dinamikus növekedés, ugyanakkor érdemi gyorsulásban sem lehet bízni - vélekedtek az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők a KSH előzetes jelentésének közzététele után, szerdán.
Sokan még húzzák a szájukat, amikor elhangzik, hogy mindjárt itt a karácsony, de ez egyáltalán nem jogos: szentestéig ugyanis már csak 46-ot kell aludni. Még ennél is kevesebbet kell várni azonban az adventi időszakig, amikor számtalan...
Meglepte az aurora borealis a Jetlag legénységét. A zenekar épp új videoklipjét forgatta Izlandon, amikor találkozott a sarki fénnyel, elképesztő felvételeket készítettek.
Lényeges fejlemények zajlottak a napokban a gazdaságfejlesztési célú uniós pályázatok terén, hiszen megjelent 17 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatási keretösszeggel egy kkv-knak szóló eszközbeszerzéses pályázat, öt...
Bár az infláció emelkedésének jelei már láthatóak, a globális szinten továbbra is alacsony infláció és a nulla közeli kamatok mellett nehéz olyan befektetést találni, amely legalább a befektetett vagyon megőrzését garantálni tudja....
Jóval a tervezett december 16-i nyitás előtt kinyit a szlovén-olasz határon található Kanin síterepe. Az utóbbi napok havazásának köszönhetően a hegyen már 90 cm vastag a hó. A pénteki nyitásra természetesen még csak néhány pályát tudnak megnyitni és még nem közlekednek a liftek a határ két oldala között.
Hónapok óta vártuk a jövevény érkezését. De ilyenkor az egész világ figyel, hiszen ilyen szülés tényleg borzasztóan ritkán fordul elő. Összefutottak a szakemberek, és most már a közönség is majd' meghal a kíváncsiságtól.
Sok újdonságot nem tartalmaz a monetáris tanács októberi ülésének ma megjelent rövidített jegyzőkönyve. Az MNB döntéshozó testülete ebben a dokumentumban is rögzítette, hogy fontolgatja további kamatcsökkentő eszközök bevetését...
Az Arany János emlékév a hazai aukciókon is kikerülhetetlen: Arany János levele az egyik rangos tétele a Darabanth Aukciósház november 25-ig tartó őszi nemzetközi árverésének.
Hétfő óta Székesfehérváron készül a magyar női kosárlabda-válogatott az első Európa-bajnoki selejtezőjére. A nyitányon rögtön a legnagyobb riválissal, Litvániával játszik idegenben, és nagy lépést tehet a céljai felé.
Ezrével érkeztek terroristagyanús személyek Európába, miután Németország 2015-ben megnyitotta határait a menekültek előtt – írja a The Times. Hiába ugyanakkor a hatóságok rendíthetetlen munkája, azt senki nem tudja pontosan, hány potenciális terrorista tűnt el a schengeni övezeten belül.
A kijevi parlament nemzetbiztonsági és védelmi bizottsága javasolhatja, hogy a Donyec-medence visszaintegrálásáról szóló törvényjavaslat zárórendelkezései közé tegyenek bele egy olyan szövegrészt, amely kötelezi az ukrán kormányt a diplomáciai kapcsolatok megszüntetésére Oroszországgal – erősítette meg az orosz sajtóértesülést Ivan Vinnik ukrán par
Illegális motorolaj-kereskedő cégláncolatot számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az elkövetők csaknem 400 millió forint általános forgalmi adót (áfa) nem vallottak be, illetve nem fizettek be az állami költségvetésbe - mondta Vankó László dandártábornok, az adóhatóság bűnügyi főigazgatója szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Jóváhagyta az uniós tagországok kormányait tömörítő tanács szerdán a Juncker-tervnek is nevezett Európai Stratégiai Beruházási Alap (EFSI) élettartamának meghosszabbítását és tőkeerejének növelését.
A KKM-Balassi Intézet Publishing Hungary programjának támogatásával megrendezett fórumon immár hatodik éve találkozhat az osztrák közönség a Duna-térség kulturális kínálatával és a kortárs irodalom legjavával.