Öt ember életébe került eddig a dámóci alkoholmérgezés. Önök szerint a kormánynak plakátkampányok és stadionok helyett inkább egy tisztességes alkoholellenes stratégiára kellene költenie a milliárdokat? Ez a mai nap kérdése. A szavazás végeredményét Simon András ismerteti 18:10-től, az ATV A nap híre című műsorában.
A munkaerőpiac rugalmasabbá tételét, ezen belül a közfoglalkoztatás átalakítását, a munkavállalók mobilitásának és a munkaerőpiac egyensúlyának javítását nevezte a legnagyobb kihívásnak Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára szerdán Debrecenben.
Másodpercenként 120 megabitre emeli az internet sebességét a UPC közel 120 ezer ügyfele számára, az érintetteknek ez nem jelent többletköltséget, és azt külön igényelniük sem kell, a UPC központilag állítja be a módosítást
A függetlenségpárti Európai Katalán Demokrata Párt (PdeCAT) külügyi kabinetvezetője szerint Spanyolország Recep Tayyip Erdogan török államfő modelljét alkalmazza a függetlenségpártiakkal való leszámolásban, és ez nem vet jó fényt a spanyolországi demokráciára
Barack Obamáról köztudomású, hogy régebben cigizett, és fel-felmerült a kérdés, hogy a stresszes elnöki munka alatt vajon valaha rágyújtott-e. Most egy erős dohányos republikánus politikus erősítette meg, hogy ő sem látta soha cigizni...
A francia nemzetgyűlés szerdán felfüggesztette Marine Le Pennek, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnökének a mentelmi jogát, amiért az Iszlám Állam nevű terrorszervezet kivégzéseiről készült fotókat tett közzé a Twitteren, és ezért - "erőszakos tartalmú fotók közzététele" miatt - 2015 végén vizsgálatot indítottak ellene
Pisztollyal fenyegette meg az Észak-Magyarország korábbi főszerkesztő-helyettese azokat rendészeket, akik meg akarták büntetni, mert tilosban parkolt - írta meg az Origo
Rendkívüli közgyűlést hívott össze december 8-ra a Konzum. A közgyűlést 2017. december 8-án 14:00 órára hirdeti meg a cég. A helyszín a 1026 Budapest, Riadó utca 1-3. szám alatti irodaépület. A Közgyűlés napirendje: az igazgatóság...
A magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvény jelentős eredménye, hogy a Hungarikumok Gyűjteményében szereplő értékek száma mára elérte a 67-et, a Magyar Értéktárban szereplő kiemelkedő értékek száma pedig a 157-et - közölte V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikomokért fe
Jóváhagyta az uniós tagországok kormányait tömörítő tanács szerdán a Juncker-tervnek is nevezett Európai Stratégiai Beruházási Alap (EFSI) élettartamának meghosszabbítását és tőkeerejének növelését. Brüsszeli tájékoztatás...
Jól alakul a legtöbb mutató az építőiparban, amely azonban így is az egyik leginkább problémás hazai ágazatnak számít az Opten elemzése szerint. – Kitart a lendület, a termelékenységi és a szerződési mennyiségek hónapról hónapra növekedtek a harmadik negyedév során, és az aktuális adatok már stabilan a 2010-es értékek fölött vannak – mondta Pertics
Több helyen módosította ma a tanyafejlesztési uniós pályázat szabályrendszerét a Miniszterelnökség, és ezek közül az egyik leginkább lényeges az, hogy járási besorolástól függetlenül - a jelenlegi 50-65 százalékról - 95 százalékra...
Olajmilliárdosokat és hercegeket zártak luxusbörtönbe Szaúd-Arábiában. A Daily Mail információi szerint a letartóztatásokat Mohammed bin Salman (32) koronaherceg rendelte el. A korruptnak hitt előkelőségeket a főváros Ritz Carlton Hoteljében gyűjtötték össze, méghozzá a csillogó bálteremben.
Ráfizetett arra Busai Attila (28), a Diósgyőr eltiltott futballistája, hogy csapata, a Balmazújváros elleni meccse helyett a múlt hét végén korábbi klubja, a Ferencváros Debrecennel vívott rangadójára látogatott ki.
Jogerősen nyolc év fegyházbüntetésre ítélt a Győri Ítélőtábla szerdán egy férfit, aki rágyújtotta a házat volt barátnőjére és további hat emberre tavaly májusban a Komárom-Esztergom megyei Bokodban.
Majdnem minden ötödik embert fenyegeti a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) szerdán bemutatott kutatása szerint.
Szent András havának beköszöntével az idő egyre hidegebbre fordul, és a napok is rövidebbek az óraátállítás miatt. A sötét és a hideg ellenére sem szabad azonban jókedvünket vesztenünk, hiszen a tél előtti utolsó hónap rengeteg lehetőséget tartogat. A közelgő Márton-nap alkalmából sok helyen lehet majd libából készült finomságokat fogyasztani. A ha
Elfogadta a román kormány szerdai ülésén azokat a szakszervezetek által kifogásolt járulék- és adóintézkedéseket, amelyekkel jövő év elejétől a munkavállalókra hárítanak minden társadalombiztosítási járulékot. A kormány emellett...
Hat mongol állampolgárságú határsértőt és az őket segítő embercsempészeket fogtak el a rendőrök a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tarpánál szerdán - közölte a rendőrség honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság