2017. december 10. vasárnap

dec. 10
0:06
Legmagasabb minőségi szabványok a SPAR-nál (GazdaságPortál)
Három évre megkapta a SPAR Magyarország az ISO 9001:2015-ös minősítést. Az új, vevőközpontú szabvány felhasználóbarát, a korábbiakhoz képest jobban igazodik a vásárlók igényeihez, elégedettségéhez.   „A SPAR üzletfilozófiájának legfontosabb célja vevőink hatékony, minőségi kiszolgálása. Ez nem kis feladat, hiszen közel négyszáz áruházunk biztonságo
dec. 10
0:12
4,7 millió eurós támogatást kapnak a magyar méhészek (ProfitLine)
Az Európai Unió és a magyar kormány 50-50 százalékos finanszírozásában évi 4,7 millió euró támogatáshoz jut a magyar méhészeti ágazat, ami több mint 15 százalékkal haladja meg az előző támogatási ciklus forrásait - mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton a Gyulai méz- és mézeskalács-fesztiválon.
dec. 10
0:39
MLS: bosszút álltak a tavalyiért, a Toronto FC a bajnok! (She)
A Toronto FC nyerte meg az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) döntőjét, mivel Jozy Altidore és Víctor Vázquez góljával legyőzte a címvédő Seattle Sounderst.
dec. 10
1:06
Egyetemisták alkotásaiból nyílt kiállítás az A38 Hajón (ProfitLine)
Közel 400 képzőművészeti alkotás és 240 pályázó az idei KÉPZŐ pályázat mérlege. A Diákhitel Központ idén hatodik alkalommal meghirdetett festészeti, grafikai és fotóművészeti pályázatán a technológia mindennapi életünkre gyakorolt hatását járták körül a pályázó fiatalok. Magyarországi középiskolák és felsőoktatási intézmények hallgatói közül kerül
dec. 10
1:24
Sport - Érdekességek, amikről eddig nem hallott! (WebBeteg)
A sport egészséges, de nemcsak szép vonalakat és erős izmokat kölcsönöz, hanem javítja az állóképességet és az erőnlétet, az egészséges életmód részeként segít az érrendszeri panaszok, a cukorbetegség, valamint számos egyéb betegség megelőzésében. Manapság egyre több meglepő jótékony hatását fedezik fel. Mik is ezek pontosan?
dec. 10
1:28
Mikor alakul ki arcüreggyulladás? (WebBeteg)
Az orr melléküregeinek a leggyakoribb megbetegedése a gyulladásos betegség, amely lehet heveny vagy idült, lehet allergiás eredetű, okozhatják vírusok vagy baktériumok.
dec. 10
2:06
Különleges finomságok a hétvégére (Blikk)
A hét végére különleges menüt ajánlok, ugyanis a vajban párolt sertésszűzérme mellé rozmaringgal fűszerezett erdei gombát és steakburgonyát kínálok. A kiadós főétel mellől nem maradhat el a desszert sem, amelynek receptjét Süllős Gyulánétól, a Pensio Kft. vezetőjétől kaptam. A menü 1120 kcal/fő értéket tartalmaz, az ára pedig 985 Ft/fő.
dec. 10
2:06
Az uniós elvárásoknak megfelelően alakultak a Brexit-tárgyalások (ProfitLine)
Nagyrészt az Európai Unió elvárásainak megfelelően alakult a Brexit-tárgyalások első szakasza - mondta Pócza István, a Századvég Alapítvány elemzője szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
dec. 10
3:06
Így alakul az infláció (ProfitLine)
árindex, fogyasztói ár; változás az előző év azonos időszakához képest, %
dec. 10
3:12
Pénzzé tették Jesse James halálát - mozifilmeket is forgattak róla (Blikk)
Közönségsiker lett A Viszkis, ennek kapcsán vesszük számba a filmsikeres törvényszegőket a Vasárnapi Blikk új sorozatában.
dec. 10
4:06
A növekedéssel együtt az aggodalom is nő - heti devizapiaci jelentés (ProfitLine)
-A kiskereskedelmi forgalom októberben 6,3%-kal növekedett. -A bruttó hazai termék a harmadik negyedévben 0,9%-kal nőtt, így 3,9%-kal meghaladta az előző év azonos időszakának eredményeit. -Az ipari termelés indexe októberben 7,6%-kal növekedett éves szinten.
dec. 10
4:12
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 2017.12.09 (GazdaságPortál)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 49. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 16 (tizenhat) 39 (harminckilenc) 42 (negyvenkettő) 45 (negyvenöt) 78 (hetvennyolc) Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; 4 találatos szelvény 33 darab, nyereményük egyenként 1.513.440 forint; 3 tal
dec. 10
5:06
Feszültségekre is számít az építési szakszövetség (ProfitLine)
Az építőipar teljesítménye várhatóan 2300 milliárd forint körül alakul az idén, ez 25-27 százalékkal több a tavalyinál, ugyanakkor a kereslet és az ágazat jelenlegi kapacitása közötti jelentős eltérés feszültséget okoz majd 2018-ban - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke a szervezet évzáró közgyűlésén
dec. 10
5:09
Régi motorosokat megszégyenítő gázsit kapott a gyereksztár (hirado.hu)
Egyetlen egy, de annál fontosabb jelenetért.
dec. 10
5:15
Nagyon havas szezonkezdet a francia hegyekben (Síelők)
Ezen a hétvégén újabb síterepek indították a lifteket Franciaországban. A hétvégén újabb havazás csapott le Franciaországra, amely nemcsak a hegyekben, hanem az alacsonyabb régiókban is befehérítette a tájat. A hegyeket már nem nagyon kell fehéríteni. Olyan vastagon áll a hó, mint egy átlagos szezonban a tél közepe táján.
dec. 10
5:15
Ettől változott meg Kökény Attila és Vastag Csaba élete (ATV)
Hajdú Péter a tőle megszokott alapossággal járja körbe azokat a témákat, amikről mindenki beszél, amik mindenkit érdekelnek. A Frizbi vendége lesz Kökény Attila és Vastag Csaba, valamint a Hooligans zenekar. A telefonboxban összecsap Emilio és Tina. Esti Frizbi Hajdú Péterrel, vasárnap este 21:10-kor az ATV-n.
dec. 10
5:30
Szeretik a karácsonyt a bűnözők is (hirado.hu)
Ahogy nő a vásárlók száma, úgy lehet hatékonyabban a zavarosban halászni a hackereknek.
dec. 10
5:30
Észak-Korea bejelentette: kész kirobbantani a nukleáris háborút (Ripost)
Egy amerikai B-B1 bombázó repülőgép haladt el szerdán a Koreai-félsziget fölött. Dél-Korea állítja, csak légi gyakorlat zajlik, de Észak-Korea provokációnak érzi és bejelentette: küszöbön áll a nukleáris háború.
dec. 10
5:42
Könnyű összekeverni a menopauzát a pajzsmirigy-alulműködéssel (WebBeteg)
A változókor előbb-utóbb minden nőt elér, aminek elég kellemetlen tünetei lehetnek. A panaszok azonban igen hasonlóak a pajzsmirigy-alulműködéséhez, így könnyű a kettőt összekeverni, ami többek között azzal is magyarázható, hogy a hypothyreosis (pajzsmirigy-alulműködés) gyakran pont abban a korban jelentkezik, amikor a klimax is. Hogy hogy lehet mé
dec. 10
5:51
Exkluzív: Újabb titkokat mesél el Kim Ir Szen magyar masszőre (ATV)
Munkaidőben üres a parlament, egész frakciók nem járnak be dolgozni. Ők miért kapnak fizetést? Ön kötelezővé tenné-e a képviselőknek, hogy részt vegyenek a parlamenti üléseken? Ez a Heti Napló eheti kérdése.
dec. 10
5:57
Gyújtópalackkal dobáltak meg egy zsinagógát álarcosok Svédországban (hirado.hu)
Gyújtópalackkal dobáltak meg egy zsinagógát álarcosok a svédországi Göteborgban szombaton késő este, senki sem sérült meg – közölte a helyi sajtó.
dec. 10
6:06
Új könyvtári oktatási központot adtak át Budapesten (ProfitLine)
Új oktatási központot és projektirodát adtak át a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) Közraktár utcai épületében pénteken Budapesten.
dec. 10
6:06
Az űrből is látszanak: Mutatjuk a leggiccsesebb házdekorációkat (Femcafe)
Nem lennénk a helyükben, amikor kijön a villanyszámla.
dec. 10
6:06
Csodás csomagok karácsonyra – kreatív ajándékcsomagolási ötletek (ridikul.hu)
Gyorsabbá és egyszerűbbé tehetjük a karácsonyi készülődést, ha szolid színű és mintázatú papírt választunk, így csupán a fantáziánkon múlik, hogy karácsony estéjén milyen csodacsomagokat teszünk majd a fenyőfa alá.
dec. 10
6:21
Bükk: négy pályán lehet síelni Bánkúton (Síelők)
Ezen a hétvégén ismét fogadják a síelőket Bánkúton. A pénteken mért 22 centiméteres hóvastagság a szombati havazás után 28 centiméterre hízott. A közelben lakóknak érdemes felkeresni a Bánkút Sícentrumot, hiszen igazi télies körülmények között tölthetik el a napot.
dec. 10
6:27
"Nagyságrenddel több ember lehet érintett a lakáskiürítésekben" (ATV)
Ebben az évben tovább emelkedett a kilakoltatások száma. Már 3600 esetben raktak utcára embereket, rendőri segédlettel. A tartozásrendezéssel foglalkozó Széchenyi Hitelszövetség szerint ennél nagyságrenddel több ember lehet érintett a lakáskiürítésekben. Becslésük szerint ugyanis a végrehajtás előtt álló devizahitelesek többsége önként, felszólítás
dec. 10
6:30
Macskafogó-háború: iItt már csak Grabowski segíthet (Infostart)
A Filmalap felmondja a tavaly megszűnt Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) és a Post Office Films Kft. a Macskafogó című film felújításáról kötött szerződését annak nem teljesítése miatt.
dec. 10
6:33
Hihetünk a számoknak? Óriási buli lesz a Fradinál (Ripost)
Vajon már ősszel eldőlt a bajnoki cím az NB I-ben? A zöld-fehérek ebben bíznak.
dec. 10
6:33
Most érkezett: összeesett a színpadon, rohammentő vitte kórházba a népszerű énekest (Ripost)
Már negyven perce tartott a koncert, amikor egyszer csak rángatózni kezdett és összeesett.
dec. 10
6:35
Gyomorforgató módon élnek vissza az elhunyt VV Fanni nevével (Ripost)
Még alig egy hete derült ki, hogy Fanni meghalt, sokan máris nyerészkednének rajta.
dec. 10
6:39
Néhány trükk, amivel pénzt spórolhatunk karácsonykor, az ünnep mégis teljes lesz (Blikk)
Egyszerű ötletek, amivel rengeteget lehet megtakarítani.
dec. 10
6:48
Ekáer: így terhelheti át a bírságot mulasztó üzletfelére (Adózóna)
Ekáerellenőrzés során büntettek meg egy céget, mert a külföldi partnere nem jelezte, hogy a kamionja rendszáma megváltozott, és az ellenőrzéskor derült ki, hogy az adott ekáerszámhoz nem a megfelelő rendszám volt bejelentve. A NAV mulasztási bírságot szabott ki. Ezt a költséget nem tudja vállalni az önhibáján kívül megbüntetett cég, és szeretné azt átterhelni a külföldi partnerére. Hogyan…
dec. 10
6:54
Kihívások az építőiparban (AQUA)
Hatékonyságot és teljesítőképességet kell javítania az építőiparnak jövőre az ágazati szakszövetség szerint, mert enélkül jelentős megrendeléseket nem tud végrehajtani. Koji László elnök a szervezet évzáróján sikeresnek nevezte a kormánnyal kezdett konzultációt.
dec. 10
6:57
Erős széllökésekre figyelmeztetnek (hirado.hu)
Este akár 75-85 km/h-s lökésekre is lehet számítani.
dec. 10
6:57
Még a Fidesznek is jó most, ha Karácsony beugrik az MSZP-be (444.hu)
Karácsony is jól járhat, ha egy nagyobb párt kampányában lesz főszereplő. Már az ellenzéki oldalon is az a kérdés, hogy lehet-e a Fidesz által irányított világon jutni valamire.
dec. 10
7:00
Kellemetlen telefonok várnak Donald Trumpra (Infostart)
A francia és a török államfő rá akarja beszélni Donald Trump amerikai elnököt, vegye fontolóra arról szóló döntésének megváltoztatását, hogy Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának és Tel-Avivból odaköltözteti hazája nagykövetségét.
dec. 10
7:03
Szórakozzon velünk a legextrémebb bűnözői bénázásokon! (ATV)
Trafiktámadás laposkúszásban, kartondobozzal álcázott benzinkútlátogatás vagy a homlokrakodóval történő pénzfelvétel. A Heti Napló riportja.
dec. 10
7:06
Többet költ az EU szociális védelemre (ProfitLine)
Enyhén emelkedett a szociális védelmi rendszerre fordított kiadások aránya az Európai Unióban: míg 2010-ben a bruttó hazai termék (GDP) 28,6 százalékát fordították erre a célra a tagállamok, 2014-ben 28,7 százalékét, 2015-ben pedig kereken 29 százalékát.
dec. 10
7:06
Slágerjátékok karácsonyra: ha ezt veszed, a gyerek sikeres és boldog felnőtt lesz (Pénzcentrum)
Karácsonykor az egyik legfontosabb, hogy együtt legyen a család, élvezzék az együtt töltött időt. Egy társasjáték remek eszköz a közös szórakozáshoz. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy milyet választunk. Sok játék ugyan csak felhőtlen...
dec. 10
7:06
Szabaduljunk meg tudatosan, fokozatosan a negatív gondolatainktól (ridikul.hu)
Gondolataink minősége meghatározza életünk minőségét? Sokunknak okoznak komoly problémát a fejünkben cikázó negatív gondolatok, amelyektől csak nagyon nehezen tudunk megszabadulni. Ha sikerül egyáltalán...
dec. 10
7:12
Sajtos krumplileves, ahogy még nem próbáltad, pedig kellene! (Mindmegette)
dec. 10
7:12
Észak-Korea szorosabb kapcsolatot akar az ENSZ-szel (HírTV)
Elképzelései szerint ez különböző szintű látogatások útján valósulhatna meg.
dec. 10
7:12
Arab szövetségesei szerint az USA kizárta magát az izraeli-palesztin békefolyamatból (444.hu)
Szaúd-Arábia, Jordánia és az Emirségek is megszavazták az Arab Liga határozatát, amiben az ENSZ BT-hez fordulnak Jeruzsálem amerikai elismerése miatt.
dec. 10
7:14
Még decemberben is érezni lehetett az észak-koreaiak atomrobbantásának utórezgéseit (444.hu)
Az észak-koreaiak atombombája szeptemberben elmozdíthatta a Föld kéreglemezeit
dec. 10
7:15
Gianni és felesége egy igazi olasz pár (Habostorta)
Debreczeni Zita és férje, Gianni imádnak utazni! A pár legutóbb Toszkánában járt, ahol úgy festettek, mint valódi olasz házaspár. Gianni és felesége stílusa utánozhatatlan. Zita egy ... The post Gianni és felesége egy igazi olasz pár appeared first on Habostorta.hu.
dec. 10
7:18
Oroszország nem bukott bele a doppingbotrányba (Infostart)
Nemzeti színek nélkül indulhatnak el a doppingbotrányba belebukott orosz sportolók a 2018-as téli olimpián. A Magyar Antidopping Csoport vezetőjét nem lepte meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése, miszerint nem a kollektív büntetést szabták ki Oroszországra.
dec. 10
7:18
Üzlet geopolitikai áthallásokkal (HírTV)
Kínai befektetésekért versenyeznek a kelet-közép-európai államok.
dec. 10
7:30
Varsó csillapítaná konfliktusát Brüsszellel (USAracing)
A nemzeti érdekek hatékonyabb védelme és a kormánypárton belüli viták lezárása lehetett a célja Jaroslaw Kaczynskinak, a Jog és Igazságosság nemzeti-konzervatív lengyel kormánypárt elnökének, amikor csütörtökön leváltotta a minisztererelnöki tisztségből Beata Szydlót, s a helyére Mateusz Morawiecki fejlesztési és pénzügyminisztert (képünkön) jelölt
dec. 10
7:33
Halál Mindszenty védelméért (hirado.hu)
Hatvan éve végezték ki Pálinkás-Pallavicini Antal honvéd őrnagyot, az 1956-os forradalom mártírját.
dec. 10
7:33
"Engem mindig csodabogárnak tartottak" - Egy hatgyermekes roma anyuka vallomása (ATV)
Hatgyermekes roma nőként Tímea leérettségizett, majd környezete megrökönyödésére szociológiából diplomázott. Ma már mindenki büszke rá: „Cigány és okos” – hajtogatja egy idős férfi, akárhányszor meglátja Tímeát az egyik kecskeméti szegregátumban.

Keresés