A svájci Schwyz kantonban található Stoos település lakosai voltak az első szerencsések, akik kipróbálhatták a világ legmeredekebb útvonalán közlekedő "klasszikus" siklóvasútat. Az új látványosságot maga a svájci elnök adta át az előző hétvégén.
Számos szegmens, így az építőipar teljesítményét is korlátozza a munkaerőhiány, és mára látszik, hogy nem ideiglenes jelenségről van szó. A Grabarics Kft. ügyvezetője szerint lassan a piac minden szereplőjének be kell terveznie a hosszabb vállalási időket, a befektetői sorban állást.
A Diákhitel1 kamata 2,3 százalék marad a 2018. január 1-je és június 30-a közötti időszakban. A kötött felhasználású Diákhitel2 2017. október 1-je óta kamatmentes az állami kamattámogatásnak köszönhetően – közölte a Diákhitel Központ (DK) Zrt.
Jelenleg sem az Együtt, sem a Momentum nem állna be az MSZP által támogatott Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt mögé - derült ki az MSZP, az Együtt és a Momentum képviselőinek vitájából
Az emberek 70 százaléka úgy véli, hogy a családnak együtt kell karácsonyoznia. Ez óriási nyomás és stressz, amit még a karácsonyi reklámokból áradó ideális családképek is csak fokoznak. Mi a lényeg akkor? nézze meg fenti videónkat!
Európa 2030-ra energiájának 27%-át megújuló energiaforrásokból fogja előállítani, - legalábbis a korábban tett klímavállalás ezt tartalmazza. A kontinens azonban nem fogja elérni ezt a célt, hacsak nem vezet be olyan intelligens szabályozást, amely támogatja az ágazatban szereplők innovációs- és befektetési hajlandóságát. Ez áll a Roland Berger „Az
Az év végével esedékessé válik az eddig ki nem adott szabadságok rendezése, egyúttal sok munkáltatónál ez a legmegfelelőbb időszak, hogy az ünnepi leálláskor kerüljön kiadásra a munkavállalók bennmaradt szabadsága. A kérdés azonban nem csak célszerűségi szempontok alapján merül fel. Gyakori tévhit, hogy a munkavállaló maga köteles gondoskodni a sza
„És még azt mondták, nem lesz tartós a kapcsolatunk” – írta közösségi oldalán Mark Hamill (66), aki Az utolsó Jedik alcímű új Star Wars-szupermozi világpremierje után ünnepelte a 39. házassági évfordulóját.
Az autópályák fizetős szakaszára felhajtás után is lehetne e-matricát vásárolni, hosszabbodna a pótdíjbefizetés határideje, bővülne a nagycsaládosokat érintő úthasználati kedvezmény, valamint csökkennének az autósok költségei és adminisztrációs terhei az e-matricás rendszer tervezett változásai szerint. Jövőre olcsóbb havi matricát vásárolhatnak a motorosok.
Erős, kitart, még akkor is, ha borzalmasan nehéz! Családja támogatásával megy előre, és családfőként mindent megtesz gyermekeiért az özvegyen maradt hármas ikrek édesapja, Fábián Tamás (29)!
Nem változott az alapkamat és várhatóan egy darabig még nem is fog. A jegybank pedig a hosszú hozamok leszorítására koncentrál két nemkonvencionális, januárban megjelenő eszközzel. A piac pedig már reagált is a jegybank tervére.
Újabban a vállalkozások jellemzően nem egy termékbemutató ígéretével, hanem ingyenes szűrési lehetőségeket (például "egészségnap", "egészségmegőrző program") hirdetve reklámozzák rendezvényeiket - írja felhívásában a rendőrség. A térítésmentes egészségügyi vizsgálat kiértékelése persze voltaképpen már egy burkolt termékbemutatóba torkollik, amelyne
Rettegés és tehetetlenség: ezek az érzések kavarogtak K. Edinában és testvérében, amikor hiába hívták a mentők 104-es számát agyvérzést kapott édesanyjukhoz, holott tudták, minden pillanat számít. Több mint 10 perc telt el, mire a diszpécser felvette a telefont.
Földgázkút ég a romániai Nagymajtény közelében. Tűzoltók és a földgázkitermelést végző cég kanadai szakemberei próbálják eloltani a tüzet, amely december 18-án hajnalban lobbant fel a magyar-román államhatártól mintegy tíz kilométerre lévő földgázkútnál.
Újabb konkurenciát kapott családon belülről Király Viktor (33), legalábbis, ami az ismertséget illeti. A Sztárban Sztár +1 kicsi zsűritagjának unokaöccse, Kai ugyanis egyre keresettebb – igaz, nem énekesként.
Igent mondott Pintér Tibornak (43) Tóth Andi (18)! A Nemzeti Lovas Színház vezetője felkérte az X-Faktor-győztes fiatal lányt, hogy legyen ő a női főszereplője készülő Jimmy-musicaljének. Andit érdekli a dolog, a részletekről a héten ülnek le tárgyalni.
A várakozásoknak megfelelően, a mai kamatdöntő ülésen nem tett monetáris bejelentést a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Az ülést követően megjelent jegybanki közlemény sem tartalmazott újdonságot, a döntéshozók ismét kiemelték, hogy az inflációs cél fenntartható elérése 2019 közepére várható. Megismertük a friss inflációs jelentés keretszámai
Száztizenöt új növény- és állatfajt, köztük egy thaiföldi élelmiszerpiacra keveredett csigaevő teknőst, és egy Star Wars-filmekbe illő patkósdenevért fedeztek fel a kutatók 2016-ban a délkelet-ázsiai Mekong-folyó mentén - derült ki a Természetvédelmi Világalap (WWF) Stranger Species (Különös fajok) című új jelentéséből.
Az állam háromszor annyit költ a hátrányos helyzetben élő gyermekek ingyenes szünidei étkeztetésre, mint 2010 előtt. Erről az EMMI államtitkára ebéd közben, egy kőbányai általános iskola menzáján beszélt a gyerekek előtt kedden. Az MSZP szerint ezzel szemben a szülők vagy nem tudnak a lehetőségekről vagy az önkormányzat nincs felkészülve a támogatá
Akár 10% feletti tőkearányos éves hozamot is elérhetünk a lakástakarék-pénztári konstrukciókkal, nem mindegy azonban, hogy a számlát hol nyitjuk meg és ha veszünk fel hitelt, mekkora törlesztőrészletekkel találkozhatunk. Megnéztük...
Nem sok kétség férhet ahhoz, hogy az autózás jövőjét az elektromos és a hibrid autók jelentik. Magyarországon is egyre többen keresik a környezetkímélő plug-in hibrideket és a teljesen elektromos meghajtással közlekedő autókat, azonban...
Borokra is többet költünk a karácsony közeledtével. Az ünnepi asztalra szánt palackokat, illetve az ajándékba vásárolt borokat egyértelműen a magasabb minőségi kategóriából választják ki a vásárlók.
Moszkva és Belgrád tárgyalásokat folytat arról, hogy Szerbia csatlakozzon a Török Áramlat gázvezeték építéséhez - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a szerb hivatali partnerével, Aleksandar Vuciccsal folytatott keddi moszkvai tárgyalásokat követően tartott sajtótájékoztatón.
Miközben Nyugat-Európában hatalmas lakásportfóliók vannak ingatlanalapok tulajdonában, Magyarországon a professzionális cégek szinte csak a magánszemélyek bérlakásait kezelik - derül ki a szerdai Világgazdaság körképéből, melyben lakásépítő cégek vezetőit és ingatlanpiaci elemzőt kérdeztek.