2019. július 1-jétől az átutalásaink 5 másodpercen belül, 0-24 órában, a hét minden napjában célba érnek. De hatalmas tévedés, hogy a rendszernek ez lesz a legnagyobb újítása. Az azonnali rendszer bevezetése véleményünk szerint két...
Közös rakétavédelmi hadgyakorlatot tart Dél-Korea, Japán és az Egyesült Államok – közölte a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága, miután sajtóértesülések jelentek meg arról, hogy Észak-Korea hamarosan tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéta tesztelésére készül.
Profitorientált környezetben a cégek számára fontos szempont, hogy költségeiket a lehető legalacsonyabb szinten tartsák. A munkáltatóknak az egyik legnagyobb anyagi ösztönzést kétségtelenül a rehabilitációs hozzájárulás csökkentése jelenti. Ezenkívül a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatása után többféle más kedvezmény is igénybe vehető mind a munkáltató, mind a munkavállaló…
Az Állami Számvevőszék 2017-ben hetedik alkalommal végezte el a közszféra intézményeinek korrupciós kockázatait, illetve a korrupció ellen védelmet biztosító kontrollok kiépítettségét értékelő Integritás felmérését.
A Kárpátalján élő magyarok lélekszáma nem 150 ezer, sőt már a 100 ezret sem éri el, mert sokan elhagyják a térséget - írta pénteken Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter a Twitteren, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter előző nap Bécsben tett nyilatkozatára reagálva.
Az amerikai Federal Reserve (Fed) és az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntése kerül a figyelem középpontjába ezen a héten. Az EKB minden bizonnyal nem hoz meg újabb lépéseket, a Fed azonban várhatóan megemeli a kamatszintet. Az is kiderül...
Borbély Alexandra kapta a legjobb női főszereplőnek járó Európai Filmdíjat a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáért szombat este Berlinben.
Rövidebb lett a műtéti várólista az év végére, december 1-jén 27 666 beteg várt műtétre a kórházakban, 445-tel kevesebb, mint egy hónappal korábban - írja a Világgazdaság hétfőn.
A magyar női kézilabda-válogatott mindent megpróbált a franciák ellen, de folyamatosan futott az eredmény után, és ez felemésztette az erejét, végül 29-26-ra kikapott az olimpiai ezüstérmestől. A németországi világbajnokságon háromszor nyert, háromszor szenvedett vereséget Kim Rasmussen csapata, a nyolcaddöntőben búcsúzott. Sajnos ez volt a papírfo
Az Agrármarketing Centrum és szakmai partnere, a Baromfi Termék Tanács a jó minőségű, egészséges baromfihúsokat és a tojás értékeit népszerűsíti a karácsonyi ünnepek alatt is.
Sokan gondolják, hogy a tojás mennyire egészséges élelmiszer. De ha rákérdezünk, azt már csak kevesen tudják megmondani, hogy miért. Most megmutatjuk, és adunk egy jó tippet is!
Valószínűsíthető, hogy nem földi üzemből, hanem az űrből érkezett az a radioaktív szennyeződés október végén, amely ártalmatlan mennyisége ellenére nagy riadalmat keltett a közvéleményben és a médiában. Az ügy ismételt kivizsgálása megerősítette, hogy a legmagasabb értékeket Románia felett regisztrálták.
Kovács Patrícia és Gusztos Péter hét év házasság után közösen úgy döntöttek, hogy szakítanak. Gusztos most vállalja a felelősséget amiatt, hogy kapcsolatuk megromlott a színésznővel.
Hétfőn eleinte északon és keleten várható csapadék: hajnalban még havas eső, hó, néhol ónos eső, reggeltől egyre inkább eső. Délután már csak helyenként északon eshet gyenge eső. Erős, viharos délies széllel enyhébb levegő áramlik térségünkbe, 9-14 fokot mérhetünk, az északkeleti határ mentén azonban csak 5-8 fokra van kilátás. Erős melegfronti hat
Felix Wiedwald, a Leeds kapusa és Emiliano Viviano, a Sampdoria hálóőre is óriási bakit követett el csapata hétvégi mérkőzésén. Előbbi egyesülete nyert, utóbbié viszont pontot vesztett a tévedést követően.
Az Országgyűlés kétnapos üléssel fejezi be ez évi munkáját a héten. A képviselők hétfőn a kormányt interpellálhatják, kedden pedig összesen huszonnyolc előterjesztés elfogadásáról dönthetnek.
Novemberben tovább nőtt a kormánypártok támogatottsága, míg a legerősebb ellenzéki párt, a Jobbik jelentős veszteséget könyvelhetett el, a DK pedig előzi az MSZP-t – derül ki az IDEA intézet friss kutatásából, amelyet az ATV publikál. Csak a kormánypárt szavazói szerint mennek jó irányba a dolgok, a megkérdezettek többsége fontosnak tartja az EU-ta
Ezrével teremthet munkahelyeket, érdemi befektetéseket hozhat és növelheti az államkassza bevételét, ha sikerül elérni, hogy minél több távol-keleti kereskedő Magyarországon vámoltassa el a Európai Unióba szánt áruját - mondta a Magyar Időknek a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetségének társelnöke.
Szlovákia modernkori történelme legsikeresebb politikai projektjének nevezte a legnagyobb kormánypártot, a Smert Robert Fico pártelnök. Szlovákia miniszterelnöke a párt hétvégi kongresszusán azt is kijelentette, ötödször is meg akarja nyerni a parlamenti választásokat. A párt alelnöki székéből felálló kulturális miniszter szerint ehhez változásokra
Mérsékelt erősödéssel kezdi a hetet a forint az euróval szemben, így biztonságos távolságra került a 315-ös lélektanilag fontos árfolyam. Közben a feltörekvő piacokon is minimális az elmozdulás, az euró pedig megint erősödni próbál...
Az éghajlatváltozásban rejlő üzleti potenciál kiaknázása – ami a kockázatok felmérése és beárazása mellett viszonylag új megközelítés – segíthet a klímaváltozás kezelésére fordított források mobilizálásában.
A Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern megújuló energetikával foglalkozó vállalata, a Novavind 5 milliárd rubelt (mintegy 22,5 milliárd forintot) készül szélerőművek részegységek gyártásába fektetni.
Erdogan most éppen Athénban játszotta el a török szultánt kővé dermedt vendéglátói előtt. Az elnök a látogatása alatt azt is kifejtette, hogy nemcsak a görög határokat, hanem a teljes régió határait meg akarja vitatni. Mára Ankara és a Nyugat viszonya mély válságba jutott és ezzel egy októberi felmérés szerint a török lakosság 68 százaléka is egyet