Síelés előtt három héttel fel kell készíteni gimnasztikai gyakorlatokkal az emberi testet, a balesetek megelőzése érdekében – mondta az InfoRádiónak a Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelő Intézet és Baleseti Központ ortopéd traumatológus szakorvosa. Molitorisz Dániel hozzátette: gyakori ilyenkor a lábszár- és vállsérülés.
Egy netes aukción kerül kalapács alá Antal Imre önéletrajzi könyvének kézirata és egy forgatókönyv-tervezet is, amit szintén a művész írt. Azt is mutatjuk, mennyi ideig tarthat egy örökösödési eljárás. Elárverezik Antal...
Az iszlám országok vezetői Palesztina fővárosává nyilvánították Kelet-Jeruzsálemet szerdán, isztambuli találkozójukon elfogadott zárónyilatkozatukban - jelentette az NTV török hírtelevízió. Az Iszlám Együttműködés Szervezete...
Kína gázkereslete megháromszorozódik 2040-re - áll a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) frissen kiadott előrejelzésében. A szervezet jelentése szerint az ázsiai ország gázkereslete 2040-ben körülbelül 600 milliárd köbméter lesz...
· A fogyasztók szerint az eszközöket rövidesen hanglejtésünkkel, arckifejezésekkel és testbeszéddel fogjuk irányítani · Az okos fülhallgatók használata állandósul, akár még alváshoz sem vesszük majd ki őket · A kiterjesztett és virtuális valóság (AR/VR) felhasználók 51 százaléka úgy gondolja, hogy a mesterséges intelligenciá
Tovább lehet lépni az Egyesült Királyság uniós kiválásáról szóló egyeztetések második szakaszára, a távozás főbb feltételeiről ugyanis megfelelő megállapodásra jutottak a felek, de vannak még tisztázásra váró kérdések - szögezte...
Nem véletlenül szervezik a Kárpát-medencei magyar borok versenyét minden évben a legközelebbi időpontban december 5-éhez. Egy számunkra szomorú esemény ihlette ugyanis a megmérettetés létrejöttét. Öröm az ürömben, hogy ez által még közelebb került egymáshoz az összes kárpát-medencei magyar bortermelő, és bizton állíthatjuk borszerető ember is. Ha k
A népesség 18%-a diplomás volt, az érettségizettek aránya pedig 28%-ot tett ki a mikrocenzus idején. A KSH tanulmánya szerint az iskolázottsági színvonal folyamatos emelkedésével a 2011. évi népszámlálás óta tovább csökkent az általános...
Felbecsülhetetlen eszmei értékű műtárgyakat, nyolc festményt, tizenöt fényképalbumot és több folyóméternyi iratot adományozott Gladys és Paul Szápáry a Magyar Nemzeti Múzeumnak (MNM) Szapáry György (a család muraszombati ága a Szápáry, a pusztataskonyi ág a Szapáry névalakot használja), a Magyar Nemzeti Bank egykori alelnöke, volt washingtoni nagyk
Oxford - Akár valósággá is válhat a Jurassic Park című film, miután kutatók dinoszaurusz vérre leltek egy közel százmillió éves borostyánkőben ragadt kullancsmaradványban.
A bel-budai HillSide Offices kilenc hónappal a tervezett átadás előtt 80 százalékos foglaltsági rátánál jár. Az irodaház legnagyobb bérlője, a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 2018 második felében költözik át új székhelyére - derül...
A német kormány nem osztja az Európai Tanács elnökének, Donald Tusknak azon véleményét, hogy a menekültek európai uniós tagországok közötti elosztását szolgáló kvótarendszer nem érte el a célját, és a jövőben a tagállamok teljes egyetértésével kell dönteni az ügyben - mondta szerdán Berlinben egy német kormányzati forrás
Elkerülő pályára terelte át hétfőn az Oroszországi Vasutak társaság a déli irányba tartó vonatokat a Zsuravka-Millerovo útvonalon, az orosz szerelvények ezentúl nem veszik igénybe Ukrajna területén átvezető régi vasúti szakaszt.
Emeli bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a benzin ára nem változik - értesült az MTI piaci forrásokból szerdán.
Érezhető emelkedéssel kezdték a szerdai napot a vezető amerikai részvényindexek, főleg a Dow és a Nasdaq szerepelnek jól. Néhány óra múlva szinte biztos, hogy kamatot emel majd a Fed, a jegybank további jelzései viszont megmozgathatják...
Vagyis az, hogy legyen Jordánia tiszteletbeli konzulja. Annak ellenére, hogy megbukott az átvilágításon. A diplomata tartózkodási engedélyt így is kapott.
Az iszlám országok vezetői Palesztina fővárosává nyilvánították Kelet-Jeruzsálemet szerdán, isztambuli találkozójukon elfogadott zárónyilatkozatukban - jelentette az NTV török hírtelevízió
Önálló nyelvvé nyilvánította a montenegróit a washingtoni székhelyű Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) - számolt be róla a katari központú al-Dzsazíra televízió balkáni irodája szerdán
Az Európai Bizottság szerdán közzétett jelentése szerint idén októberig az öt uniós strukturális és beruházási alapból összesen 278 milliárd eurót kötöttek le különböző projektekre az uniós tagországok, ami közel a felét jelenti...
Szanka Ferenc elmondta, Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás. A bíró egy másik gyanúsított előzetesét is meghosszabbította három hónappal, egy harmadik esetében azonban elégségesnek látta a házi őrizet
Szállodává bővítik a Pannonhalmi Főapátság tulajdonában lévő, háromszáz éves apátsági major épületegyüttest, a szállodai brandre a Marriott szállodalánccal kötött húsz évre szóló megállapodást Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát szerdán Paul Rosenberggel, a Marriott európai fejlesztési igazgatójával
Miután az Európai Bizottság (EB) versenyjogi fenntartások miatt nem járult hozzá, hogy a Lufthansa csoport átvegye a flyNikit, nem marad más az Air Berlin osztrák leányvállalata számára, mint "a fizetésképtelenség és a leállás", mert...
Hosszú Katinka nyerte Magyarország első aranyérmét a koppenhágai rövidpályás úszó Európa-bajnokságon: a háromszoros olimpiai bajnok címét megvédve győzött a 400 méter vegyes szerdai döntőjében.
Még nem beszélt Georges Leekensszel, de eddig csak jót hallott az új futballkapitányról Gulácsi Péter. A 14-szeres válogatott kapus az egyetlen az 1989–90-es sikergenerációból, aki komoly karriert csinált külföldön. Gulácsi a lehető legjobb helyen érzi magát Lipcsében, elmondta, Löw Zsoltban minden megvan ahhoz, hogy egyszer az RB Leipzig vezetőedz