Szinte semmilyen elvárás nincs, csak annyi, hogy akarj tanulni és dolgozni. Az erőfeszítéseket viszont szépen meg is fizetik: határozatlan idejű szerződéssel, és elképesztően magas bérrel. Szuper ajánlatokkal csábítják Németországba...
Németország 16 éve tagja az európai valutaegységnek, ekkor vezették be az eurót és vonták ki a forgalomból a német márkát. A bevonásnak azonban nem volt határideje, így a németek nem is kapkodták el a márkájuk euróra váltását, még ma is több mint 12,5 milliárd márka van magánkézben.
Eldőlt, hogy milyen repülőket vásárol magának a kormány. A Magyar Nemzet értesülése szerint a kormánytagok egy becsődölt fapados légitársaság használt Airbus A319-eseivel utazhatnak.
A Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. több mint 8,2 milliárd forintos tőkeemeléssel 24,85 százalékos tulajdont szerezhet a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben – közölték tegnap rendkívüli tőzsdei tájékoztatás keretében. Emellett új részvények forgalomba hozatalával részvényeket is értékesítenek a CIG Pannóniának, amivel a biztosítótársaság 6,
A Fidesz szerint Czeglédy Csaba Gyurcsány Ferenc DK-elnök strómanja, a feladata pedig az volt, hogy pénzt gyűjtsön a volt miniszterelnöknek és pártjának, a DK-nak
Bár az elmúlt években már jelentősen csökkent az EU-pénzek aránya az állami beruházásokban 60% körülre, de az lenne az ideális, ha ez tovább csökkenne 50% alá - mondta el Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség miniszterhelyettese...
Értesülésünk szerint Baldauf László CBA-alapító kiszállásával összefüggésben több CBA-s vezető is elgondolkodott azon, hogy hasonló útra lépjen. Legjobb boltjainak üzemeltetési jogait ugyanis már a Lidlnek adta át Baldauf László...
Használt utasszállító repülőket vesz a kormány – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, hogy hamarosan bejelentik, hogy többfunkciós kormánygépeket vásárolnak a honvédségnek.
Hazánkban évente majdnem 5 milliárd csésze kávé fogy. Ebből több mint 1 milliárdot a háztartásokon kívül, tehát úton a munkába, az irodában, ebéd vagy vacsora közben vagy a munkanap végi lazításkor fogyasztunk el. Ez azt jelenti, hogy minden ötödik csészét valahol a városban isszuk meg, ami óriási lehetőség a vendéglátóegységek számára.
A parlament elfogadta a hulladékról szóló törvény módosítását. A képviselők 120 igen, 55 nem szavazattal és 2 tartózkodás mellett hagyták jóvá Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter - javaslatát.
Különleges fotósorozatot készített műtermében Nánási Pál Hosszú Katinkáról. A háromszoros olimpiai bajnok úszónő az egyik nagy mobiltelefon gyártó cég márkanagyköveteként magas sarkúban, izgalmas sminkkel és vadító ruhákban állt modellt a népszerű fotóművész kamerája előtt.
Molnár Gyula a hétvégi rendezvényükön az Együtt politikusaként konferálta fel Karácsony Gergelyt – akit azóta a szocialisták elnöksége elfogadott közös miniszterelnök-jelöltnek. Molnár Zsolt szerint ez legyen a legnagyobb hiba, ettől még leváltják a kormányt. Arra is reagált, hogy a Párbeszéd vezetője öt éve még arról beszélt, jobban utálja a szoci
A Twitter régóta figyeli, hogy az emberek hogyan használják a szolgáltatásait, ezek alapján pedig gyakran hoz létre új funkciókat, melyekkel megkönnyíti a felhasználók életét. A Retweet, a @reply és a hashtag funkciók is így születtek. Néhány évvel ezelőtt a Twitter észrevette, hogy vannak emberek, akik kreatív módon fűzik össze a tweeteket, hogy m
Az LC-vel kapcsolatban már korábban felröppentek olyan hírek, hogy érkezik a megvadított F verzió, és szerencsére ahelyett, hogy elülnének ezek a pletykák, egyre inkább erősödnek. Hivatalos megerősítés ugyan egyelőre nincs, de ezúttal egy belsős forrás árult el érdekes információkat a várva várt újdonságról, amely már-már szuperautós képességekkel lehet majd felruházva.
Egy általános iskola udvarára zuhant egy amerikai katonai helikopter ablaka Japánban szerdán, haragot és aggodalmat váltva ki a fontos amerikai légi bázisnak helyet adó Ginovanban.
Vándor Balázs lett az MVM Partner Zrt. új vezérigazgatója decembertől; elődje alig több mint másfél év után távozik. Vándor Balázs 40 éves közgazdász, 2011-ben csatlakozott az MVM-csoporthoz, 2014-ben és 2015-ben az MVM Zrt. stratégiai...
Vándor Balázs lett az MVM Partner Zrt. új vezérigazgatója decembertől; elődje alig több mint másfél év után távozik. Vándor Balázs 40 éves közgazdász, 2011-ben csatlakozott az MVM-csoporthoz, 2014-ben és 2015-ben az MVM Zrt. stratégiai...
A Budapest Alapkezelő legfrissebb elemzése szerint a magyarok többsége továbbra is készpénzben és bankbetétben tartja a pénzét, jó hír viszont, hogy a megtakarítások aránya az elmúlt 5 évben 20 százalékponttal 53%-ra nőtt. A szolgáltató...
A Szent István téri Adventi Ünnep a Bazilikánál elnevezésű rendezvény negyedik helyezést ért el a kontinens legjobb karácsonyi vásárait megversenyeztető, brüsszeli székhelyű független European Best Destinations utazási portál által szervezett közönségszavazáson
Kevés csodálatosabb találmány van az óriáskeréknél, ami magasba röpíti az embert, egyre csak föl, csak följebb, hogy aztán az utazót a hányinger kerülgesse, ahogy süllyed, és hintázik vele a gondola. Az óriáskerék Woody Allent is megihlette, legújabb filmje a mozikban látható.
Egy általános iskola udvarára zuhant egy amerikai katonai helikopter ablaka Japánban szerdán, haragot és aggodalmat váltva ki a fontos amerikai légi bázisnak helyet adó Ginovanban.
A Szent István téri Adventi Ünnep a Bazilikánál elnevezésű rendezvény negyedik helyezést ért el a kontinens legjobb karácsonyi vásárait megversenyeztető, brüsszeli székhelyű független European Best Destinations utazási portál által szervezett közönségszavazáson.
Kezdődik a síszezon. Néhány pálya már itthon is nyitva van, az Alpokban pedig nagyon sok hó hullott. A sípálya kiválasztásának szempontjairól Wesselényi Andrea, a sielok.hu alapító főszerkesztője beszélt az InfoRádióban.
2017. októberben a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 1,5, a belföldi vendégeké 11 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele 9,5 százalékkal emelkedett, közölte a KSH.
Viharos éven vannak túl a magyar nemzeti közösségek, akik közül a kárpátaljai magyaroknak kell szembenézniük a legnagyobb nehézségekkel a továbbra is elfogadhatatlan ukrán oktatási törvény miatt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt.
Az ABB Kft. kiválasztotta hazai női mentorprogramjának öt résztvevőjét. A 2018 januárjától induló öt hónapos programot a műszaki területeken tanuló női egyetemi és főiskolai hallgatók számára hozta létre. A vállalat egyúttal elindította az ABB Motion - Mozdulj velünk a digitális jövő felé! - nevű gyakornoki programját is - derül ki sajtóközleményük