Hitelesítette csütörtökön a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) Horváth Csaba MSZP-s fővárosi képviselő népszavazási kérdését a 3-as metró „teljes értékű” akadálymentesítéséről – derült ki a fővárosi önkormányzat honlapjára feltett határozatból.
A kormány 1,1 milliárd forintot csoportosít át a Dagály fürdő felújításának műszaki tartalombővítésére, amelynek segítségével költséghatékonyabban és jobb szolgáltatási színvonalon tud majd a létesítmény üzemelni – derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.
Hatról ötre csökken a legnagyobb amerikai filmstúdiók száma, miután a The Walt Disney Co. 52,4 milliárd dollárért felvásárolja az ausztrál médiavállalkozó Rupert Murdock tulajdonában lévő 21st Century Fox jelentős részét.
Elindult ma a SPAR Magyarország és kiemelt stratégiai partnere, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat – immár 21. alkalommal szervezett - Adni öröm! elnevezésű jótékonysági kezdeményezése. A december 19-ig tartó, nagysikerű karácsonyi adományozási akció indulását idén meglepetések is kísérték.
Iráni gyártmányú volt a november 4-én a jemeni húszi lázadók által Szaúd-Arábiára kilőtt rakéta - mondta csütörtökön Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, Irán ugyanakkor határozottan elutasította ezt az állítást.
A sztárok gyerekei már alig várják, hogy láthassák az Álomutazó című mesemusicalt. Árpa Attila, Pápai Joci, Majka és Liptai Claudia csemetéi is nagyon készülnek az előadásra.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon csütörtökön: az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, míg a dollárhoz és a japán jenhez képest gyengült
A cseh állampolgárok négyötöde, 81 százaléka ellenzi, hogy Csehország elfogadja a Brüsszel által megállapított migrációs kvótákat - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét csütörtökön hozták nyilvánosságra Prágában
Elutasította a moszkvai választott bíróság a Siemens keresetét, amelyben a cég annak a 2015-ben megkötött üzletnek az érvénytelenné nyilvánítását kérte, amelynek alapján a hatályos uniós szankciók ellenére a Krím félszigetre szállították a német vállalat négy gázturbináját
A következő idényben a francia labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) is bevezetik a videobíró-technológiát (VAR) - döntöttek a Profi Labdarúgó Liga (LFP) csütörtöki ülésén a klubelnökök.
A zsarolhatóság ma is él a politikában – mondta Ungváry Krisztián az ATV Egyenes Beszédben. A történész szerint számos, ma is aktív politikusnak van ügynök múltja.
Isztambul nagyvárosi tanácsa csütörtökön megváltoztatta 192 út és utca nevét, mivel azok vagy valamilyen módon a tavalyi katonai puccskísérlettel vádolt gülenista mozgalomra utalnak vagy egyszerűen csak "értelmetlenek, nevetségesek és erkölcstelenek" - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Magyarországon jelenleg alacsony az influenza aktivitása, így még nem késtek el azok, akik védőoltással szeretnének védekezni - közölte csütörtökön az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-vel.
Az Appeninn Vagyonkezelő Holding közölte, hogy a társaság adásvételi szerződést írta alá CPI Retail On Kft.-vel a 1051 Budapest, Mérleg utca 4. szám alatt található irodaház értékesítésére vonatkozóan. tranzakció eredményeképpen...
Isztambul nagyvárosi tanácsa csütörtökön megváltoztatta 192 út és utca nevét, mivel azok vagy valamilyen módon a tavalyi katonai puccskísérlettel vádolt gülenista mozgalomra utalnak vagy egyszerűen csak "értelmetlenek, nevetségesek és erkölcstelenek" - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség
Megállapodás született az Oroszország ellen Ukrajna destabilizálása miatt elrendelt uniós gazdasági szankciók hat hónappal történő meghosszabbításáról a tagállami vezetők csütörtöki brüsszeli csúcsértekezletén - jelentette be Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.
Meg tud bocsátani Karácsony Gergely, amiért Berkecz Balázs titokban hangfelvételt készített és azt nyilvánosságra is hozta. Az Együtt közben etikai vizsgálatot indított és szabadságra küldte Berkecz Balázst. Részletek a videóban.
Ha azt szeretnéd, hogy a párod szája igazán tátva maradjon karácsony napján, akkor lepd meg egy totálisan szokatlan ajándékkal! Kerüljön a dobozba valami olyan, amire tutira nem számít és amit utána akár azonnal használatba is tudtok helyezni.
Soros által finanszírozott szervezetek lobbiztak a börtönbüntetésüket letöltött elítéltek választói névjegyzékbe kerüléséért az amerikai kampányban – írja a Figyelő
Koszovó nem adja ki Ankarának azt a török állampolgárt, akit Törökország a tavalyi katonai puccskísérletben való részvétellel gyanúsít, mert - a koszovói ügyészség szerint - a török fél nem tudta bizonyítani, hogy a férfi valóban részt vett volna az összeesküvésben - számolt be róla a Koha Ditore című pristinai napilap a honlapján csütörtökön
Az erős kezdés után a nap végére elromlott a hangulat az amerikai tőzsdéken, miután kiújúltak a feszültségek az amerikai adóreform körül.Bezárt a Wall Street 2017.12.14 22:05Zárásra tovább romlott a hangulat, így végül a Dow Jones...
Megállapodás született az Oroszország ellen Ukrajna destabilizálása miatt elrendelt uniós gazdasági szankciók hat hónappal történő meghosszabbításáról a tagállami vezetők csütörtöki brüsszeli csúcsértekezletén - jelentette be Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke
Az utóbbi években felgyorsult a munkaerő vándorlása Magyarországon. Egyre többen költöznek olyan városokba, ahol válogathatnak a munkalehetőségek között. A legnépszerűbb célpontok: a Dunántúl, Nyugat-Magyarország és Budapest. Van azonban egy bökkenő, lakást találni olykor nehezebb, mint munkahelyet.
Az erős kezdés után a nap végére elromlott a hangulat az amerikai tőzsdéken, miután kiújúltak a feszültségek az amerikai adóreform körül.Bezárt a Wall Street 2017.12.14 22:05Zárásra tovább romlott a hangulat, így végül a Dow Jones...