Marsi Anikó kemény életet választott, amikor másfél éve hazaköltözött Magyarországra, de a döntését nem bánta meg. Hétvégén láthatja családját, hétköznap pedig édesanyja a támasza.
A felcsúti polgármester és az EPH cseh energiacég összefogott, hogy megvegyék a Mátrai Erőművet. A HVG szerint most már közös céget is alapítottak a felvásárlásra.
2017 a kapcsolatépítés éve volt a BÉT számára, mind a vállalatok, mind a befektetők, mind a kormányzat felé - mondta el a tőzsde elnök-vezérigazgatója, Végh Richárd a Világgazdaságnak adott interjújában. Napi szintű a kapcsolatot...
Jó híreket kapott Benkő László orvosától, így már semmi sem áll az útjában, hogy a decembere azzal teljen, amivel szeretné: koncertekkel és a családdal való boldog ünnepléssel. És ezért igazán szerencsésnek érzi magát.
Hiába próbálja Észak-Koreát Amerika elzárni a világ pénzügyi rendszerétől, a dzsucseista rezsim hongkongi kirakatcégeken keresztül a mai napig ki tudja kerülni a szankciókat egy frissen napvilágot látott jelentés szerint - írja a Financial...
Izraeli harci helikopterek mértek csapást csütörtökre virradóra a Hamász radikális palesztin szervezet Gázai övezetben lévő létesítményeire megtorlásul a térségből a zsidó állam területe ellen indított rakétatámadásokra – közölték a biztonsági erők tisztségviselői
"Eső előtt köpönyeg Európának" címmel jelent meg a mai Világgazdaságban Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök cikke, amelyben összefoglalja azokat a bizottsági erőfeszítéseket, amelyek az EU egységét és az eurózóna stabilitását...
Észtország először fogadott be Olaszországból áttelepített menekülteket, a balti állam szociális ügyek minisztériumának szerdai közlése szerint négy eritreai nőt
Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 26-tól, 56 napon keresztül egy-egy portréval tiszteleg a hősök és mártírok emléke előtt. Most Dóczi Dénest mutatjuk be.
Belvárosi épülettel bővíti portfólióját a CPI. A társaság a saját tulajdonában lévő Mérleg utcai Starlight Hotellel szomszédos irodaházat vásárolja meg - derül ki a CPI nemzetközi közleményéből. Bár pontos címet nem közölt...
Országos előrejelzés csütörtök estig: ma reggel többnyire még erősen felhős lesz az ég, de a késő délelőtti óráktól kezdve egyre többfelé alakul ki eső, zápor, délnyugaton egy-egy zivatar sem kizárt
Harkány polgármestere és alpolgármestere után most a város fürdőközpontjának vezetése is év végi prémiumot kap, úgy, hogy közben az önkormányzat gyorssegélyt kért a Belügyminisztériumtól.
Az utóbbi hat évben mintegy 750 ezerrel nőtt az új munkahelyek száma, ezért nagy szükség van a képzett munkaerőre - mondta Pölöskei Gáborné, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
A szomszédos Indiana hasonló törvényét már alkotmányellenesnek találta a bíróság, így még kérdéses, hogy a javaslatot elvben amúgy támogató kormányzó aláírja-e a törvényt.
Közeleg az év vége és vele az ünnepek miatti hajtás és izgalom. Ahhoz, hogy lelassuljunk egy kicsit és méltóképpen búcsúztassuk a 2017-es évet, még az ünnepek előtt vagy a két ünnep között látogassunk el egy-egy kiállításra, amely...
Az utóbbi hat évben mintegy 750 ezerrel nőtt az új munkahelyek száma, ezért nagy szükség van a képzett munkaerőre – mondta Pölöskei Gáborné, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
Ez a hét a jegybanki döntésekről és kommentárokról szól, szerdán az amerikai Fed-re figyeltek a befektetők, csütörtökön pedig három másik központi bank befolyásolhatja a piacokat.
Mintegy 63 ezer pályázat érkezett az Otthon melege pályázatra - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán
A IX. kerületi Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnáziumban felmondott az utolsó takarító is, így a tanároknak és a szülőknek kell takarítaniuk a tantermeket és a mellékhelyiségeket - írja az Index.
Horvátország tanácsadókat kér kér fel a Mol-nál lévő 49 százalékos INA-részvénypakett visszavásárlását elősegítendő - jelentette be Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök a szerdai kormányülés után. A zágrábi kabinet 18 "nemzetközileg...
A Ford közölte a beszállítóival, hogy a Mondeo és a Fusion gyártását befejezi Mexikóban és Spanyolországban 2020-ban - állítja három forrásra hivatkozva a Reuters. Az amerikai autógyártó a jövőt Kínában képzeli el, ahol ezek...
A Migrációkutató Intézet főigazgatója szerint „változik a széljárás” az Európai Tanácsban, ezt példázza a szervezet vezetője, Donald Tusk megnyilatkozása is, amelyben azt mondta, a menekültek európai uniós tagországok közötti elosztását szolgáló kvótarendszer nem érte el a célját, és a jövőben a tagállamok teljes egyetértésével kell dönteni az ügyb