2017. december 14. csütörtök

dec. 14
13:12
Hosszú Katinka a világcsúcs közelében (Azenpenzem)
Hosszú Katinka nagyszerű teljesítménnyel, saját világcsúcsától kevesebb mint három tizeddel elmaradva nyerte meg a 100 méter vegyes előfutamait és jutott be az elődöntőbe a koppenhágai rövidpályás úszó Európa-bajnokság csütörtöki délelőtti programjában.
dec. 14
13:12
Nagy bejelentés: Megnősül az ország egyik kedvenc énekese (Femcafe)
Hatalmas az öröm a családban.
dec. 14
13:12
Szerelemgyerek: piacra dobták a magas sarkú mamusz csizmát (Femcafe)
Fotókon mutatjuk, mi lesz abból, ha sarok kerül a mamusz csizmára.
dec. 14
13:14
547 milliárddal nőtt meg az adóbevétel tavaly óta (Menedzsment Fórum)
A NAV december 13-ig több mint 12 ezer milliárd forint adót szedett be.
dec. 14
13:15
A francia kormány bűntárs a ruandai népirtásban (Gondola)
Vezető francia politikusok a genocídiumról nem csak tudtak, de abban tevőleges segítséget nyújtottak.
dec. 14
13:15
Putyin: a doppingbotrányt politikai okokból fújták fel (Kripto Akadémia)
Más országokban is lepleztek le ilyeneket, de azok körül nem keltettek hasonlóan átpolitizált felhajtást.
dec. 14
13:17
A hűség napja: 96 éve döntöttek a soproniak (Gondola)
1921. december 14–16-án a Sopronban és környékén megtartott népszavazáson a lakosság többsége a Magyarországhoz tartozás mellett döntött.
dec. 14
13:18
Megveszik a Mátrai Erőművet Mészáros Lőrincék (Portfolio)
Az Opus Global Nyrt. és az EPH közvetett befolyást szerez a Mátrai Erőmű Zrt.-ben - tette közzé az Opus Global. A bejelentés szerint a tőzsdei vállalat érdekeltségében lévő alapkezelő Status Energy Magántőkealapja, valamint Közép...
dec. 14
13:18
Megalkották az egészséges alkoholos italt (Player)
Mostantól ihatsz az egészségedért.
dec. 14
13:18
Nincs menekvés a szüleinktől? (Glamour)
A felnőttkor küszöbének átlépése még nem jelenti azt, hogy felnőtté is váltunk
dec. 14
13:18
Nagyot nő Kína gázéhsége (NRGreport)
Kína gázkereslete megháromszorozódik 2040-re - áll a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) frissen kiadott előrejelzésében.
dec. 14
13:24
Börtön fenyegeti a dél-koreai elnököt – a Samsung is érintett (Infostart)
Hatalommal való visszaélés, kényszerítés és kenőpénzek elfogadása vádjával 25 évi börtönbüntetést kért a dél-koreai ügyészség csütörtökön a posztjáról eltávolított államfő barátnőjére, bizalmasára, Csoj Szun Szilre – jelentették hírügynökségek.
dec. 14
13:24
Keresztülhúzhatja az olajkartell terveit az Egyesült Államok (Portfolio)
2018-ban is nehéz dolga lesz a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének, az OPEC-nek az olajárak megtámogatása tekintetében - prognosztizálja a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA). Az IEA szerint a jelek arra utalnak, hogy az Egyesült Államokban...
dec. 14
13:24
Varga Mihály: meg kell újítani a közúti közösségi közlekedés járműparkját (AQUA)
A kormány célja a helyi- és a helyközi közúti közösségi közlekedés elöregedett járműparkjának megújítása – mondta a gazdasági miniszter az Inter Traction Electrics Kft. által kifejlesztett autóbusz-termékcsalád első típusának bemutatóján és a cég oktatási, fejlesztési központjának és kísérleti üzemének csütörtöki, debreceni átadásán.
dec. 14
13:24
Újabb milliárdot ad a kormány a Dagály felújítására (HírTV)
Közben Németh Szilárd csepeli birkózócsarnokára is kiírták a pályázatot.
dec. 14
13:24
Rihanna menő összeállításokkal bizonyítja, hogy ő a street style koronázatlan királynője! (Joy)
A barbadosi énekesnő manapság különösen menő trendeket visel magán!
dec. 14
13:27
Felavatott utcán térdeltették az ovisokat Csepregen (ATV)
Csepregen felújítottak egy utcát. A szalagvágással egybekötött avatáson pedig extra produkcióként óvodásokat térdeltettek le a hideg aszfaltra. A polgármester ezt jópofának találta – derül ki a Nyugat.hu beszámolójából. Szél Bernadett az ombudsmanhoz fordul.
dec. 14
13:30
Megtörtént: Mészárosék viszik a Mátrai Erőművet (Menedzsment Fórum)
A délelőtti feltétes mód kora délutánra kijelentővé változott, az Opus Nyrt. közlése szerint aláírták a szerződést.
dec. 14
13:30
323 orvosi vizsgálaton és 13 műtéten járt már a kisfiú, akit szándékosan betegített meg édesanyja (Blikk)
Egész életében szörnyű kínokat kellett átélnie annak a kisfiúnak, akit édesanyja olyannyira megbetegített, hogy 323 orvosi konzultáción és 13 műtéten esett át.
dec. 14
13:30
Óriási balhé a Ligetben: rengeteg a rendőr, a gépekhez bilincselték magukat a tiltakozók – videó (Blikk)
Fákat ültetnének át a Városligetben, munkagépek segítségével, azonban nem várt, komoly akadályba ütköztek a munkások.
dec. 14
13:30
Öt konyhai eszköz, amit minden egyes nap meg kellene tisztítanunk (Femcafe)
Sokan nem tesszük meg, pedig kellene.
dec. 14
13:33
Bulvár: Kiállítod a csatárunkat? Akkor nesze egy rossz értékelés a kávézódnak! (Agroinform)
Furcsa bosszút álltak a rossz ítéletet hozó játékvezetőn a Lazio csapatának ultrái.
dec. 14
13:33
Elhalasztották: Mégsem utazik Jeruzsálembe az amerikai alelnök (ATV)
Elhalasztották Mike Pence amerikai alelnök vasárnapra tervezett közel-keleti látogatását, minden bizonnyal a Jeruzsálem státusza körül kialakult amerikai-palesztin ellentét miatt - jelentette csütörtökön az izraeli média.
dec. 14
13:36
Az intenzív osztályra került Robbie Williams: lemondták a turnét (Blikk)
London - Le kellett mondani Robbie Williams őszi turnéját, miután rendellenességet találtak az agyában és a szívében.
dec. 14
13:36
Közös kormányzásról tárgyaltak Berlinben (HírTV)
A német Kereszténydemokrata Unió és a Keresztényszociális Unió vezetői újabb koalíciós kormányzást ajánlottak a szociáldemokratáknak.
dec. 14
13:36
Már csak egy napot kell várni a magyarországi robotolimpia bejelentéséig (HR Portál)
Magyarország rendezheti meg a World Robot Olympiad robotprogramozási Világdöntőt 2019-ben. Ez egy nemzetközi oktatási program, amely azzal a céllal jött létre, hogy megkönnyítse a fiatalok hozzáférését a természettudományos tárgyakhoz és motiválja őket egy mérnöki vagy informatikai szakma választására - írja Workingdead a HRBlogon.
dec. 14
13:36
Nem változott a svájci jegybank monetáris politikája (ProfitLine)
Az általános piaci várakozásoknak megfelelően, a svájci központi bank (SNB) nem változtatott a szakértők szerint ultra-laza monetáris politikáján, amire részben azért van szükség, hogy a frank erősödésére ható nyomást csökkentsék.
dec. 14
13:36
Teljes lesz a gyorsforgalmiút-hálózat (AQUA)
Mintegy 2500 milliárd forint ráfordításával 900 kilométernyi négysávos útszakasz – autópálya, autóút és emelt sebességű főút – épülhet meg a következő öt esztendőben hazánkban. A magyar gyorsforgalmi hálózat teljes hossza ezen időszak alatt 2100 kilométer fölé nő.
dec. 14
13:36
A KDNP ellenzi Schulz elképzelését (USAracing)
A magyar kereszténydemokraták az Európai Uniót a nemzetek szövetségének tekintik és ellenzik az európai egyesült államok elképzelését, amelyet Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke vázolt fel – hangsúlyozta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője és Surján László, a párt tiszteletbeli elnöke csütörtökön, sajtótájékoztatón.
dec. 14
13:36
Az ajándék, ami minden érzékszervedre hat (Player)
Adott három hangeszköz a Bang&Olufsentől, amelyek jóval többről szólnak a zenénél. Csúcsminőség, kiváló funkcionalitás, gondosan kimunkált dizájn jellemzi mindegyiket, és van, amelyik ékszernek is bőven megfelel.
dec. 14
13:39
A jegyzőkönyv szerint Rogánék tényleg azzal érveltek a bíróságon, hogy a nemzeti konzultációban „véleményt nyilvánítottak” (444.hu)
A Miniszterelnöki Kabinetiroda tehát úgy akarja elkerülni, hogy sérelemdíjat kelljen fizetnie a Helsinki Bizottságnak, hogy inkább bevallja, a nemzeti konzultációban a saját véleményükről kérik ki az emberek véleményét.
dec. 14
13:42
Berkibe belefagyott a szó. A Viszkis elkövette a legdurvább hibát, amivel elvágta magukat egy pillanat alatt (Blikk)
Gyakorlatilag esélyük sincs.
dec. 14
13:42
Jövőre startol a gazdaságfehérítés újabb eszköze (Infostart)
A múlt év azonos időszakához képest eddig 547 milliárd forinttal több bevétel folyt be az államkasszába annak ellenére, hogy az adócsökkentések a lakosságnál és a vállalkozásoknál mintegy 860 milliárd forintot hagytak – mondta Tállai András, a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) vezetői értekezletén a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tájékoztatása sz
dec. 14
13:42
Hosszú a világcsúcs közelében (Spa Trend Online)
"Van még két lehetőségem, és csak két tizedmásodpercre vagyok tőle."
dec. 14
13:48
Megegyeztek: elképesztő összegű médiaüzlet született (Menedzsment Fórum)
Az elmúlt hetekben több érdeklődő is volt a 21st Century Fox-ra, a vevő végül a Disney lett.
dec. 14
13:48
Ostoba ügy okozta az osztrák gázrobbanást (Privátbankár)
Hihetetlenül ostoba ügy okozhatott volna több országban energiaellátási gondokat.
dec. 14
13:48
Magyarázkodik a doppinggal lebukott kerékpáros sztár (Sport365)
Négyszer nyerte meg a Tour de France-ot.
dec. 14
13:48
Még több fapados járat lesz Európából Amerikába (Portfolio)
Felpörgeti a tengerentúli fapados utazást a Norwegian Air Shuttle, a skandináv légitársaság bejelentette, hogy négy új útvonalat indít jövőre az Egyesült Államok és Európa között. Ezzel erősödhet a verseny a transzatlanti járatokon...
dec. 14
13:48
A Disney felvásárolta Rupert Murdoch médiabirodalmát (444.hu)
Murdoch a Fox Newst és a Fos Sportot tartotta csak meg, a filmstúdiójától és a brit Sky tévétársaságtól megvált. 52 milliárd dollár volt a vételár.
dec. 14
13:48
Segítség, nincs időm a barátaimra! (Glamour)
A gyerekvállalás előtt se könnyű összeegyeztetni a munkát és a magánéletet.
dec. 14
13:51
Tiltakozó nyilatkozat a pécsi Soros-kampányközpont ellen (Gondola)
A pécsi "Soros-kampányközpont" létesítése elleni tiltakozó nyilatkozatot fogadott el a pécsi önkormányzat közgyűlése csütörtökön
dec. 14
13:51
Nagy a baj! Intenzív osztályra került az énekes, mindenki nagyon aggódik érte (Blikk)
Rendellenességet találtak az agyában és a szívében.
dec. 14
13:51
Nyílt Társadalom Alapítvány: Ezek a megfélemlítő taktikák a magyar történelem legsötétebb időszakait idézik (444.hu)
Közleményben reagált a Nyílt Társadalom Alapítvány arra, hogy csütörtökön Pécs közgyűlése elfogadta a Soros-ellenes kiáltványt.
dec. 14
13:54
Európai Unió Bírósága: Magyarország nem tett eleget az élelmiszerbiztonsági előírásoknak (Infostart)
Az Európai Unió Bírósága csütörtöki döntésében részben megsemmisítette az Európai Bizottságnak a magyarországi gazdálkodók javára az uniós mezőgazdasági alapokból nyújtandó támogatások több millió euróval történő csökkentéséről szóló határozatát.
dec. 14
13:54
Itt az Európa Központ Bank kamatdöntése (Portfolio)
Nem változtatott az irányadó kamatszinteken idei utolsó ülésén az Európai Központi Bank monetáris döntéshozói testülete, emellett az eszközvásárlási program jövője kapcsán októberben elfogadott keretrendszer is változatlan maradt...
dec. 14
13:54
Holnaptól drágul a gázolaj, a benzin ára nem változik (Auto Pult)
A MOL tegnap bejelentette, hogy most péntektől kismértékben megdrágul a gázolaj: a hír értelmében december 15-től bruttó 2 forinttal emelkedik a gázolaj literenkénti kiskereskedelmi ára, miközben a benzin ára nem változik. Ez azt jelenti, hogy a hazai országos kiskereskedelmi átlagárakat tekintve péntektől 1 liter benzin továbbra is körülbelül 356 forintba kerül, miközben 1 liter gázolajért…
dec. 14
14:00
Aggódnak az elemzők: pár év alatt összeomolhat London gazdasága? (Privátbankár)
Az tanulmány szerint a korábbi ígéretekkel szemben a pénzügyi szolgáltatók alig telepítenek át munkahelyeket a Brexit előtt, az igazi krach azonban csak évek múlva jelenhet meg London gazdaságában.
dec. 14
14:00
Pert vesztett a TV2: nem használhatják a Chili TV nevet (Kreatív Online)
A TV Paprika tulajdonosa másodfokon is megnyerte a védjegypert.
dec. 14
14:00
Jön Lázár János (Portfolio)
106. alkalommal tart Kormányinfót Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő. Cikkünket folyamatosan frissítjük.Kezdődik 2017.12.14 13:59Most fejeztem be a telefonhívásomat Orbán Viktorral, aki...
dec. 14
14:00
"Kérlek mondd, hogy az nem a péniszed" (444.hu)
Ez a mondat lett idén az Év Idézete Új-Zélandon.

Keresés