Hétköznap esténként 19:00-tól a Food Network csatornán az „Ünnepi sütőbajnokság”-ban cukrászok mérik össze a tehetségüket a karácsonyi desszertek terén: többek közt mézeskalácsok, mogyorós-csokoládés torták, cukorrudak és fűszeres forró italok kerülnek a zsűri asztalára.
További 120 férőhellyel bővült a Váci Fegyház és Börtön fogvatartotti befogadóképessége, köszönhetően annak a nagyszabású büntetés-végrehajtási projektnek, amelynek keretében szakképzett rabok újították fel a börtön egyik, használaton kívüli épületszárnyát.
A bevándorlás kérdése nemzeti ügy, illetve annak kell lennie - mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár pénteken az M1 aktuális csatornán
– Hosszú és szép pályám volt, ötvenöt éve énekelek, és rengeteg nagyon jó zenésszel muzsikálhattam együtt – mondta Charlie pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában. Az előadó 70. születésnapja alkalmából ad koncertet december 29-én a Sportarénában.
Egyre népszerűbb a turisták körében a magyar főváros, ebből pedig kiveszik részüket a legismertebb magyar fogyasztói márkák múzeumai is. A kortárs elvárásoknak megfelelően interaktív tárlatvezetéssel, kóstolással, kézműves programokkal bővült a programkínálat az elmúlt időkben. Az elsősorban a márkák marketingtevékenysége részeként üzemeltetett múz
Nagy Ádámmal még nem találkozott és nem is beszélt Vécsei Bálint, a Bologna Luganóba kikölcsönzött játékosa. A kétszeres válogatott labdarúgó, az egykori Honvéd-akadémista remekül érzi magát az olasz–svájci határ melletti kisvárosban, szeretne a kezdőcsapat állandó tagja lenni, hogy felfigyeljenek rá akár a Serie A-ban is. A Bukarestben, Európa-lig
Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása is szerepel a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára esélyes művek kilencesre szűkített listáján - jelentette be az amerikai filmakadémia péntekre virradóra Los Angelesben
Az építőipar a következő évben is várhatóan a gazdasági növekedés egyik húzóágazata marad – kommentálta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a legújabb statisztikai adatokat pénteken reggel az M1 aktuális csatornán. Októberben az építőipari termelés 38,1 százalékkal nőtt éves szinten, ami az idei év legnagyobb ütemű bővülése.
Sokan örülnek az enyhe télnek: bár voltak hideg napok, decemberben egyáltalán nem megszokott a 15-16, sőt néhol majdnem 19 fokos napi csúcshőmérséklet, ami a közelmúltban előfordult. A mezőgazdaságnak ez nem jó hír: a gabonakártevők ilyen körülmények között jobban szaporodnak, rövid idő alatt az egész betárolt termésben elterjedhetnek. Bár lehet vé
Behálózva címmel interaktív élménynapot tart egy fővárosi általános iskola felsőseinek a Budapesti Polgárőr Szövetség. A cél az, hogy az internet veszélyeire hívják fel a figyelmet - mondta az InfoRádióban Steiner Attila.
A napokban bemutattuk, hogy Magyarországon összességében csökkent a szegénység, miközben az egyenlőtlenségben nem láthattunk kedvező folyamatokat. Arra is rámutattunk, hogy Magyarországon EU-s összevetésben az egyik legnagyobb a szegények...
A XXIII. téli olimpiai játékokat 2018. február 9. és február 25. között rendezik a dél-koreai Phjongcshangban. A Reuters most fotókat közölt arról, hogyan néznek ki az olimpiai falu szobái és a fürdőszobák.
Minden tagállam számára nyilvánvaló, hogy a külső határok védelme nem elégséges, amennyiben a védelemnek nincs szolidaritást jelentő belső dimenziója - jelentette ki Angela Merkel német kancellár Brüsszelben, az uniós állam-, illetve kormányfők kétnapos találkozójának csütörtöki tárgyalásait követően péntekre virradóan
A kvótaügyben Magyarország és Szlovákia járt el a legőszintébben - jelentette ki Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója péntek reggel az M1 aktuális csatornán
Alig másfél hét múlva karácsony. Az ünnepek közeledtével viszont a feladatok is megsokasodnak: sokan vannak, akik olyan munkakörben dolgoznak, ahol ilyenkor általános a túlóra, miközben óriási nyomás nehezedik az emberre: az ajándékok...
A vádirat szerint a férfi rendszeresen adott kölcsönt a hozzá fordulóknak, kamat ellenében, rövid határidővel. A kölcsönök összegei 250.000 forinttól 10.000.000 forintig terjedtek, a kölcsön visszafizetésére egy hónaptól hat hónapig volt határidő.