Sokakban még mindig rémálomként él 2015 szilvesztere, amikor is német nagyvárosokban több száz nőt zaklattak szexuálisan afrikai migránsok. Idén tovább fokozzák a rendőri jelenlétet.
A TV2 giga reality-jében 5 héten át követhettük nyomon a celebpárok öt országon átívelő megpróbáltatásait. Szombat este az utolsó hajszával véget ért a küzdelem.
Egymás után zsebeli be a díjakat Miss Zsaru, azaz Tóth Gabriella (24). A fiatal szépség nemcsak Budakeszi bátor járőre, de az elmúlt hónapokban több szépség- és fitneszverseny győztese is. A legnagyobb diadala azonban, hogy ő lett az ország legszebb rendőrnője.
Egész napos műsorfolyammal várja vasárnap a felajánlásokat a közmédia a hatodik Jónak lenni jó! jótékonysági akcióban. Az idei kedvezményezett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Az összegyűlt pénzt többek között a hátrányos helyzetű családokban élő gyermekek megsegítésére fordítják majd. Már több mint 26 millió forint gyűlt össze, a 1350-es adomány
Egyiptom arra készül, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjeszt egy határozattervezetet, amely semmisnek és bármiféle jogi vonzatot nélkülözőnek nyilvánítaná a Jeruzsálem státuszára vonatkozó egyoldalú döntéseket - írta a Reuters hírügynökség.
Egyiptom arra készül, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjeszt egy határozattervezetet, amely semmisnek és bármiféle jogi vonzatot nélkülözőnek nyilvánítaná a Jeruzsálem státuszára vonatkozó egyoldalú döntéseket - írta a Reuters hírügynökség.
Till Attila (46) több mint két évtizede része a magyar nézők mindennapjainak. A képernyős élete külső szemmel tökéletesen kiegyensúlyozottnak tűnik: karrierje megszakítás nélkül ível felfelé, miközben harmonikus családi életet tudhat magáénak, húsz éve boldog házasságban él, három gyermek édesapja. Tilla azonban elárulta, hogy családjának sokszor n
A tizenkét élvonalbeli gárdában összesen 19 olyan játékos (köztük 6 kapus) volt, aki minden fordulóban pályára lépett. Ön szerint ki volt az ősz legjobbja?
Egészen év végéig várják a felajánlásokat az Ökumenikus Segélyszervezet 1353-as adományvonalán. Már több százezren csatlakoztak az ország legnagyobb ünnepi összefogásához.
Folyamatosan követi és részt is vesz a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkájában a köztársasági elnök felesége, Herczeg Anita - erről beszélt a közmédiának adott exkluzív interjújában.
Olcsóbb lehet egy kis teljesítményű naperőmű építése, miután eltörölték a rájuk kivetett földvédelmi járulékot - hívja fel a figyelmet a napelemes rendszerek telepítésével foglalkozó Optimum Solar.
Egyre népszerűbbek a tátrai fürdők és aquaparkok a turisták körében. A szlovák idegenforgalmi szakemberek szerint az elmúlt 10 évben változott a fogyasztói igény, és télen a tátrai síközpontokba sportolni érkezők egyéb kikapcsolódási lehetőséget is igényelnek. A poprádi fürdő például már évente közel 1 millió turistát fogad, és számuk évről évre nö
Két dán állampolgár megsebesült, egyikük súlyosan, amikor egy nigériai férfi Allah akbar kiáltással, késsel a kezében rájuk rontott szombaton Gabon fővárosában, Libreville-ben - közölték hivatalos források.
Minden kismama nagy várakozással tekint az előtte álló kilenc hónapra, ám még abban az esetben is, ha ez nem az első terhessége, minden várandósság új félelmeket és új meglepetéseket tartogat.