2017. december 19. kedd

dec. 19
6:03
Már nem csak a fővárosiak kiváltsága az öngondoskodás (ProfitLine)
Több mint 25 százalékkal emelkedett az OTP Nyugdíjpénztárhoz érkező egyéni befizetések összege az első három negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest. A pénztár által kezelt vagyon mellett a taglétszám is bővült. A harmadik negyedévig bezárólag több mint 50 százalékkal többen csatlakoztak a pénztárhoz, mint a másodikban. A főváros és Pest
dec. 19
6:06
Szenteste legkésőbb 14 óráig lehetnek nyitva a boltok (Menedzsment Fórum)
December 24-én, vasárnap az üzletek legkésőbb 14 óráig tarthatnak nyitva, de a kereskedők dönthetnek arról is, hogy korábban zárnak, vagy ki sem nyitnak, december 31-én, vasárnap is maguk határozhatják meg a nyitvatartás rendjét - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-vel.
dec. 19
6:09
Észak-Korea visszautasítja Washington tárgyalási ajánlatát (ATV)
Visszautasította kedden Észak-Korea Rex Tillerson amerikai külügyminiszter ajánlatát, miszerint az Egyesült Államok kész feltétel nélkül párbeszédet kezdeni a kommunista diktatúrával.
dec. 19
6:09
Olyan napsütés lesz, hogy felbőgnek a szarvasok (Háziállat)
Az ország keleti felén viszont csak rövidebb napos időszakok valószínűek. Estétől észak felől újra megnövekszik a felhőzet, kisebb hószállingózás is kialakulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +3 fok között várható. Késő este 0, -6 fok valószínű, az északi völgyekben lehet ennél valamivel hidegebb. (met)
dec. 19
6:15
Átok ül Európán: kísértenek a bedőlt hitelek (Portfolio)
2008 után a nem teljesítő hitelek az egész fejlett világ bankszektorának életét megkeserítették, miközben a globális bankszektor törlesztési statisztikáin alig érződött a válság. Európában viszont egyre világosabban látszik, hogy...
dec. 19
6:21
Csak papíron aszfaltozták le az utat Pilisen? A polgármester cáfol (ATV)
Alig járhatóak az utak a Pest megyei Pilis városának szegények lakta részein. Az ott élők nagy esők után, vagy fagyban a kerítésekbe kapaszkodva közlekednek. A lakók az önkormányzatra mutogatnak, a polgármester szerint viszont az ott élők egy része miatt nem lehet az utat kijavítani, és pénze sincs erre a városnak. A szakértő szerint viszont járhat
dec. 19
6:21
Több órára is kisüt ma a nap (Háziállat)
A legtöbb helyen többórás napsütés várható, az ország keleti felén viszont a szakadozott felhőréteg mellett rövidebb napos időszakok valószínűek.
dec. 19
6:21
A MET megvette a Tigáz Zrt.-t (NRGreport)
A svájci székhelyű MET Csoport részvény-adásvételi megállapodást írt alá az olasz ENI-vel a Tigáz Zrt. jegyzett tőkéjének 98,99 százalékáról.
dec. 19
6:24
Tűz volt egy társasházban (Infostart)
Tűz keletkezett az éjszaka egy társasház pincéjében, emiatt 13 embert kellett kikísérni egy melegedőbuszba - írta a katasztrófavédelem a honlapján.
dec. 19
6:27
Csábítások, csábítások... (Spa Trend Online)
Népakarat, 1956. december 19.
dec. 19
6:29
"Ez itt az én hazám..." - A betlehemi békeláng az Országházban (Spa Trend Online)
A békét, reményt és összetartást szimbolizáló láng széthordása a világban a 80-as évek végén vált hagyománnyá.
dec. 19
6:33
Felszólítás (Kripto Akadémia)
Szijjártó Péter felszólította Ukrajnát, hogy az oktatási törvénnyel kapcsolatban hajtsa végre a Velencei Bizottság ajánlásait.
dec. 19
6:33
Az amerikai kormány szerint Észak-Korea szabadította a világra a májusi zsarolóvírust (444.hu)
A WannaCry több mint 150 országban több mint 300 ezer gépet érintett.
dec. 19
6:35
Mennyi az annyi? (Kripto Akadémia)
"Csökkenő megújuló arány" című cikkükben a MEH kiadványáról is említést tesznek...
dec. 19
6:37
Elhallgatott baloldal (Kripto Akadémia)
Későn jutottam a Népszava november 18-i példányához, abban olvastam Gál Mária/Kőrösi Ivett/Rónay Tamás cikkét, amely az európai baloldalt elemezte.
dec. 19
6:39
CBA-alapító: több ezer bolt tűnhet el a piacról (ATV)
Megállapodás született pénteken a CBA Baldauf Kft. és a német Lidl diszkonthálózat között, eszerint a CBA egyik franchise cégének hét boltja jövőre Lidl-üzletként nyitja újra kapuit. Baldauf László, a magyar vállalat egyik alapítója exkluzív interjút adott a Magyar Időknek, amelyben azt is előrevetíti, hogy több ezer bolt tűnhet el a piacról.
dec. 19
6:51
Videón egy teljes napja: Így élt Los Angeles-ben a tini Meghan Markle (Femcafe)
Előkerült egy videó 1999-ből.
dec. 19
6:57
Mária Terézia a Dunán (autopro)
Január 5-én és 6-án mutatják be a Duna Televízióban a Mária Terézia Ausztria uralkodó főhercegnőjéről, német-római császárnéról, magyar és cseh királynőről szóló kétrészes történelmi drámát. Ez az első olyan nagy volumenű film, amelyet a négy ország közmédiája, az MTVA, a szlovák RTVS, a cseh CT és az osztrák ORF közösen készített.
dec. 19
7:00
Megszólalt a CBA-vezér, ezért adja el az üzleteit (Infostart)
Megállapodás született pénteken a CBA Baldauf Kft. és a német Lidl diszkonthálózat között, eszerint a CBA egyik franchise cégének hét boltja jövőre Lidl-üzletként nyitja újra kapuit. Baldauf László, a magyar vállalat egyik alapítója exkluzív interjút adott a Magyar Időknek, amelyben azt is előrevetíti, hogy több ezer bolt tűnhet el a piacról.
dec. 19
7:03
Ez az oka a kiskereskedelmi forgalom növekedésének (ProfitLine)
Az októberi kiskereskedelmi forgalom jelentős növekedést mutat, ezt a bérek növekedése magyarázza - mondta Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató közgazdásza hétfőn az M1 aktuális csatornán.
dec. 19
7:03
Drágult a fenyőfa - ezt jelentheti, ha nincs rajta árcédula (ATV)
Itthon idén drágább a karácsonyfa, mint tavaly. Többet kell fizetni gyakorlatilag mind a három népszerű fenyőfa-fajtáért. Az egy méter alatti fák ára 3 ezer forintról indul. Az utcai árusok közül többnél viszont 4 ezer forint a nyitó ár. Cédulát egyik fán sem találtunk. Ez azt is jelentheti, hogy lehet alkudni a kiválasztáskor.
dec. 19
7:06
Alanyi mentességi értékhatár átlépése az áfában (Adózóna)
Milyen tételeket kell figyelembe venni az általános forgalmi adóban az alanyi adómentesség értékhatárának vizsgálatakor? Mit kell tenni az értékhatár átlépésekor? Összefoglaltuk.
dec. 19
7:09
Észak-Korea áll a zsarolóvírus mögött? (ATV)
A Trump-kormány hivatalosan Észak-Koreát teszi felelőssé a WannaCry zsarolóvírus-támadásért, melynek során több ország egészségügyi, közigazgatási és pénzügyi szektorát érte támadás - tette világossá a The Wall Street Journal című napilap honlapján hétfő este közzétett írásában Tom Bossert, a Fehér Ház belbiztonsági tanácsadója.
dec. 19
7:09
Kósa: A családom nem közszereplő (HírTV)
Nem tartozik senkire, miből vásárolt a felesége egy legalább 120 milliós céget – mondta Kósa Lajos a Hír TV-nek.
dec. 19
7:15
Zuckerberg bocsánatot kért, megvan az új küldetése (ATV)
A Facebook elismerte, hogy a közösségi médiahasználat rossz lehet a felhasználók lelki egészségét illetően- írja a Guardian.
dec. 19
7:15
„Nem tartom egészségesnek, hogy az élelmiszerboltok többsége külföldi tulajdonban van”- mondta a CBA-vezér, miután eladta a boltjait a Lidlnek (444.hu)
Baldauf László szerint a Tesco jövőre kivonul az országból.
dec. 19
7:15
Gyurcsó Ádámot átadólistára tették (Azenpenzem)
Három kontinensen foglalkoztatnak klubok magyar labdarúgókat, ám az év vége felé néhányuknak már véget ért a bajnokság – például Észak-Amerikában, Kínában és Kazahsztánban –, sok helyen csupán szünetel, és így hétről hétre kevesebb játékos teljesítményéről számolhatunk be.
dec. 19
7:21
„Cigányok deportálása”, zsidózások – itt a Jobbik mai álláspontja ezekről (ATV)
Pénteken több ellenzéki párt is nyíltan támogatta a Jobbik tüntetését, miután a párt gigabüntetést kapott az Állami Számvevőszéktől. Az elmúlt években hasonló alkalomra, hogy az ellenzék beállt volna valami miatt tüntetni a Jobbik mellé, nem igazán találunk példát – az ellenük irányuló demonstrációk annál inkább összekovácsoltak pártokat. Összeszed
dec. 19
7:27
Közel 20 kilót adott le Jáksó László (Blikk)
- Rengeteget fogyott Jáksó László, aki az RTL Klub 20. évfordulója alkalmából ismét képernyőre került.
dec. 19
7:27
Baldauf a Lidl-üzlet után: zajlanak a tárgyalások más piaci szereplőkkel (Portfolio)
Megállapodás született pénteken a CBA Baldauf Kft. és a német Lidl diszkonthálózat között, eszerint a CBA egyik franchise cégének hét boltja jövőre Lidl-üzletként nyitja újra kapuit. Baldauf László, a magyar vállalat egyik alapítója...
dec. 19
7:27
Gőgös: az MSZP vezetését nem adjuk át Karácsony Gergelynek (ATV)
Az MSZP még mindig nem tett le róla, hogy közös, és nem csupán koordinált jelöltek legyenek- mondta Gőgös Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
dec. 19
7:29
Pártos Csilla kibékülne Pécsi Ildikóval (Blikk)
Bár a Kossuth-díjas színésznő – úgy tűnik – egy életre megmakacsolta magát, menye mégis békülne vele.
dec. 19
7:30
Emelkedett a meggyilkolt újságírók száma (Blikk)
Ismét emelkedett a munkájuk miatt megölt újságírók száma, az idén legkevesebb 65-en haltak meg a tavalyi 57 után – közölte kedden Berlinben ismertetett jelentésében a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű nemzetközi civil szervezet.
dec. 19
7:31
Minden nap sír férje elvesztése óta: Aradszky özvegye fél a magányos ünnepektől (Blikk)
Férje lemezeit hallgatja Aradszky özvegye, Éva és karácsonykor sem lesz ez másként. Ha hallja elhunyt férje hangját, olyan mintha ott lenne mellette.
dec. 19
7:33
Le fogom győzni a tüdőrákot – Székhelyi József túl van az első kemoterápiáján (Blikk)
A Jászai Mari-díjas színművésznél nemrég tüdőrákot diagnosztizáltak, Székhelyi József azonban nem adja fel. A karácsonyi ünnepek után kapja majd a második kemoterápiás kezelést.
dec. 19
7:33
Az ATV nem hosszabbít szerződést Havas Henrikkel (HR Portál)
Az ATV lezárta azt a belső vizsgálatot, melyet Havas Henrik ügyében folytattak. Ennek eredményeképpen nem hosszabbítanak szerzőzést a műsorvezetővel - írja az Index.
dec. 19
7:33
Napos, hideg idő (Háziállat)
Kedden a tőlünk nyugatra elhelyezkedő anticiklon peremén szárazabb levegő érkezik fölénk, több lesz a napsütés, de továbbra is hideg marad az idő.
dec. 19
7:39
Juhász elmondta, melyik MSZP-st nem engedné be a nappalijába sem (ATV)
Mi a koordinációt úgy képzeljük, hogy egy tárgyalóasztalnál történik. Egyelőre csak a DK-val ülünk egy asztalnál - mondta Juhász Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
dec. 19
7:39
Keddi sportprogram és televíziós közvetítések (Sport365)
Angol és német és olasz kupamérkőzések, spanyol bajnoki.
dec. 19
7:39
Opus-csoport: irány a média (AQUA)
Résztulajdonossá válik a Status MPE Magántőkealap a műsorgyártással, értékesítéssel és kábeltelevízió-disztribúcióval foglalkozó médiavállalkozásban, az IKO Holdingban. Emellett megvásárolja a Visus Invest Vagyonkezelő Kft. több mint egynegyednyi üzletrészét – jelentette be tegnap az Opus Global Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
dec. 19
7:39
Az alulfinanszírozottság miatt működhetett fél gőzzel több kórház (HírTV)
Ezt az egészségbiztosítási alapkezelő legfrissebb jelentésére hivatkozva írja a Magyar Nemzet.
dec. 19
7:42
Több ezer bolt tűnhet el Magyarországról – miért adták el a CBA-kat? (Privátbankár)
Megvan a megállapodás is a CBA Baldauf és a Lidl között, ennek apropóján adott interjút Baldauf László.
dec. 19
7:42
Ez lesz a legpocsékabb ünnepünk? Félek, hogy anyósom beadja a férjemnek, hogy szeretőm van. (Blikk)
A veje már kitiltotta a lakásukból, miután a saját lányát már ilyen hazugságokkal pszichológushoz juttatta.
dec. 19
7:44
6 figyelmeztető jel, hogy túlterhelted a májad, baj van! Az ötödiken sokkolódtunk (Blikk)
Erről neked is tudnod kell!
dec. 19
7:48
Változás jöhet a diákhitel-tartozások behajtásánál (Infostart)
Várhatóan a Magyar Követeléskezelő Zrt. rugalmasabb lesz a diákhitel-követelések behajtásánál, mint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal volt - nyilatkozta a keddi Magyar Nemzetben Vámosi Péter, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnökhelyettese.
dec. 19
7:51
Hátborzongató, amit Nostradamus jósolt 2018-ra. Van okunk a félelemre... (Blikk)
Ez vár ránk 2018-ban.
dec. 19
7:51
Részegen lövöldözött Paróca polgármestere (ATV)
A szlovák község polgármestere a levegőbe lőtt fegyverével. Elmondása szerint, senkit nem veszélyeztetett.
dec. 19
7:51
A hatóságok egyre több építési engedélyt adnak ki (AQUA)
Több mint 11 300 lakóépület kapott építési engedélyt az év első tíz hónapjában a statisztikai hivatal évközi adatai szerint. Ez 11 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában, amikor valamivel több mint tízezer lakóépületre kaptak engedélyt az építtetők.
dec. 19
7:51
Karácsony: Februárban jöhet a baloldali összefogás (HírTV)
Ezt jelentette be hétfőn Karácsony Gergely egy háttérbeszélgetésen.
dec. 19
7:57
Jó hír jött a londoni magyaroknak (Portfolio)
A brit belügyminiszter szerint a Nagy-Britanniában élő több mint 3 millió külföldi EU-állampolgár bürokratikus akadályok nélkül juthat majd hozzá állandó tartózkodási engedélyéhez a brit EU-tagság megszűnése után. Amber Rudd személyes...

Keresés