Több mint kétezer éves templomot találtak drónfelvételek segítségével egy izraeli katonai kiképzési területen - adta hírül a The Times of Israel online kiadása.
Hat hónap letöltendő és 18 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte csalási kísérlet vádjával azt a 29 éves francia férfit pénteken a Párizshoz közeli Versailles büntetőbírósága, aki hazudott, amikor a francia sajtóban azt állította: a 2015
Tovább csökkent a szegénységnek kitettek száma Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint, a folyamatok illeszkednek a 2012 óta megkezdett trendbe – mondta tegnap az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a távirati irodának.
Öt fő szempont szerint elemezte kutatásában a Hostelworld azt, hogy mely városban érdemesebb a leginkább eltölteni egy-egy éjszakát. Ehhez 27 ország 41 városát vizsgálták meg, a győztes név pedig kissé meglepő – ahogyan az is, hogy milyen világvárosok zúgtak ki az első tíz közül.
Öt embert kórházba vittek egy fővárosi szórakozóhelyről szén-monoxid-mérgezés miatt szombat hajnalban, a jelzőberendezés minden bizonnyal életeket mentett - mondta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-nek.
Hogy fogják így megszorongatni a Fideszt? Juhász Péter (Együtt) és Harangozó Tamás (MSZP) beszélgetése az ATV-n minden volt, épp csak nem az ellenzéki összefogás záloga. Juhász - mikor Harangozó épp róla beszélt a stúdióban - egyszerűen fogta magát, besétált a díszletbe és kiosztotta az őt kritizáló szocialistát.
Izrael rakétákkal támadta szombat hajnalban a szíriai kormányerők egyik hadállását Damaszkusz közelében, de a védelmi rendszer elfogta valamennyit - jelentette a szíriai állami média
November 30-áig minden nyugdíjasnak és nyugdíjszerű ellátásban részesülőnek, összesen 2,7 millió embernek fizették ki a nyugdíjprémiumot, ami maximum 12 ezer forint lehetett. A magyar kormány 30 milliárd forintot fordított a nyugdíjprémium kifizetésére - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón
Breuer Marcell tervezte ezt a connecticuti házat, amelyet még 1951-ben építettek, és most 4,35 millió dollárért vásárolható meg a Houlihan Lawrence ingatlanügynökségen keresztül.
"Bár most egy távolodó repülőgép fedélzetén ülök, és így egyre messzebb kerülök Magyarországtól, a szívemben a távolság egyre csak csökken" - írta táviratban a kínai miniszterelnök.
Korábban is készítettem már gnocchi-t, de most egy igazán extravagáns változatot mutatok meg, amit mindenképp érdemes kipróbálni ezzel a finom lazac steak-el! Mennyei ízek, színek és formák!
A július 31-ével bevont 2000 forintos bankjegyek 80 százaléka, az 5000 forintosok 86 százaléka érkezett már vissza az MNB-hez, de ez azt is jelenti egyben, hogy még mindig közel 5-5 millió darab 2000 és 5000 forintos van forgalomban. Összegszerűen...
A 4-es metró beruházás minden idők legnagyobb korrupciós botránya, a beruházás harmadát, 167 milliárd forintot elcsalták, ellopták, emiatt Magyarországnak várhatóan óriási összeget kell visszafizetnie - áll a Fidesz szombati, az MTI-hez elküldött közleményében.
Ázsiós alaptőke emelésről döntött az Appeninn Holding Nyrt. igazgatósága – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A határozat értelmében az igazgatóság hozzájárult, hogy a Takarék Invest Befektetési és Ingatlankezelő Kft.
Izrael rakétacsapásokat mért szombat hajnalban a szíriai kormányerők egyik hadállására Damaszkusz közelében, a védelmi rendszer kettőt elfogott a rakéták közül - jelentette a szíriai állami média.
A címvédő Juventus Gonzalo Higuaín góljával 1-0-ra győzött a listavezető Napoli vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának pénteki rangadóján.
Moszkvában kisorsolták a jövő évi labdarúgó-világbajnokság csoportjait. Akad olyan, amelyik négyesélyes, de klasszikus értelemben vett halálcsoportot nem alakított ki a sors szeszélye.
November 30-áig minden nyugdíjasnak és nyugdíjszerű ellátásban részesülőnek, összesen 2,7 millió embernek fizették ki a nyugdíjprémiumot, ami maximum 12 ezer forint lehetett. A magyar kormány 30 milliárd forintot fordított a nyugdíjprémium kifizetésére - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára saj
Minden udvarias mélyirodalmi előhang helyett annyit: éppen kiskamasz státusát próbálgató fiam ritkán figyel föl olyan könyvre, amelynek nincs robot, harci gépezet, atomrobbanás, valamilyen kellemetlen ábrázatú posztmitológiai szörnyeteg vagy defenzív repeszgránátlegó a borítóján.
– Vajon meddig jut a magyar női kézilabda-válogatott a számára a ma esti (Sport1, 20.30), Norvégia elleni csoportmeccsel kezdődő világbajnokságon? Többek között erről is kérdeztük Méhes Gábort, a Sport TV kommentátorát, aki majd a helyszínről közvetíti kommentátorként a jövő héttől a mérkőzésket. Néhány kulisszatitokra is fény derül videóinterjúnkb
Sokan akkor sem szeretnének lemondani a háziállat tartásáról, ha lakásban laknak. Így viszont óhatatlanul szoros közelségben élnek kedvencükkel, ami nehézségeket okozhat akkor, ha valaki allergiás lesz az állat szőrére.
A régi – 2015 előtt kibocsátott – 20 ezer forintos bankjegyekkel már csak az idén év végéig lehet a vásárláskor fizetni, mert 2017. december 31-étől a Magyar Nemzeti Bank bevonja azokat a forgalomból – közölte az MNB az MTI-vel.